Posted by Lévai Júlia
„Érthetetlen, hogy miközben az embereknek a bőrükön is kell érezniük a romlást, az azt előidéző Fidesz még mindig szinte ugyanolyan népszerű!” – hallom ezredszer a rácsodálkozást. Én viszont ezt a lélektani vakságot nem értem. Pláne, hogy pl. Lázár János konkrét ráutaló beszéddel világította meg, hogy mi az, amivel ők a magyarok jó része számára egyszerűen AZ OTTHONOSSÁG ÉRZETÉT hozzák vissza. „A vezetők ne okoskodjanak, hanem csinálják azt, amire utasítottam őket!” – idézte a miniszter a hagyományos magyar családokban megszokott mondatot, amelyeket az esetek többségében az apáktól szoktak hallani a gyerekek, és meglehetősen gyakran. Mondhatni mindennapi élményük nekik az ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulások.
A gyerekek egyúttal azt is látják, hogy ilyenekkel nemcsak őket szokták terrorizálni, hanem az anyjukat is, amitől aztán pláne otthonossá válik a játszma. Az apáknak az anyáktól szintén nem kell ellenállásra számítaniuk, hiszen nekik (tisztelet a kevés kivételnek) erre ez a válaszuk: „Soha ne húzgáld az erősebb bajszát, mert akkor megharagszik, és megvonja tőled a szeretetét! Tisztelnünk kell, hogy ő a nagyobb és erősebb nálunk.” És mivel a gyereknek az az alapállása, hogy nem tud létezni a nála nagyobbak- erősebbek szeretete nélkül, ezért lehetőleg nem kockáztatja, hogy ő az engedetlenségével elveszítse az amúgy őt folyamatosan megalázó, akár a vadállatiasságig is gyötrő apja szeretetét.
Melynek során szépen mindennapi rutinjává válik annak elfogadása, hogy az együttélés lényege mindig az az „erős kontra gyenge” kiosztás, amit a biológia rótt ki rájuk. („Az apa dirigál, az anya-gyerek tűri.”) És hiába, hogy amikor már maga is felnőtt – tehát belépett a nagyok és erősek táborába –, aki a társadalomban nála erősebb funkcióban van, mert például sokak sorsát befolyásolni képes politikus, annak a hangja számára ugyanazt az apát fogja felidézni (ld. még: „tekintélyszemély”), akivel ő minimum másfél-két évtizeden át mindennap gyakorolta az „erősebb kutya éli meg a boldog kielégülést” azóta máshonnan is megtanul igazságát. Így most a politikus lesz az a számára az a jól ismert „apuci”, akit neki ugyanúgy tilos provokálnia a makacsságával, pláne az „önállóskodásaival”, ahogy az igazi apját sem volt szabad. Mert hiszen akkor az elkezdi nem szeretni őt, miközben itt már aztán tényleg nem babra megy a játék.
Az ilyen meg is veretheti őt a rendőreivel, de akár még a börtönbe is becsukathatja! Nézzük csak meg, mit kapnak, akik merészelnek ezt ráadásul még le is leplezni, és belefoglalni mindenféle gender-elméletekbe! Nyíltan kimondani, hogy az együttélésnek nem lehetnek a biológiai adottságaink a meghatározói! De hiszen még le is buzizzák az ilyeneket! És külön törvényekkel üldözik! Na neeem! – hát kinek van kedve vállalni az ilyen ridegtartást?! Sokkal egyszerűbb idomulni a jól megszokott, otthonos dirigálásokhoz, amelyekhez neki már úgyis megvannak a kiskapui, ha arra van szükség. Aztán majd ha egyszer kiderül, hogy ezek mégsem maradnak örökké a fejünk fölött, és esetleg kitör valami lázadás ellenük, na akkor majd mi is
robbantunk, és kinyilvánítjuk, ami a szívünket nyomja. Sőt, esetleg még tömegesen be is szállunk a meglincselésükbe. Hogy végre egyszer visszaadjuk az összes, fölöttünk uralkodónak, ami jár nekik! De addig nyugiban akarunk élni, és azt szeretjük, hogy akik legfölül vannak, azok igenis mutassanak erőt. És igenis hozzák vissza nekünk annak biztonságát, hogy mi csupán gyerekek vagyunk. Amiért ugyan meg kell adnunk az árat, de legalább nem kell folyton magunknak döntenünk, amit otthon soha nem gyakoroltattak velünk. És mivel ezért mi ebben merőben járatlanok vagyunk, ezért aztán ennél fáradságosabb dolog számunkra nem is létezik a földön. Mit nem lehet ezen megérteni?!