Posted by Metazin
.
„Destabilizáló jelenség, hogy törekvő fiatalok egész nemzedéke nem látja, hogyan élhet
sikeres életet” – írja a Persuasionben Freddie deBoer magát régivágású marxistának
meghatározó szerző, s szemlézte a Metazin.
Két éve deBoernek nem kis vihart kiváltó könyve jelent meg arról, hogy az iskolarendszer
tovább örökíti a társadalmi privilégiumokat. Ezúttal az értelmiségi túltermelésről értekezik. A
diplomások számának növekedésével Amerika-szerte tömegek érzik úgy, hogy nem jutnak
hozzá ahhoz az elismeréshez és jómódhoz, amelyre tanulmányaik fáradságos évei alatt jogot
szereztek. Ő maga rokonszenvvel tekint az Occupy mozgalom idején kibontakozó, de ma is
működő szocialista mozgalmakra, amelyek egy új, egyenlőbb gazdasági-társadalmi rendszert
szeretnének létrehozni, ha másként nem lehet, hát legalább kicsiben. Mindazonáltal felfedezi
bennük azt az elégedetlenséget, amely a csúcsegyetemek jó munkalehetőség nélkül maradó
diplomásait tölti el.
Van, amikor a piac mintha megoldaná a problémát: a tízes évek elején a frissen végzett
jogászok tömegei nem találtak munkát, holott azidáig a jogi diploma a kiváló megélhetés
biztosítékának számított. Hirtelen megcsappant a jogi karokra jelentkező diákok száma, s ettől
egy-két év múlva a frissen végzett joghallgatóknak már könnyebb volt munkát találniuk.
DeBoer azt gondolja, hogy más szakmák esetében is ez lehet a megoldás. Mi lesz viszont a
bölcsészekkel, az írókkal és a művészekkel? Ő maga is jól megél az írásból – tudatja –, de
rengeteg embert ismer, aki nem tudott hasonló hírnévre vergődni, pedig ugyanolyan
végzettséget szerzett, mint ő. Hasonló cipőben járnak a fiatal filmesek tömegei is. Soha
annyian nem voltak képesek filmeket előállítani, mint ma, hiszen az ehhez szükséges
eszközök lényegében mindenki számára hozzáférhetőek. És a piac is nagyobb, hiszen az
interneten sokkal több ember van jelen, mint a mozitermekben. De megélni ebből a
tevekénységből a próbálkozóknak csak elenyésző része képes. A Youtube-on egy film
mintegy 18 dollárt terem alkotójának, ha ezer nézője akad. A Spotify-on megjelenő
zeneszámok 98.6 százaléka pedig egy egész negyedévben csak 36 dollárt vagy annyit sem fial
szerzőjének.
DeBoer szerint azért a nagy tolongás, mert kultúránk évtizedek óta kicsinyesnek,
érdektelennek, megvetendőnek állítja be nemcsak a kétkezi munkát, de az irodait is, és csak
az alkotó tevékenységet, a művészetet minősíti igazán értékesnek. Ezen szerinte nehéz lenne
változtatni, de talán lassan megvalósulhat Keynes oly sokszor lesajnált álma, miszerint az
igazán fejlett társadalmakban a polgár nem dolgozik majd többet heti 15 óránál, és a maradék
időt kedvteléseinek, alkotó tevekénységeknek szentelheti. Szép, szép, de ez nem oldja meg azt
a problémát, hogy több az alkotóeszkimó, mint a hírnévfóka. Ezt persze józan ésszel bárki
beláthatja, de szerzőnk egy olyan esszére is hivatkozik, mely kimutatja, hogy exponenciális
görbe fejezi ki a különbséget a kevés sikeres és a sok sikertelen szerző által elért
kultúrafogyasztók száma között.
Az elit-túltermelés fogalma Peter Turchintól származik. Ő már 2010-ben arra
figyelmeztetett, hogy a társadalmakban időnként az elit tagjainak nem jut elég kiváltságos
pozíció, és ilyenkor súlyos belharcok törhetnek ki. Az elit elégedetlen, kiszorított tagjai
feldühödött tömegek élére állva nagy felfordulást tudnak okozni. Turchin legújabb könyvében
egyébként ezzel magyarázza az Amerikában napjainkban zajló heves kultúrharcot is.
Címkép: Elit túltermelés