Én azt javaslom…

Posted by

Vásárhelyi Mária

Én azt javaslom, hogy amikor pl. a Kövér László nevű viceházmesterről beszélünk,akkor engedjük el azokat az "érveket", hogy az MSZMP KB Társadalomtudományi
Intézetének munkatársa volt vagy, hogy a családja egy elhurcolt és meggyilkolt zsidó család házában lakott Pápa főterén, amelyet a Tanácsköztársaság idején vörös katonaként szolgált nagypapa kapott az érdemeiért. Engedjük el azért, mert az utóbbi éppen úgy #apákésfiúkozás, mint amikor a szélsőjobboldal kéri számon politikai ellenfelein felmenői politikai tevékenységét.

Mi, akik állítólag liberálisok vagyunk, abban hiszünk, hogy mindenki csakis és kizárólag önmagáért, a saját tetteiért felelős és mindenkit csak a mondatai és cselekedetei minősítenek.Jó lenne, ha tényleg ehhez tartanánk magunkat! Másrészt nekem önmagában azzal sincs bajom, ha valaki 18 évesen belépett az MSZMP-be, különösen nem 35 év távlatából. A normális emberek az idő múlásával változnak és nem kötelesek egész életükben abban hinni, amiben 18 évesen hittek. Azt persze nem tudom, hogy Kövér hitt-e valaha, valamiben.
Ami pedig a Társadalomtudományi Intézetet illeti, nekem egészen sok, egészen kiváló kollégám, barátom dolgozott ott, a Társ. Tud. egy rendkívül színvonalas, kreatív, kiváló szellemiségű tudományos műhely volt, a rendszerváltás szellemi előkészítésének egyik fontos intézménye.

DE legfőképpen; Kövér László mai, rettenetes mondatai köré nem kell semmiféle hátteret festeni, ezek önmagában annyira aljas, antiszemita, ostoba, paranoid kijelentések, amelyek mindent elmondanak a beszélőről. Amit tegnap a református tanévnyitón elmondott, az nettó náci beszéd. És az lenne akkor is, ha a nagypapája nem lett volna vörös katona és ha ő nem lett volna MSZMP tag. (Lehet, hogy nem is volt) Semmit nem von le és nem ad hozzá ehhez a gyűlöletbeszédhez a múltjának és családjának felemlegetése. Ami súlyosbítja a szavait, az az, hogy egy ilyen elvetemült ember lehet Magyarország harmadik legfontosabb közjogi méltósága és még ma is a helyén ül és kénye-kedve szerint csicskáztathat minden demokratát az ország házában.

Címkép: Békési Joe