Posted by L. Colombani: Miért pont kivi? / Rózsavölgyi
Bedő J. István |
Nincs egyszerű dolga annak, akinek a családjában az idős papa (mama, nagyi, dédi, bárki) elkezd bizonyos dolgok eltünedezéséről panaszkodni. Talán csak nem a helyére rakta vissza azt az izét, amit keres. Talán nem emlékszik, mit rakott le. Csupa talán… És ha a jelenség gyakrabban ismétlődik – nincs mese: szakorvosnak kell ellenőriznie: szórakozottság vagy leépülés…
A francia Laetitia Colombani 2021-es darabja komédiának tűnik, valójában a benne rejlő dráma számos eleme megkérdőjelezi a műfaji minősítést. Hiszen főhőse egy igen bogaras özvegy úr, aki a felesége halála óta szinte betegesen bezárkózik, rigolyái vannak (egyébbel nem is nagyon törődik), fia van, akit alig lát és pszichoterapeutája, na, őt hetente látogatja… Egy egész felvonást végigröhögünk, miközben eléggé sajnáljuk ezt a Barnabé nevű pasit, aki egyre jobban belecsavarodik a hűtőjéből eltűnt kivis joghurt ügyébe. Amiben nem is a joghurt a lényeges, hanem a rend felbomlása, meg az, hogy vajon mi van ennek hátterében.
A kétrészes darabban a végére eljutunk a csavaros hepiendig, amit nem illendő elmesélni, ám közben olyan figyelemre méltó alakításokat élvezhetünk, amelyekre érdemes szót vesztegetni. (Nem is vesztegetés!) Schneider Zoltán a bogaras Barnabé, mindig dühös valakire: hol annak a bonbonnak a gyártójára, aki figyelmetlenségből kiengedett egy zápfogat tartalmazó édességet – de meg is kapja a magáét levélben –, hol a saját fiával ordít a legkülönbözőbb indokokkal. Az ember (néző) gyanakodni kezd, hogy más eszköze nincs is. Pedig oly szép paranoiái vannak még! És Őze Áron rendezőként pompásan ki is hozza belőle az összeset…
A terapeutának – Payne kisasszony, Takács Katalin – már a szövege is remek (Colombani ezt a szerepet magának írta, játszotta is). Ő az, aki minden kliensének, páciensének a baromságait angyali türelemmel hallgatja meg, mindenre tud magyarázatot, és keményen megdolgozik az 50 eurós konzultációkért. Takács lenyűgöző – de az még csak a szöveg. De amikor besokall, az úristen mentsen meg tőle mindenkit! Akkor torkon ragadja a nálánál legalább kétszer nagyobb Barnabét – és falhoz keni. És kidől belőle minden elfojtott – ki nem ventilált – lelki tanács, ami nála sűrűsödik, és válik emésztőgödörré. (Afféle „doktor úr, a maga szíve sose fáj”-effektusként.)
És persze itt van Barnabé fia, Benoit – az ifjú légiutas-kísérő, vagyis stuvi –, aki élete elmúlt huszon-valahány évében sosem tudott egy barátságos dumapartit abszolválni az apjával. Részint mert a fater könyvelőgép életmódra rendezkedett be, és ez a buborék a megözvegyülésével csak romlott, megkeményedett, részint mert a fiú saját buborékot alakított ki, a neki hiányzó apát más kapcsolatok helyettesítik – ideig-óráig. Aki látott már egymással ütköző szappanbuborékokat, sejtheti, hogy az emberi lélekkel töltött buborékok előbb vagy utóbb összetalálkoznak, és vagy kipukkadnak, vagy egyesülnek… Őze ezeket az egymásnak feszüléseket finom eszközökkel szelídíti meg és egészen apró gesztusokkal jelzi a közeledéseket is.
A stuvi fiút Varga Ádám játssza, mégpedig kiválóan: a fiatalság minden dühével és tanácstalanságával. Amennyire tudunk antipatizálni (ellenszenvezni?) az apa dilijeivel és a fiú flegmaságával, annyira meg tudjuk kedvelni őket az előadás végére – amikor ők is megkedvelik egymást.
Azért mégiscsak megértik egymást (Schneider Zoltán, Varga Ádám)
No, igen, de megmarad a kérdés, ki a kivis joghurt tolvaja? Ő egy hajléktalan lány, Kiss Anna Gizella (e.h.) alakításában – kicsi szerep, kevés, de fontos jelenléttel, mert az ő helyzete, fel- és eltűnése ébreszti rá a már demenciával, Alzheimer-szindrómával meggyanúsított Barnabét, hogy talán a precízen követett napirend mellett és helyett is lenne szabad élnie.
A Rózsavölgyi Szalon színpadán szinte mindig kiemelt szerepet kapnak a berendezési tárgyak, díszletek (Enyvvári Péter). Itt most egy túl mély fotel okoz állandó feszültség- (és nevetés-) forrást a lélekkurkász rendelőjében, és nemcsak Barnabé, hanem Payne kisasszony is áldozatául esik neki. Kihagyhatatlan a jelmezek (Kiss Fabióla) említése. Előbb csak Takács Kati elképesztő eleganciájú levél-csontvázas kosztümje tűnik fel, majd amikor leszámol a megértő terapeuta hölgy viselkedésével és imázsával, akkor a lehető legvadabb zöld-lila kombinációba bújik. De sikerült a lélekben könyökvédős (valójában mindig-kötött-mellényes, mindig-zakós) könyvelőt is kirobbantani figurájából – szinte felüdülés ingujjban látni Schneidert…
A mű fordítója Dávid Judit, dramaturgja Karácsony Ágnes volt, némelyik, magyarul is ütős poénban az ő keze nyomát véltem felfedezni. Francia közegben bizonyára még több apróságban ismerhet magára (vagy ismerősére) a néző – akár mert idős, akár mert fiatal. De mindenképpen ráismer…
A Rózsavölgyi Szalon és a Kőszegi Várszínház közös produkciója
Takács Katalin (Mademoiselle Payne)
Fotók: Kallus György
Laetitia Colombani: Miért pont kivi?
Fordította: Dávid Judit
Rendező: Őze Áron
Szereplők
Barnabé Leroux – Schneider Zoltán
Benoit Leroux – Varga Ádám
Mademoiselle Payne – Takács Katalin
Lily – Kiss Anna Gizella e.h.
Díszlet: Enyvvári Péter
Jelmez: Kiss Fabióla
Dramaturg: Karácsony Ágnes
Rózsavölgyi Szalon
További előadások