Hatalom

 

Az meglett ember, akinek
szívében nincs se anyja, apja,
ki tudja, hogy az életet
halálra ráadásul kapja
s mint talált tárgyat visszaadja
bármikor – ezért őrzi meg,
ki nem istene és nem papja
se magának, sem senkinek.
(József Attila, Eszmélet)

Bodansky György
>Amikor hazád miniszterelnöke azt mondja: „mi semmi rosszat nem
csináltunk”, akkor két dolgot tudhatsz biztosan: 1.) nagy baj van, 2.) az
ország hatalmi csúcsán egy szorongó gyerek konfabulál.
Micsoda elképesztő gazember ez a Donald Trump, álmélkodik minden
tisztességes hírolvasó ember az egész földkerekségen. Egy
kétszázötven éve mintaadó demokráciában próbált meg csalással,
összeesküvéssel hatalmon maradni, sőt, még erőszakos lázadást is
szított a tényleges szavazási eredmények bejelentésének
megakadályozására, ráadásul miután napvilágra kerültek a tettei, most
mindent tagad, és ellenfelei által üldözött mártírnak akarja feltüntetni
magát.
Mi a közös ezekben a magatartásokban? Nos, igen kérem, a jól látható
infantilizmus. Mindkettő nyilvánvalóan ismerős mindenkinek, aki látott
már a büntetéstől, elsősorban az apai pofonoktól, vagy degradáló
megjegyzésektől, szülei fájó elégedetlenségétől rettegő gyereket. Olyan
gyereket, aki szorgalmas, kitartó munka helyett – amire persze nem is
képes, éppen az állandó szorongás okozta figyelemzavar miatt –
ügyeskedéssel, trükkökkel, ámítással, illúziókeltéssel, végsősoron egy
álvalóság kialakításával próbál meg felszínen maradni, legalább a
látszatát kelteni annak, hogy ő jó és sikeres gyerek, megfelel a szülők
legmagasabb elvárásainak is.

Csodálatosan szemléletes példáját mutatja be ennek az útnak a Kapj el,
ha tudsz című amerikai film, a nagyszerű Leonardo DiCaprio, Tom
Hanks, és a mindig megrázó alakítást nyújtó Christopher Walken
főszereplésével, Steven Spielberg kiváló rendezésében. A mű igaz
történetet mutat be, minden főszereplője valóságos személy, akik még
éltek is a forgatás idején. A szélhámosságban utolérhetetlenül
tehetséges fiú egyetlen célja, hogy apjának örömet okozva bebizonyítsa,
hogy ő valaki lett, valóban vitte valamire.

Egészen biztos vagyok benne, hogy nem az én apám volt az egyetlen,
aki gyerek és fiatal koromban minden vitánk lezárásaként azt hajtogatta:
okos ember az, fiam, aki gazdag és híres. Akit mutatnak a televízióban,
de nem a Kék fényben.

Minden szülő azt szeretné, hogy a gyerekei sikeresek legyenek. Ámde
mi a siker? Erre az alapvető kérdésre, természetesen, sokféle válasz
létezik. Hiszen – kinek mi. Ugyanakkor sajnos nem vitás, hogy a legtöbb
család valahol a pénz, a rang, a cím, a hírnév tájékán keresi. Persze,
sokan mondják azt is – és ez már talán egy kicsit talán szofisztikáltabb
megoldás – nekem éppen elég, ha boldog leszel. Csakhogy
mindenekelőtt éppen a fent felsorolt attribútumokat azonosítják a
boldogság garanciáival.

Nagyon kevés olyan gyerek van, akit a szülők nem – kimondott vagy
kimondatlan – elvárásokkal engednek útnak. Pedig ezek helyett egészen
másra lenne szükség: bíztatásra és bizalomra. Bízni abban, hogy a
gyerek megtalálja a maga útját. Ahogy a népmesékben olvashatjuk:
hamuban sült pogácsára a tarisznyában. Igaz, ami igaz, azt viszont a
mesékben mindig az anya csomagolja.

Minden attól függ tehát, milyen útravalóval indul el a gyerek az életbe?
Majdhogynem így van. De akad itt azért még egy nem egészen
elhanyagolható tényező: hogy a szó minden értelmében felnőtt ember
csak abból lesz, aki képes megtalálni a maga saját útját, amely a saját
vágyait és céljait követi. Vagyis, aki kamaszkorában képes fellázadni,
szembe fordulni a családi sablonokkal és keserves erőfeszítéssel
megtalálni, kiformálni, mi több: érvényesíteni – vagyis elismertetni a
fontos referencia személyekkel – a saját egyéniségét, személyiségét.

Akinek az erejéből csak lázongásra, de nem igazi kamaszlázadásra telik
– akár önhibáján kívül, például, mert olyan durva a szülői nyomás, akár
lelki, akár fizikai terror formájában, hogy nem is lehetséges ellenállni – és
mégsem akar jelentéktelen, sikertelen kisemberré válni, az egész
életében megmarad infantilis lázongónak, a társadalmi és erkölcsi
normákat kikerülő vagy éppen lábbal tipró szélhámosnak,
forradalmárnak vagy bűnözőnek.

Ha még némi tehetséget is hozott magával, akkor sajnos lehet belőle
nagyon sikeres pszicho- vagy szociopata manipulátor, akár a számukra
különösképpen vonzó politikai vagy gazdasági hatalom csúcsain is,
amint azt nap, mint nap láthatjuk.

A bukást azonban sohasem kerülhetik el, noha ez legkevésbé sem
vigasztalja mindazokat, akiknek az egyetlen élete megy rá ezekre a
szerencsétlen, szülő sújtotta gyerekre.