Posted by Bárász Péter
(Breszt, Belarusz)
>A Klubrádió Hetes Stúdiójában az augusztus 20. utáni hetet hárman kezdték el megbeszélni, de mire az adás utolsó tíz percében a magyarországi oktatás helyzete került terítékre, már
teljessé vált a csapat. Megállapították, hogy a mai magyar pedagógustársadalom, minél többen kényszerülnek rá, hogy hagyják el a pályát, annál inkább marad csupán két részből álló: azok, akik – enyhe túlzással – annyira akarnak tanítani, hogy akár fizetnének is a lehetőségért, illetve azok, akiknek megfelel a mostani helyzet. Utóbbiak véleményébe bizonyára az is belejátszik, hogy „egyszer majd csak észhez tér az a gonosz Brüsszel, és akkor majd eljön a Paradicsom” (egy olyan béremeléssel, ami az addig összegyűlt inflációnak csupán egy töredékét fedezné még akkor is, ha lenne, de hát nem lesz, legalábbis ezen a módon biztos nem, hiszen az EU nem finanszírozza – nem is finanszírozhatja – állami alkalmazottak bértömegét).
A többi megállapítást, főleg arról, hogy mi is a NER célja a hazai oktatás szándékos tönkretételével, most nem idézem, annyiszor volt már erről minden fórumon szó – én nem szaporítom tovább.
A belarusz tanár- és diáktársadalomról szólnék egy pár szót. Mert első pillantásra úgy fog kinézni, mintha az itteni helyzet még borzasztóbb lenne, mint a szörnyű, fent említett
magyarországi tragédia. De tessék csak kivárni a végét, nem leszek nagyon hosszú… És akkor majd lehet általánosítani is: a tanároktól jóformán a teljes társadalomra. Belaruszban a szavazóhelyiségek túlnyomó többségét iskolákban, időnként óvodákban, ritkábban egyetemeken rendezik be, majd’ mindegyikben több szavazókörét is – ami tulajdonképpen könnyen magyarázható, az is logikusnak tűnik ennek alapján, hogy a szavazatszámláló bizottságokat szinte kizárólag az illető oktatási intézmény pedagógusaiból állítják össze. Sőt, csaknem minden iskolaigazgató és igazgatóhelyettes a saját intézményében bizottsági elnök. Messziről nézve kevésbé tűnhet logikusnak, hogy azokban a szavazókörökben is főként tanárokból áll a bizottság, amelyeknek nem iskola, hanem valamilyen más közintézmény, esetleg (tipikusan állami) vállalat ad helyet.
Itt jegyzem meg, hogy kb. két hete határozott a központi választási bizottság arról, hogy a jövőben a számlálóbizottságok személyi összetételét – az eddigiektől eltérően – nem közlik
le a sajtóban. Bizonyos – a rendelet szövegében meg nem határozott – feltételek mellett ki lehet kérni egy-egy bizottság tagjainak listáját, arról azonban nem esik említés, hogy ezt a
kérést ki és mikor köteles teljesíteni. Azt hiszem, az eddigiekből már kiderült, hogy az eredmények általános, sőt teljeskörű meghamisításának eszközei ezek a bizottsági tagok, bár az alapvető politikai (és az én értelmezésemben büntetőjogi) felelősség nem őket terheli természetesen. A 2020-as „elnökválasztáson” volt olyan szavazókör, bár viszonylag nem sok, ahol először „véletlenül” a szavazatszámlálás valós eredményeit függesztették ki a szavazóhelyiség ajtajára, amit csak később cseréltek le a „helyes” számokat tartalmazó jegyzőkönyvre. Ugye
mondanom sem kell, hogy az illető iskolaigazgatók azóta már nem dolgoznak előző munkakörükben?…
Elég nehéznek tűnhet megmagyarázni ezt a jelenséget, pláne, ha figyelembe vesszük a tanári kar szégyenletesen alacsony fizetését, hisz emberi számítás szerint nem lenne mit veszteniük, mármint a láncaikon kívül. Fizetésük oly kevés, hogy még az a 10-15 eurónyi összeg, amit ezért a külön munkáért kapnak, még az is sokat számít…
Az iskolai tanulókról ebben a szövegben nincs mondanivalóm. De az itteni egyetemi diákságról bizony van. A történelem tudniillik azt tanítja, hogy csaknem mindig és mindenütt pontosan az egyetemi ifjúság a társadalom legprogresszívebb rétege. Belaruszban fordított a helyzet. Itt kell elmondjam, hogy ebben az országban olyan a választási rendszer (mindegy, hogy „elnököt”, „parlamentet” vagy helyhatóságot választanak (utóbbi valamennyire megfelel a megnevezésének, ezért nincs idézőjelben), hogy a szavazás hivatalos napja előtt egy héttel már megnyílnak a szavazókörök és a hatalom megpróbál különböző módszerekkel minél több embert arra kapacitálni, hogy előre szavazzon le. Ezeket a leadott szavazatokat aztán szép nyugodtan, még idejében le lehet cserélni, tanúk nélkül a szükségesekre…
Nos, az egyetemi diákok túlnyomó többsége „élni szokott a lehetőséggel”, hogy nem kell vasárnap az urnákhoz járulni, hanem előre letudhatják ezt a kötelezettségüket. Szóval ők a
szavazótábor egyértelműen legelmaradottabb rétegének tűnnek. Egyszerű: kerek perec megmondják nekik, hogy aki péntekig nem szavaz le, azt kirúgják – vagy a kollégiumból, ha ott lakik, vagy a legközelebbi vizsgáin, vagy pedig egyszerűen az egyeteméről. A rezsim elég hatékony abban, hogyan lehet csaknem az egész népet rettegésben tartani, ráadásul nem valamilyen nemlétező, csupán a falra festett ördöggel, hanem egészen konkrét fenyegetésekkel. Jelenleg kb. ötezer ember ül börtönben vagy munkatáborban rezsimellenes tevékenysége vagy csupán érzelmei(!) miatt. Közülük a jogvédő szervezetek „csak” másfélezret tartanak nyilván politikai fogolyként – ezt a státuszt nem kaphatja meg olyan ember, aki akarva vagy akaratlanul részt vett bármiféle, akár csak egy kicsit is erőszakosnak minősíthető cselekedetben. Másrészt sok elitélt fogoly maga, vagy szabadlábon lévő családtagja kéri, hogy ne vegyék őt bele ebbe a nyilvántartásba, mert attól tart (nem minden alap nélkül!), hogy e miatt a státusz miatt a büntetésvégrehajtás még elviselhetetlenebbé tehetné a fogva tartási körülményeit.
És az „igazságszolgáltatás” futószalaga most is működik, sőt: egyre gyorsul…
A 2020-as „elnökválasztást” követő tüntetéssorozat példátlan, máig tartó retorzió-szériát indukált. Közvetlen halálos áldozatainak számát egy ideig nyilvántartottam, most már nem
vagyok rá képes, de húsz körül jár, inkább fölötte – köztük egy festőművész, akit személyesen volt szerencsém ismerni és akit a börtönben gyilkoltak meg másfél hónapja. Azt hiszem, még öten haltak bele a börtönbe…
Evvel csak azt akarom mondani, hogy van mitől félni.
Szemben az aktuális hatalom Magyarországon tapasztalható meggyőződéses vagy elvtelen, nemtörődöm vagy hallgatólagos támogatásával, én itt azt látom, hogy a teljes lakosságban (kivéve a rezsim nem sok konkrét haszonélvezőjét, de még őket se mindet), akkora gyűlölet halmozódott fel e rémuralom ellen, hogy ha – deus ex machina – eljön a Szabadság, senki, de senki, még a kisujját sem fogja megmozdítani a restauráció érdekében. A magyar tragédia ebből a szempontból sokkal súlyosabb…