Posted by Dobray Sarolta: Üvegfal
Kása-Bókkon Tímea
Dobray Sarolta 2021-ben tette le az asztalra első regényét, az Üvegfalat. E tükörregényben olyan témát dolgoz fel, ami sok-sok család mindennapjaiban van jelen: a valódi tettlegesség nélküli, rejtett, manipulatív erőszakot, a narcisztikus személyiségzavart, továbbá olyan pszichés állapotokat, amelyek gátolják az érzelmileg egészséges, valódi kapcsolódást a másik emberhez. Lehet ez a viszony szülő és gyerek vagy felnőttek közötti. Sokszor még maga az áldozat sem veszi észre, micsoda börtönben is él. Mivel ezekről manapság sok szó esik, mondanám, hogy a téma népszerű – de nem az: csak előtérben van.
Az Üvegfal Péter és Léna éveken átívelő történetét mutatja be. Két erős – vagy csak annak mutatkozó –, de valójában sérült ember kapcsolatát. Egy pár útját a megismerkedésüktől a kétgyerekes, idilli család megteremtéséig. Vagy még annál is tovább…
Mindezt a szerző üvegfalon keresztül tárja a szemünk elé: egyes szám harmadik személyben, hol a nő, hol pedig a férfi szemszögéből. Néha így is belelátunk a szereplők tudatába, de nem válunk eggyé velük, az eseményeket mindvégig kívülről figyeljük. Olykor ítélkezünk, máskor egyetértünk, de kívül maradunk a történeten.
Keretes szerkesztésű mű: szinte ott ér véget, ahol elkezdődik. Nincs teljesen lezárva: a végén a „Folyt. köv.” jelzi, hogy semminek nincs még vége, de az olvasó fantáziájára bízza az író, hogyan értelmezi. Nem feltétlenül egy újabb fejezetet sugall a rövidítés. Elég arra következtetni, hogy Léna és Péter kapcsolata még bárhogyan alakulhat. Különösen, ha valamelyikük életében feltűnik a múltból valaki.
A főszereplők hétköznapi emberek, mint amilyenek mi vagyunk. Vannak titkaik, félelmeik – olykor ököllel vernék szét az eléjük magasodó üvegfalat, amikor úgy érzik, már nincs elég szabadságuk, nem kapnak levegőt. Tűrnek, alkalmazkodnak, szótlanul elviselik a fájdalmat. És közben arra gondolnak, vajon hogyan jutottak idáig, és miért vált ellenséggé a társ, akivel osztoznak a közös ágyon és a közös gyermekeken.
Vannak házasságok, amelyeket már csak a félelem tart össze. Léna és Péter itt tart. Ilyenkor már hátborzongatóan hatnak az oltár előtt kimondott szavak: „amíg a halál el nem választ…”. Én nem hiszem, hogy egy gyötrelmes kapcsolat meg/feloldása csak a halál lehet. Biztosan van más kiút is, ha már csak a fullasztó magány marad. Persze az első lépéseket rettenetesen nehéz megtenni, ha a másik félhez elszakíthatatlannak tűnő láncok kötnek.
Megindító pillanata a könyvnek, mikor Misi – Lénáék kisfia – a szabadságról kérdezi édesanyját egy falfirka láttán. A gyermek nem tudhatja, hogy ennek milyen mély a tartalma ebben az adott helyzetben. Kishúgával pedig játékosan, gyermeki lélekkel mutatják be, szokatlan módon, de őszintén, hogyan is képzelik ők ezt az érzést. Azt a szabadságot, amire Léna is vágyik.
A regény hangulata végig feszült, várjuk a feloldást. A szavak nélküli csend is fájó és kétségbeesett néma kiáltás. Nem tagadják egymás előtt, hogy mindkettőjük múltjában akad sötét folt. Ezek még akár párhuzamba is állíthatók. Mégsem a múlt a hazugságokkal átszőtt időszak a kapcsolatukban, hanem a jelen. Ám egyszer mindenki lelepleződik. Az is, aki másnak hazudik, az is, aki magának.
Péter felnőttként intelligens, magabiztos, kedves férfi, mindenkit lenyűgöz. Mindemellett pedig manipulatív gazember. Minden nőben az anyát keresi, mégpedig olyat, akit ő nem kaphatott meg: aki nem bántja, nem tagadja meg, hanem szereti őt. A nőket nem véletlenül látja „csodálatosnak és rettenetesnek és idegennek, mint amilyenek az anyák”. Önmagát így írja le: „Ő Bede Péter, férj és családapa. Családfenntartó. Létfenntartó. Békefenntartó. Katona. Egy kisfiú, karddal a kezében.” Magamat kérdezem: válhatott volna normális ember belőle azok után, hogy a saját anyja szinte levegőnek nézte, sőt talán gyilkosnak is tartotta egész életében? Pedig Péter senkit nem ölt meg. A „bűne” annyi volt, hogy bújócskázni akart, mint bármelyik átlagos kisgyerek.
De Péter belül mégiscsak egy gyámoltalan, szeretethiánnyal küzdő kisfiú. Ha pedig a vágyott szeretetet nem kapja meg, akkor mindent megtesz, hogy felfigyeljenek rá, bármi áron. Ha ő ad magából egy darabot, azt sosem önzetlenül teszi, mindig vár cserébe valamit. Azt hiszem, inkább szántam őt olvasás közben, semhogy gyűlöltem volna.
Léna érzékeny, empátiával megáldott nő, amit Péter ki is használ. Magabiztosnak tűnik, de könnyen elbizonytalanítható és befolyásolható. E tulajdonságával pedig nemcsak Péter él vissza. Kamaszként sok mindent nem értett még, mikor nőiességére – szó szerint – rátapintottak. Hagyta, hogy így bánjanak vele. Tűrnie kellett, mert bűnös. Hibát követett el, s ezzel akaratlanul tönkretett egy életet. (Egy véletlen baleset előidézője volt.) Szóval nincs kiút és megbocsátás, a hibáját csak így teheti jóvá.
A történet során kiviláglik, hogy Léna ugyan kiszolgáltatott, de rengeteg erő lakozik benne, és a fájdalmaiból képes építkezni. A sok megaláztatás ellenére ki tud törni a fullasztó helyzetekből, és meghúzni a határokat a férfiakkal szemben.
A regény lapjain a manipulációk sokféle változatával szembesülünk – és érezhető, hogy mindenki áldozat, mindenki hibás valamiben. Senki nem fekete vagy fehér.
Dobray tükörregénye megváltoztatja olvasóját. Többé valószínűleg nem fogunk ítélkezni azok felett, akik nem léptek ki a szereplőkéhez hasonló kapcsolatból, pedig a környezete már látta a jeleket és figyelmeztetett. Kívülről mindig sokkal könnyebb észrevenni ezeket. De talán mi, mostani olvasók felismerjük a jövőben, ha egy Péter-féle narcisztikussal akad dolgunk.
A könyv borítója – Faniszló Ádám terve – a piros (erőszak és vér) és fekete (rejtőzködő árnyék és gyász) kombinációja; konkrét és szimbolikus, sokféleképpen értelmezhető. Az egymásba olvadó nő- és férfialak megbonthatatlanul függ egymástól.
Dobray Sarolta, újságíró, író az Őrült világ című riportkötet után, 2021-ben formálta regénnyé a hetilap oldalain megjelent folytatásos történetet. Legfontosabb szakmai méltatója dr. Bánki György pszichiáter, a Legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról szerzője.
A műből zenés szövegszínházi előadás is készült Gryllus Dorka és Simon Kornél előadásában.