Fekete Doboz, alkonyzóna

Posted by

Fábián András

>Tusványos óta azzal van tele ez az amúgy büdös és fojtogató “konzervatív” NER (szerintem neonáci) légtér, hogy mit mondott Pesty László. Na meg persze azzal, hogy még mit nem. Egyet ő maga határozottan állít, hogy nem állt alkoholos befolyásoltság alatt, amikor elkezdte magára irányítani a figyelmet a Lölő-jelenségről tett kijelentéseivel. Nem tudom, kell-e idéznem, de hátha van, aki nem ismeri az alapkoncepciót, ami így hangzott: “az, hogy a kirakatban lopunk, csalunk, zsarolunk, ez ugyanaz, mint a Lölő-jelenség Magyarországon, a Lölő-klán, a Biden-klán, a kirakatban lopunk, csalunk, hazudunk, kompromittálva egy történelmi eszmét, förtelem mind a kettő.” Sokan azonnal felkapták a fejüket, hiszen Lölő csakis Mészáros Lőrinc lehet, akiről ugye a vak is láthatja, a süket is hallotta, hogy Orbán Viktor strómanja és alibije ahhoz, hogy ő (Orbán) a nép egyszerű gyermeke maradhasson, aki soha nem volt módos ember és nem is lesz. Meg is ijedt hirtelen a Pesty és korrigált, hogy hát ő tulajdonképpen Szíjj Lászlóra gondolt, azt hitte őt hívják Lölőnek. De nem! Lölő bizony, köztudottan, a semmit sem sejtő miniszterelnök strómanja, akire nagy szükség van, mert azt egy átlagnyugdíjból tengődő néninek elvben nehéz lenne elmagyarázni, hogy egy közel 7 milliós fizetésből tengődő miniszterelnök a Rózsadomb tetején (ingyen kocsi sofőrrel, testőrség, teljes ellátás, hatalmas földbirtok az asszonynál stb.) nem módos ember. De eddig mégis bevették. Vagyis Pesty szerintem itt kicsit túlspilázta a neki kiosztott szerepet. Most tulajdonképpen el is jutottunk az ügy lényegéhez, amit úgy foglalhatnánk össze tömören, hogy “Végre és hál’Isten beindult a megtisztulási folyamat a Fideszben!”.
Örvendeznénk is íziben, ha az elmúlt idők nem tanítottak volna meg minket a zsigeri gyanakvásra: mit akar ezzel Orbán elérni? Kavarja ez, vagy nem kavarja? Kavarja! Vergilius is megmondta: timeo Danaos et dona ferentes: félek a görögöktől, még ha ajándékot hoznak is. Orbán a választások előtt telenyomta az öregeket és a fél országot pénzzel, aztán most a dupláját szedi vissza. Soha nem látott magasságokban tartja az inflációt, miközben az ország az államcsőd határán balanszíroz és az államadósságról jobb nem is beszélni. Erre ez
a hülye Lőrinc elmegy a babájával több milliárdért hajókázni. Orbán engedélye nélkül! Minden apró lehetőség ajándék, ami a rendszer lényegét felvillantó mocskos valóságokról eltereli figyelmet. Pesty is ilyen. A nagy leleplező szerint Orbán semmit nem tud a történelmi eszme (!) kompromittálóiról, de ő azért született erre a földre, hogy felvilágosítsa e történelmi eszme szülőatyját. Röhögnék, ha nem lenne szánalmasan átlátszó ez a próbálkozás. Tudjuk, hogy nem jön a pénz Brüsszelből. Tudjuk, hogy elkezdtek kivonulni a vállalkozók az országból a “félreérthetetlen” ajánlatok (és ezek kormányzati-államigazgatási- államhatalmi támogatása) miatt.

Tudjuk, hogy többen találtak már levágott lófejet a pamlagon, elvesztették a Magyarországon befektetett pénzüket és telesírták ezzel egész Európát. Tudjuk, hogy néhány ország meghatározó politikusa már összevonta a szemöldökét, és a megoldáson munkálkodik. De Pesty szerint Orbán nem tud semmiről. Pedig hát az a sunyi, szőrét hullató róka, Hadházy Ákos is hány ilyen esetet hozott nyilvánosságra! Mégis az eddig sehol sem volt Pestynek kell felvilágosítania a kedves vezetőt, aki a lánya, veje, apja, testvérei, közeli cimborái (lásd: az igazi Lölő!) révén maga is részese és aktív közreműködője ennek a vircsaftnak. Akinek nem jósolok nagy jövőt, az Mészáros társa a pénzkezelésben: Szíjj László. A mindannyiunknál okosabb Simicska sorsa látszik itt felsejleni. Én ugyanis azt jövendölöm, hogy ami most elkezdődik, az egy kétirányú csapás. Egyrészt az Orbán klán leszámol azokkal az általa közpénzeken gyártott vagy selfmademan mágnásokkal, akik már kényelmetlenné váltak, vagy feleslegesek lettek, netán a konkurencia veszélyét hordozhatják a számukra. Másrészt elbábozzák,
hogy Magyarországon a tisztesség legbiztosabb őre a kedves vezető, hiszen amint megtudja, mi zajlik a háta mögött, azonnal szétcsap a sok bitang között. Az igen hiteles Pesty pedig, a nemes történelmi eszme és a tiszta kezű Fidesz védelme érdekében készen áll a küldetésre. A szégyenkezés könnyei gyűlnek a szemembe miközben a fejemet verem a falba. Hogy eddig én milyen hülye voltam, mert azt hittem, hogy ebben az országban 13 éve minden csak Orbán jóváhagyásával történhet! És most tessék. Kiderül, hogy az Ő háta mögött…

Nem, barátaim, nincs nekem okom az önostorozásra. Egyszerűen arról van szó, hogy Mészáros Lőrinccel és Andikával elszaladt kicsit a ló, akarom mondani a yacht, és ez megtépázta a
kedves vezető puritanizmusába vetett feltétlen bizalmat még a hívekben is. A többit már fentebb kifejtettem. Egy dolgot azonban még tegyünk hozzá. Pesty azt is mondta, hogy akinek bármiféle bizonyítéka lenne olyan, a NER-gazdagokra vonatkozó visszaélésről, nota bene, bűncselekményről, az akár anonim is küldje el neki. Ő majd tudja mit kell tenni ezekkel. Én meg megmondom. Aki Orbán szívének kedves, az azokra vonatkozó bizonyítékokat azonnal megsemmisítik, aki meg nem kedves, az meg ráfázott. Aki tehát akar, az vegyen részt ebben a játékban. Nem kell már sokat várnunk arra, hogy felvirradjon az igazság napja. Apránként megtudtuk, hogy az árulók csoportja kb. egy tucat főt tesz ki és őket meg is fogja nevezni, “amikor a mi kommunikációs stratégiánk megkívánja, akkor majd eljön a nevek ideje”. Szerinte erre egy hónapon belül kerülhet sor. Tetszik érteni? – “a mi kommunikációs stratégiánk”! És mindez a szöveg mindig a KESMA orgánumaiban, a Fidesz-propaganda kiadványaiban, a közszolgálatinak mondott, ingyen fogható, országos TV-kben és rádiókban! Tudja meg mindenki akihez csak ez jut el. Szóval rettenetesen hihető ez az egész buli. Azért, ami engem illet, én a magam részéről továbbra is ragaszkodom ahhoz, hogy ne Orbán legyen Magyarországon a legfőbb törvény! Álljon helyre a Köztársaság, a jogállam és a független magyar igazságszolgáltatás! A bűncselekményeket és a bűnösöket pedig az Európai Ügyészség vonja eljárás alá. Ne az Orbán-Polt-féle politikai mérlegelés eredménye legyen, hogy ki a bűnös és ki nem az. Ez persze nem jelenti azt, hogy akinek rövidesen porba hull majd a feje, azt én sajnálni fogom. Mindenki az, ami és aki. Pesty úr is, ha befejezte a nagy leleplező szerepét, mehet vissza a saját, NER által finanszírozott, semmire sem jó vállalkozásába – dobozolni.

Kép: a Twilight Zone (Alkonyzóna) c. filmből