Nádudvari Péter
>A Ferencváros csütörtökön 4–0-s győzelmet aratott a Zalgiris Vilnius ellen Litvániában Konferencia-liga-mérkőzésen, a jövő heti visszavágó a magyar bajnok számára így formalitásnak ígérkezik. Azt néztük meg, hogyan értékeli az litván sajtó a mérkőzésen történteket.
„Az UEFA Európa Konferencia-liga első mérkőzésén a súlyosan hibázó, és a második félidő egy részét emberhátrányban játszó Zalgiris Vilniusnak bele kellett törődnie a Ferencváros 4–0-s győzelmébe” – írja az alfa.rt arra is utalva, hogy a mérkőzés 62. percében Nicolás Gorobsovot kiállította a játékvezető, miután az argentin légiós lerántotta Marquinhost a hazai tizenhatoson belül. A rövid cikk a mérkőzés többi eseményét is távirati stílusban ismerteti.
Az lrt.lt a Zalgiris vezetőedzője, Vlagyimir Cserubin mérkőzés utáni nyilatkozatából idéz. „Nagyon nehéz megszólalni egy ilyen találkozó után. Magabiztosan kezdtünk, sikerült megvalósítani, amit elterveztünk, helyzeteink is voltak. Azt, hogy az ellenfelünk remekelni tudott, a saját hibáinknak köszönhettük” – értékelt a hazai csapat mestere. – Nagyon nehéz ebben a tempóban játszani úgy, hogy gyakorlatilag háromnaponta pályára kell lépnünk, de ez nem mentség egy ilyen eredményre. A kiállítás után ráadásul még nehezebb helyzetbe kerültünk.”
Cserubin úgy gondolja, csapatának szinte semmi esélye sincs arra, hogy a visszavágón kiharcolja a továbbjutást, ugyanakkor úgy véli, „a végsőkig kell majd küzdeni” Budapesten, és reménykedni a csodában. A kazah szakember a kiütéses vereség ellenére nem gondolja úgy, hogy csapata „gyalázatosan” játszott volna, és hozzátette, a Ferencváros jóval nagyobb költségvetéssel rendelkezik, mint az ő együttese, tehát semmiképp sincs okuk szégyenkeznie a mérkőzés után.
A tv3.lt az alfa.rt-hez hasonlóan rendkívül szűkszavúan ír a mérkőzésről. A cikk szerzője szerint a Zalgiris „összeroppant a saját közönsége előtt”, de Budapesten lesz még egy visszavágó, ahol bele kell kapaszkodnia az utolsó szalmaszálba. Az újságíró ugyanakkor hozzáteszi, tisztában kell lenni azzal, hogy a litván bajnok esélyei minimálisak a továbbjutást illetően.
bunteto.com