Posted by Lev Tolsztoj: Kreutzer-szonáta
Ú J R A O L V A S Ó
Kása-Bókkon Tímea |
Lev Tolsztoj 1889-ben született kisregénye 2021-ben új köntöst kapott – ezúttal az Érzelmes Klasszikusok sorozatban. Ismét Németh László hatvanas évekbeli fordításában jelent meg, hiszen ő volt a lélektani regények egyik mestere a 20. századi magyar irodalomban.
A Kreutzer-szonáta meglehetősen nyomasztó, mégsem bántam meg, hogy újra elolvastam – persze a választásba belejátszott a zenerajongásom is. Sok kérdést boncolgat, filozofikus tartalommal van tele és a téma aktualitása is megkérdőjelezhetetlen. Ezért is érdemes újra kézbe venni az elfeledett – vagy talán nem is túl ismert – klasszikusokat. Ahogy változik a világ, új értelmet kap egy-egy mondat vagy gondolat, ami a főhős vagy a mellékszereplők szájából elhangzik. Új és új rétegeit fedezhetjük fel a szövegnek.
Tolsztoj Kreutzer-szonátája kisregény – tehát könnyen és gyorsan olvasható. (Ajánlanám, hogy háttérmuzsikaként szóljon a címként szolgáló, zongorára és hegedűre írt Beethoven-mű, ha nem ragaszkodunk a néma csöndben történő olvasáshoz.)
A regény két bibliai idézettel kezdődik Máté evangéliumából, melyek a paráznasággal és a házassággal kapcsolatosak. Ez a megoldás nem véletlen, hiszen a kisregény valójában egy hosszú gyónás. Mégsem az érzelmek kapnak benne nagy hangsúlyt, inkább a filozofikus gondolatok. Az elbeszélés – bár érzelmekről szól – nem válik patetikussá vagy ömlengővé. Konkrét és tárgyilagos. A főszereplő olykor ijesztően logikus érveléssel támasztja alá gondolatait, fikarcnyi jelét sem mutatva a bűnbánatnak. De vajon fájdalom nélküli-e ez a gyónás?
Egy féltékenységtől meggyötört, a testi kapcsolatból is kiábrándult férfi, Pozdnisev meséli el egy vadidegennek az élete történetét. Senkije sincs, és szüksége van valakire, aki meghallgatja, akinek elmondhatja bűnét, melyet ő is megbocsáthatatlannak tart. A bűnbánata egyetlen mondatban összpontosul, ami mindig más kontextusban jelenik meg, de leginkább talán könyörgés: „Bocsásson meg!”. Újraolvasva döbbentem rá, mekkora jelentőségű ez az egyetlen mondat, amely a hétköznapi használatban már elveszítette őszinte jelentését.
A Kreutzer-szonáta szenvedélyekkel teli melódiája váltja ki a mű főszereplőjéből, a férjből, a többgyermekes családapából, azt az érzelmet, ami a tragédiához vezet. Ami az utazás során elhangzik, az kegyetlenül őszinte és naturalisztikus. Olykor azt éreztem, hogy saját jelenünkkel is szembesít, ahogy feltárja problémái gyökereit.
A Pozdnisev által kezdeményezett párbeszéd valójában monológ; kitér olyan problémákra, amelyektől a ma embere is szenved – mintha nem múlt volna el oly sok évtized: a felelőtlen kamaszkorra, a gyermekáldás és nevelés öröme mellett a gyötrelmekre, a házasságra, a zenéhez kapcsolódó érzelmekre, a sok-sok kapcsolatot romba döntő, fékezhetetlen haragra, a félreértésekből fakadó féltékenységre. (Mondanám: a nők és a férfiak alapvető természetére is – de ennek megítélésében azért történt változás.)
„Azt mondják, a zene lelket emelően hat – szamárság, nem igaz. Hat, hat, rettenetesen hat, magamról mondhatom, de egyáltalán nem lelket emelőn.”
Mintha ma történt volna a regény kulcs-pillanata: erőszak áldozata lesz egy védtelen nő. A férjről Tolsztoj regényében csak évekkel később hull le az álarc. A féltékenység kergeti az őrületbe, s ezt a kibillent lelkiállapotot, a szenvedélyt csak felerősíti a zene. De nem angyali magasságokba emeli, hanem pokoli mélységbe taszítja.
Pozdnisev mindezek ellenére mégsem hasadt tudatú őrült, hiszen világosan látja életének főbb mozzanatait. Tetteivel teljesen tisztában van, szinte kívülről tekint rájuk. Azt is aprólékos pontossággal idézi fel, mikor és hogyan ölte meg a feleségét, akivel valaha az életét kötötte össze. Éppen a mély érzelmek hiánya miatt nem tudunk közel kerülni a lelkivilágához, ugyanúgy kívülállóként hallgatjuk a történetét, ahogyan az elbeszélésbeli útitársa. De aztán az utolsó oldalakon Tolsztoj váratlanul addig át sosem élt mélységekbe ránt.
Az egész kisregény zárt térben játszódik, egy vasúti fülkében, ahonnan nincs menekvés. Ha belemagyarázni akarnánk: ez szimbolikusan megfelelhetne akár a lelki folyamatokon keresztül zajló utazásnak is. Különösen, hogy a tolsztoji irodalomnak jellemző motívuma a (fő)szereplő, aki nem tud kiszakadni, körbe-körbe utazik a saját lelkiismerete körül.
A Pozdnisev-féle embert ma pszichopatának neveznék, abból is a legkiszámíthatatlanabbnak, mivel nagyon intelligens. Miért akar az ember mégis ilyen karakterről olvasni? Az egyik ok: Tolsztoj nem írhatott rosszat. A másik: reménykedünk, hogy a filozofikus gondolatok és a védőbeszéd-szerű magyarázkodás mögött feltűnik az érző lélek is, a személy, aki ember lehetett volna.
Persze az olvasóban felvetődik néhány kérdés a történet megismerése közben: van-e észérvekkel alátámasztható magyarázat Pozdnisev tettére? Mennyire értünk egyet erkölcsi megfontolású gondolatmeneteivel, tudván, hogy a társadalom perifériájára szorult? És főképpen: meg tudjuk-e hallgatni a történetét előítéletek nélkül?
Súlyos kérdések ezek, amelyeket csak az olvasó válaszolhat meg.
Lev Tolsztoj
Lev Tolsztoj: Kreutzer-szonáta
Fordította: Németh László
Athenaeum Kiadó, Budapest, 2023
Érzelmes Klasszikusok sorozat
192 oldal, teljes bolti ár 3999 Ft,
online ár a lira.hu-n 3199 Ft,
ISBN 978 963 543 1403
* * * * * *
A könyv kiadói fülszövege
A helyszín Oroszország, a kulissza egy hosszú vonatút. Végállomás: egy nemesi marsall lelkiismeretének legmélyebb mélysége. Amikor egy kisebb társaság a házastársi hűségről és a szerelem természetéről kezd beszélgetésbe, Pozdnisev váratlan hévvel nyilatkozik a testi szerelem eredendő bűnösségéről, majd meggyónja saját vétkét.
Az Athenaeum Kiadó 2021-ben útjára indított Érzelmes klasszikusok sorozatának célja, hogy – a tizenkilencedik és a huszadik század alkotásaival megszólítva a huszonegyedik század olvasóközönségét – korszakokon átívelő párbeszédet teremtsen olyan kérdések mentén, amelyeken az emberiség a kezdetek kezdete óta töpreng.