Kárpáti János: nem az újságírók csóválják a politikusokat, de minden disznóságot megírnak, amire figyelni kell
hirklikk.hu
Sokaknak sokféle igazság létezik, mások eltérően látnak egy problémát, de ma Magyarországon abban nincs különbség, hogy ha idejön egy nyugati újságíró, azzal beszél, akivel akar, megtudhatja a különböző véleményeket arról a komplexitásról, amelyben nagyon nehéz eligazodni, például, hogy megkapjuk-e az uniós pénzeket – mondta Kárpáti János újságíró, a Klubrádió szerkesztő- műsorvezetője, a Magyar Távirati Iroda korábbi brüsszeli tudósítója arról, mennyire lehetünk tájékozottak, ha figyelemmel kísérjük a nemzetközi lapokat. Mint mondta, millió érvet lehet felsorolni amellett, hogy előbb-utóbb igen, de amellett is, hogy mégsem. „Mindenben van részigazság, de aki ebből meg tudja állapítani az igazságot, az vagy zseni vagy a jövőbe lát.”
A Kádár-rendszerben, amikor a hivatalos sajtóból csak a töredékét lehetett megtudni az igazságnak, óriási volt a kontraszt, ha leültél beszélgetni Tamás Gáspár Miklóssal, vagy elolvastad a hivatalos sajtót, de most már nincs ez az ellentét – fogalmazott Kárpáti János. „Bizonyos esetekben az optika más, ha a New York Times megír valamit, az adott esetben
üzenet értékű, és az Egyesült Államok külpolitikai megfontolásait tükrözi.” Példaként hozta, hogy február 2-án az jelent meg a NYT-ban, hogy a meleg nagykövet ellenséges fogadtatásban részesült Budapesten, azaz hogyan fogadták David Pressmant magyar hivatalos körökben. „Az ilyen interjú nem arról szól, hogy az amerikai olvasó
tájékozott legyen, hanem üzenet Magyarországnak.”
Abszolút mérvadónak ma a Financialis Times -t tartja Kárpáti János, de ott a Politico is, ami viszonylag új indítású lap, nagyon fiatalos, jól tájékozott szerkesztőség, és a német sajtó továbbra is mérvadó, hiszen a németek szorosan figyelnek minket. Rámutatott, a francia sajtó inkább átveszi a nagy hírügynökségek beszámolóit. „Frankfurtnak van két nagy lapja, az Allgemeine Zeitung, amelyik konzervatív, világhírű és a Rundschau, amely a szociáldemokratákhoz áll közelebb és tényleg megfordult a kormányváltással az érdeklődés. Korábban az Allgemeine, most a Rundschau ír rólunk többet. És nem eltérően írnak.”
Az újságíró szerint van egy megfigyelhető trend, amely szerint a hivatalos Brüsszel folyamatosan próbálta kisebbnek feltűntetni a Magyarországgal kapcsolatos problémákat és – főként a liberális média – ezzel kapcsolatban elégedetlenségének adott hangot. Ez egyre inkább áttört már a politikai szférába is. „Nem az újságírók csóválják a politikusokat, de nem tudják a politikusok függetleníteni magukat, ha a sajtó annyi minden disznóságot megír és minden ott van feketén-fehéren.”
Egy lapot el kell adni és itt van például a Covid utáni helyreállítási kötelezettség – leállt a gazdasági élet a pandémia alatt – óriási pénzekkel kell pumpálni a gazdaságot, hogy újra
induljon – illusztrálta Kárpáti János egy témával. Az EU erre hatalmas keretet hozott létre, és akkor az újságíró óhatatlanul eljut oda, hogy az adófizetőik pénzéből Magyarországra mennyi megy, aztán lesz belőle egy 30 centis kilátó – mutatott rá. Foglalkozik azzal a sajtó, hogyan sáfárkodnak azzal a pénzzel, amit a nettó befizető országok polgárai összeadtak. „Az unióban részben az újságírók által gerjesztett közhangulat is tolta a politikát afelé, hogy keményebbek legyenek a magyarokkal szemben, mert senki nem szeretné elveszíteni a választásokat azzal, hogy az ellenzék azzal vádolja, hogy puhány vagy kilopják a szemüket és elvigyék az uniós forrásokat.”
Hozzátette, fordítva is működik, szerinte az orosz-ukrán háborúban Amerika kezdte beletáplálni az újságírókba, hogy a háború kapcsán el kell dönteni, ki hova áll. Vigyázó szemetek Párizsra vessétek! Inkább Berlinre! Kárpáti János a híres Batsányi János-idézetet annyiban pontosította, hogy ma talán legfőbb igazodási pont Berlin. „Ha Magyarország nem akar arra az útra lépni, amelynek látványos eleme volt, hogy Orbán Viktor barátai sorra viziteltek itt augusztus 20-án, és nem ebbe az irányba akar mozdulni, de elfogadjuk azt, hogy az amerikaiak figyelme a Távol-Kelet felé is irányul, Brüsszel pedig örül, ha megbirkózik ezzel az ezer irányból és irányba futó konglomerátummal, ami az EU, akkor az a stabil pont, ami mindig közel lesz hozzánk, gazdag, fontos és befolyásos, az pedig Németország.
A Klikk TV műsorát itt nézhetik meg.
