Posted by Szakonyi Péter
>Kora gyermekkorom óta utálom a fekete autókat. Főleg nagy, kék
villogóval felszerelt állami batárokat. Ellenérzésem nem az ötvenes évek
elfüggönyözött “járőrkocsiktól” – lásd ÁVÓ/ÁVH – származik, sokkal
inkább a szocializmusban gyökerezik.
Kisdobosként és úttörőként ugyanis számos alkalommal voltunk
kirendelve egyik fővárosi sugárútra, hogy puccparádéba öltözve kis
zászlócskákkal üdvözljük a hazánkba érkező nagyembert – Hruscsov
elvtárstól az éppen ügyeletes “sztár” afrikai puccsistáig. Ilyenkor megállt
az élet a városban. Az utakat hermetikusan lezárták, az átmenő
forgalmat rendőrök tették lehetetlenné, és megállt a tömegközlekedés is.
A környező irodák dolgozóit és az iskolásokat a kordonok mögé
vezényelték heveny zászlólengetésre. Aztán mindenki
megkönnyebbülésére elvonul a küldöttség fekete Volgákból, Csajkákból
és Zilekből – ezek az akkori szovjet ipar presztízsjárművei voltak – álló
autósora és újra visszatért az élet a városba.
Azt hittem – és gondolom nem csak én – hogy a rendszerváltással ezek a
lezárásos – feketeautós időszakok is eltűnnek. Mert ugyan miért kell egy
város életét megbénítani azért, mert jön valamilyen nagyember.
Elég lesz néhány motoros rendőr, aki utat törtnek a forgalomban és
passz. Jöhet, mehet bármely vezető.
Nem így történt. A kilencvenes években még viszonylag ritkán éltek a
bevált szocialista módszerrel, de az elmúlt kábé másfél évtizedben már
annál gyakrabban. A legmókásabb eset a nagy orosz vezető – legújabb
titulusa: háborús bűnös – Putyin látogatása volt, amikoris a
csatornafedőlapokat is lehegesztették, nehogy az ellen a föld alól hajtson
végre drón támadást a nagyvezír ellen…
A fekete konvojok át is alakultak az elmúlt években. Nem csupán arról
van szó persze, hogy Csajkák helyett Audikban feszítenek a nagy
emberek. Divat lett ugyanis a kisbusz. A régen áruszállításra és/vagy
kiscsoportos utaztatásra szolgáló Volkswagen Transporterből rövid idő
alatt státusz szimbólum lett. Persze ehhez ki kellett dobálni az ülések
nagy részét, hűtőt, laptopot és még ki tudja mit építettek bele,
faberakással és puha szőnyeggel komfortosították – és el ne felejtsem
ablakait lesötétítették. Ehhez igazították az árat is, amely jócskán
meghaladja a 20 millió forintot…
A Transporter divatot – is – Orbán Viktor találta ki, és azóta már a
magánszférába is beszivárgott. Egyre több üzletember utánozza az
“osztályfőnököt” ebben is – persze sofőrrel hajtatva a luxus kisbuszt.
Biztos megfigyelték önök is, hogy a fekete-konvojok része ma már egy
mentő rohamkocsi is. Ennek feladata roppant egyszerű: ha valaki rosszul
lesz, ne kelljen mentőre várakozni. (Lásd Brezsnyev, Koszigin,
Csernyenkó, Andropov elvtársak, egykori szovjet vezetők
betegeskedéseit…) De a vöröskeresztes kocsi egyben a magyar
egészségügy minősíthetetlen színvonalának indirekt beismerése is.
Ezzel ugyanis el- és beismerik: bármilyen nagy ember vagy, a magyar
kórházakban semmi remény a felépülésedre.
Akad persze kivétel is. A belügyminiszter autója speciel nem vadiúj, nem
hivalkodó, és nem is kisbusz, hanem egy minimum harmincéves “mezei”
Mercedes. Erre utal rendszáma is, amely I betűvel kezdődik. A tetején
azért ott van a kék villogó, és vélhetően páncélozott kivitelről van szó, de
amúgy semmi extra – ezzel járt már 20 évvel ezelőtt is Pintér Sándor.
De vajon mit üzennek az állandóan csillogó fekete lakkozású autók
egyre gyakoribb konvojai nekünk, egyszerű halandóknak? A fontosság
és fontoskodás tudatát biztos. Meg aztán azt is, hogy ŐK bizony állandó
veszélyben vannak, életük kockáztatásával szolgálják a hazát – és
minden percükben inaszakadtával a nemzet boldogulásán
tevékenykednek. Meg azt, hogy jól választottunk a legutóbbi
referendumon, hiszen könnyedén fenn tudják tartani a biztonságot és a
rendet. Ezek közül már egy is elég lenne ahhoz, hogy a következő
szavazáskor is a nevük mellé tegyük az x-et. Vagy mégsem? Lehetne
váltani színt – mondjuk fehérre?