Mattyasovszky Brigitta
1.
Önök szerint melyik magyar politikusra illik a következő leírás: “a végtelenségig intrikus, egoista, exhibicionista, modoros, fontoskodó, nevetséges, felelőtlen és dühítő.”? Nem kvízkérdésnek szántam; hiszen a kvízekben szabály, hogy olyan kérdést szabad csak feltenni, amelyikre egyetlen válasz létezik — ez a kérdésre nem ilyen. Mindenesetre a fenti szavakkal jellemezte a FB-on egy hozzászóló az egyik magyar politikust, és azt is hozzátette, hogy ilyen embernek nincs helye a magyar parlamentben.
Csakhogy mint kiderült, a leírás alapján én egész más emberre gondoltam, mint ő – akkor talán annak az embernek sincs helye a parlamentben? Naivitás azt gondolni, hogy az országgyűlés tagjaival mindenkinek rokonszenveznie kell – így üres maradna az Országház. És egyébként nem is csak Magyarországon, hanem mindenütt a világon. A demokrácia épp arról szól, hogy a választók egy csoportjának ez rokonszenves (az igazi demokráciában mindez nem is személyekről, hanem elvekről, nézetekről szól!); a másik és a harmadik csoportnak meg más rokonszenves – és a különböző csoportokat képviselő politikusoknak az ország érdekében meg kell egyezniük és együtt kell működniük. De nem úgy, hogy aki nekünk nem tetszik az tűnjön el színről! Így nem lehet sem megegyezni, sem együttműködni; ebből nem demokrácia lesz, hanem megint diktatúra.
2.
Az is szóba került még a hozzászólás-folyamban, amelyik jelen írásomat ihlette, hogy míg a hozzászóló annak idején még az egyetemi felvétel kedvéért sem lépett be a KISZ-be, az iskolája KISZ-titkára csak karrierizmusból lett KISZ-titkár; és a rendszerváltás után a helyzetet kihasználva jól meg is gazdagodott. És hogy vagy rámegy az ország, vagy, ha kiküzdi a fiatal generáció a változást, biztos, hogy nem lesz igény ilyen elvtelen emberekre. S ha becsúszik, kivetik maguk közül. Maga javíthatatlan álmodozó, Ladó — mondaná Kengyel tanár úr a Tüskevárból erre: hol él az, aki azt hiszi, hogy a társadalomban húzhatunk egy vonalat mondjuk az 50 éveseknél – és a náluk idősebbek mindegyike, de legalábbis többsége elvtelen,
a fiatalok pedig mind elvektől vezérelt tiszta ember – akik ha csak egyetlen elvtelen kerül közéjük, azt kivetik maguk közül. Biztos, hogy aki ezt hiszi, az a Földön él? Emberek közt? És Magyarországon — ahol a 30 év alattiak körében a Mi hazánk a legnépszerűbb? Vagy talán az ő elveikhez hű fiatal nemzedékre van szükség..?
3.
Azt is írta a hozzászóló, hogy “ha Gyurcsány kivonulna a politikából, akkor Dobrev Klára sikeresen vezethetné a DK-t, mert ő azonnal az együttműködés módjait keresné a többiekkel, amit azok el is fogadnának. Integráló személyiségre van szükség — és Dobrev alkalmas erre a feladatra. És ezzel véget érne a megosztott ellenzék állapot. Óriási lehetőség nyílna, ha látványosan együtt terveznék a jövőt.”Ez utóbbival természetesen egyetértek: valóban óriási lehetőség nyílna, ha az ellenzék látványosan együtt tervezné a jövőt. Ha azonban ez EGYETLEN ember létén vagy nem létén múlhat, akkor ott ette meg a fene… És azt most hagyjuk, hogy ki hinné el, hogy Dobrevet a háttérből is nem Gyurcsány irányítja. Azt azonban nem értem, hogy ha Dobrev Klára alkalmas személy az integrálásra ANNAK ELLENÉRE, hogy Gyurcsány a férje – akkor miért is probléma, hogy Gyurcsány a férje..? És egyébként ha Dobrev annyira önállótlan, hogy bár ő megtenné, de Gyurcsány miatt mégsem keresi az együttműködést a többi párttal — akkor mitől alkalmas? És miért gondolja bárki is, hogy ha Dobrev keresné az együttműködést — az ellenzék elfogadná ezt? Például a Momentum, amelynek jeles személyisége korábban azt mondta, hogy egyetlen pártnak kell uralkodnia az ellenzéki térfélen — miért fogadná el Dobrev együttműködésre hívó szavát? Veszélyes dolog ilyen idillisztikusan, rózsaszín szemüvegen keresztül szemlélni a világot. Főleg ha a szemlélődő azt nem veszi észre, hogy miközben ő a szép új világ létrejöttét várja, az országban tombol a feudálfasizmus; a gazdasági leszakadás lassan visszafordíthatatlanná válik – és EGYETLEN ember kezében van a “törvényes” felhatalmazás arra, hogy ha úgy ítéli meg, szükségállapotot hirdet ki, amikor gyakorlatilag bármit megtehet; ha úgy ítéli meg, “törvényes” joga van akár a tömeg közé lövetni; és ha úgy látja jónak, akkor kiviszi az országot az Európai Unióból.
Mindez nem számít, NEM ez ellen akarunk tenni valamit; ennél vannak fontosabb dolgaink: hogy Gyurcsány vonuljon vissza, mert akkor összeborul majd végre az ellenzék, és csupa makulátlan, elvhű ember kerül a politikai életbe. Abszurdisztánban élünk. Tényleg.