Posted by Arató András
>Eljöttek hozzánk a testvéreink távoli tájakból, azer és egy tesó ölelt át minket,
felsorolni is nehéz mindet, volt itt mindenféle nagyszerű bratyó, bukott osztrák
öcsi, kirgiz, üzbég, türkmén bajtársak a keresztyénység megóvásában, és más
jeles, diktálásra készek a Balkánról. Egy csak egy legény hiányzott a táncból,
de érthető és igazolt Vlagyimir Vlagyimirovics távolléte, ő most a hazáját védi a
szomszéd országban, mi mást, hol másutt.
Irigyelhetnek most már nagyon az imperialisták, végleg nem szeretnénk a bőrükben
lenni. Összehoztuk, ami nyolcszáz éve összetartozik, megtettük, ami sem
Dzsingisznek, sem Szulejmánnak (pedig belőle minimum kettő is próbálkozott) nem
sikerült, sőt, Joszif Visszarjonovics is csak álmodozott róla. Térben és időben
összejöttek a magyarok legnagyobb barátai, hogy 1241 és 1526 hőseire emlékezve
együtt ünnepeljék Kr. u. 1000 (egyezer) augusztus 20-át, az új kenyér
felnégyelésének napját. Sőt, megjelent a cseh vitéz is, a fekete lovag, de nem a Toldi
utca felől közelítette meg a puritánságáról híres daliás vendéglátó kolostorát, ahol
vízen és (teljes kiőrülésű) kenyéren kívül elsősorban is nem disznóhús volt terítéken,
legalábbis ami a mönüt illeti, hanem lehetett borsó is, meg bab is. A kolbászt majd
este, otthon, jófajta adómentes pályinkával szétcsapatva.
Itt járt hát a tatárok mai főnöke, Minnyihanov poszt-kán, meg Recep pasa, a török
császár inkarnációja, egyazon napon néztek a budai várban az égre – személyükben
ekként egyesültek a régi és az ősrégi barátok. Csak a félkrajcárbaloldal berzenkedett
ellenük, mert az mindennel szemben berzenkedik, ami szép és jó és magyar. Neki
mindig csak a kórházak, meg az iskolák meg a nyugdíjak, meg mindenféle földi
luxushívságok járnak az eszébe’, még olyankor is, amikor a kontinens legnagyobb
tűzijátékának halhatatlan csóvái tündökölnek hosszú másodpercekig a Duna muszlim
egén. Again. És aki nyitott a szépre és jóra, az legott, a görögtűz omló zuhatagában
meglátta, mert meg kellett látnia az atlétika szentélyét és túlnan átellenben a
menyecskét, akit MOL-nak hív a nép szerető nyelve. Van-e még náció a
földkerekségen, amelyiknek ennyi szépség és jóság jut?
A magyar hadak ereje rettentő, ami ünnepélyesen megmutatkozott az égen is, nem
csoda, hogy a svédek oly nagyon ácsingóznak csatlakozni az
Budapest–Isztambul–Aşgabat tengelyhez. Nem oda Buda! Akkor lesztek tagok,
amikor mi akarjuk! Amikor Putyin megmondja nekünk, hogy akarjuk.
És még a világ atlétái is összegyűltek, hogy ámuljanak, mi mindenre nem képes ez a
kicsinységében is hatalmas ország. Honunk jeles és nemzeti építőmesterei
előállítottak egy önmagánál kétszer nagyobb stadiont, adófizető polgáraink nem
sajnáltak rá kétszer, talán háromszor annyi milliárdocskát, mint amennyibe az ilyen
ékszerek általában kerülnek. És mindezt merő önzetlenségből, hiszen föl sem merül,
hogy egy magyar (sportoló) ember mások elől aranyból vert érmet orozzon el.
Egy kis hiányérzet mégiscsak nyomja a lelkünket. Tavaly ilyenkor nem csóvák
repültek az égen, hanem meteorológusok. Pedig az Úr 2023. esztendejében, az Augustus
császárról elnevezett hónap 20. napján volt vihar is, meg napsütés, ezúttal mégis
elmaradt az autodafé. Pedig a vendégeknek biztosan tetszett volna.
Klubrádió Szabadság Klub