A Világmagyarázó

Posted by

Kardos András

>Sokan fanyalognak, hogy miért kell Orbánt folyton kritizálni, amikor az ellenzék a
fasorban sincs. Hát akkor most mutatok egy példát, hogy miért kell. Nagy Attila Tibor
a következőket mondta a tihanyi Orbán beszéd után. Ő csak tudja, mit beszél, hiszen
politikai elemző:

“Elismerésre méltó, hogy a mostani magyar miniszterelnök olvasott ember, ezt
ismételten bizonyította. A hallgatóság kisebbfajta politikai filozófiai áttekintést kapott
tőle, és látszott, hogy a fejében jól össze vannak rakva a Fidesz ideológiájának
elemei. A magyar politikai életben jelenleg Orbán Viktor a legjobb és leghatásosabb
világmagyarázó, ebben olvasottsága is segíti, ehhez képest alig-alig van méltó
versenytársa. Az ellenzék szeret arra hivatkozni, hogy a Fidesz nagy erőfölényét
kihasználva betonozta be magát a hatalomba, az erőviszonyok aszimmetriája
tagadhatatlan, ám a szellemi erőfölény szintén Orbán Viktor és csapata oldalán van,
ez kiderült Tihanyban. Ez a helyzet versenyhátrányt jelent az ellenzék számára.”

Vagyis: a neves értelmező szerint, Orbán nem csupán olvasott ember, aki a fejében
összerakta a Fidesz ideológiáját, hanem a Fidesz és a nép vezére: “A magyar
politikai életben jelenleg a legjobb és leghatásosabb VILÁGMAGYARÁZÓ”
Nahát barátaim, azért kell Orbánt kritizálni, mert még a “független politikai elemzők”
is bedőlnek a post-orwelli nyelv populizmusának és ilyen hangon dicsőítik Orbánt.
Nyilván az elemzőt olvasó százezrek meg az ájulattól lefordulnak székről, hogy
mekkora politikai zseni vezeti az országot, sőt, magyarázza a világot. És hoz is egy
bizonyítékot az elemző. Miszerint Orbán tanácsadója, Békés Márton, és ezzel együtt
persze Orbán maga, olvasta a baloldali Gramscit. Fantasztikus. Zseniális. És a
hegemónia fogalma. Kolosszális.

Nahát emiatt kell minden Orbán beszédről kimutatni, hogy valójában milyen. Ha már
nincs ellenzék, legalább a jövő történészei lássák, hogy éltek néhányan e hazában,
akik értették, hogy merre folyik a Duna.

Marabu: A Sárkányölő megkoszorúzása