Posted by Vid Ödön: Örökölt harag
Fazekas Erzsébet
Azonnal megértettem a fülszövegre is kiemelt üzenetet, miszerint ez a könyv példázat. Arról, hogy egy önző, felelőtlen, narcisztikus személy jó néhány ember életét képes tönkre tenni, vagy olykor – csak egy kicsit – megmérgezni… Elfogadva, hogy számtalan ilyen – néha tragikus – helyzet fordul elő a világon (magunk is jó néhányat ismerhetünk), mégis meseként olvastam Vid Ödön opuszát. Miért is? A végén majd erre a kérdésre is próbálok megfejtést találni…
Donald Svantka, a brit légierő (RAF) hadnagya, miután saját ágyában saját feleségével kapja rajta saját sógorát, kihajítja őt hálószobájuk ablakán. A rózsabokorba zuhanó George karcolásokkal megússza, mégis durván fenyegetőzik. Donald azonnal jelenti az esetet főnökeinek, mentőt kér és járőrt. Utóbbi helyett azonban rabszállítót küldenek érte a RAF-tól, négy tagbaszakadt fegyveres civillel. A börtönben két nap után viszik első (s egyben utolsó) ’kihallgatására’, ahol nincs miért megszólalnia. Elő se adhatja, valójában mi történt. Sőt: további utasításig, egy szót se mondhat senkinek az ügyről, még a nem-kihallgatás jegyzőkönyvvezetőinek se! Az ítélet különben is elkészült már, s Donald választhat: aláírásával elfogadja, vagy…
Nem is tartja érdemesnek végiggondolni, vagy különben mi van (mi lenne)… Jobb azon se agyalnia, milyen minisztériumban, milyen pozícióban, mit csinálhat a sógora (felesége ikertestvérének, Hollynak a férje), ha a rózsabokor aljáról is ilyen messzire ért a keze! Ezek után az olvasónak se lehet opció a különben nagyon is jogos kérdésen elmélkedni: mi van Donaldnak az ügyvédhez való jogával? Titoktartási kötelezettség mellett el kell fogadnia, hogy kirúgják a RAF-tól, évekig (21 hónapig) börtönben lesz, két kisfiával nem tarthat kapcsolatot. Szabadulása után tudja meg, felesége válópert indított. A bíróság, készpénznek véve Kayla szavait, elrendeli az erőszakos férj, apa távoltartását. Be se idézik. Hideg zuhany, hogy a bírósági törlésig (sok évig) 100 yard (kb. 90 méternyi) távolságot kell tartania a fiúktól, tartásdíjat pedig köteles nagykorúságukig fizetni. Fellebbezésnek helye nincs!
Töröm a fejem, miként lehetséges olyan (polgári?) per az Egyesült Királyságban, amelyben még a fellebbezés joga is megtagadható. Hazai példák jutnak eszembe, amikor a hatalom birtokosa lehetővé teszi, hogy egyes állami szervek, hatóságok döntését semmilyen fórumon nem lehet vitatni… Donald esetében milyen politikai erő szólt oda George minisztériumából a bíróságnak, s miért? Az érintett nem sejti, és csak évek múlva tudja meg, hogy a sors utolérte a sógorát is. Titoktartási nyilatkozattal a Falkland-szigetekre küldték. Nem tért vissza, az ok sejthető. Persze mindez főszereplőnket nem vigasztalja. Hiszen semmi nem kárpótolhatja őt azért, hogy ki(ny)írták fiai életéből…
Ezen alaphelyzetből az olvasó levonhatja a következtetést, hogy Kayla két felnőtt férfi életét tette tönkre (közvetetten felelős ikerhúga férjének, George-nak a haláláért is), de megnyomorította két majdani férfi (kisfiai) lelkét is. S ha ez nem volna bőven sok, anyját se kímélte. Féktelen bosszúvágya hallatán az asszony szívrohamot kapott. Halálát persze (?) Kayla eltagadja az unokák elől. Nagykorúságukig kitart hazugsága mellett, hogy nem mehetnek többet a nagyszülőkhöz, mert annyira nem szeretik már őket, hogy meg se hagyva címüket, világgá mentek. Apjuk pedig sose törődött velük, így csak ők hárman vannak egymásnak! Mivel nincs senki a közelben, aki cáfolhatná Kayla szavait, a fiúkban rögzül a hazugság.
Esetükkel azt a parabolát rajzolja fel a szerző, hogyha elég időn keresztül, következetesen sulykolnak valamit, az jóval erősebb, maradandóbb hatású lesz az igazságnál is. A kiderült tények érdektelenek, ha valakinek megéri ragaszkodni a hazugsághoz. Mint az idősebb fiúnak (Guynak), öccsével, Erickel szemben. Ezzel cáfolja meg könyve címét maga a szerző. Mert nincs szó genetikai örökségről. Haragról igen, de az nem a vélt apai viselkedésből táplálkozik, hanem a dühödt anyai hazugságokból… Vagyis a serdültek viselkedése kizárólag az anya gyűlöletének következménye. A mű tehát így a szülői minta mérgező voltát, a hibás nevelés hosszú távú hatását példázza.
Vallomással tartozom. Minden az én hibám. Nem érdemli meg Vid Ödön, hogy rajta töltsem ki a csalódottság miatt érzett dühömet. Azt hittem ugyanis, hogy egy népszerűsítő pszichológiai szakkönyvet vettem kézbe. A transzgenerációs átörökített düh természetrajzát vártam megismerni művéből, ehelyett egy kvázi lektűrt kaptam…
Ebben a lektűrben az olvasó mindvégig képben van. Tudja, mi igaz, mi nem. S miközben falja a jól szerkesztett, élvezetesen fogyasztható szöveget, csak értetlenkedik fejezetről fejezetre: vajon meddig mehet ez a hülyítés, miért nem kanyarítja a szerző más irányba a szereplők életét. Elfogadjuk Vid Ödön szándékát, be akarja mutatni azt, hogy egyeseknek szinte más se okoz örömöt, mint a lehető legjobban kiszúrni azzal, aki megharagította. De mégis… Fájdalmas azzal szembesülni, hogy egy nőnek állandóan azon jár az esze, miként teheti még inkább pokollá a férje életét. Kaylának ezért az sem nagy ár, hogy az apa hiánya miatt a három és fél éves kisfia szörnyű kínokat él át. Minden nap órákig áll sámlin az ablaknál, Donaldot várva. Állandó csalódását azzal vezeti le, hogy egyéves öccsét szadizza. Kayla ezzel se törődik, alapelve: szokja meg idejében a kicsi is, hogy ’az élet harc’!
Még csak a könyv elején jártam, de egyre jobban zavart, hogy a szereplők ábrázolásából hiányzik a palettáról a szürke (a színek) sokféle árnyalata. A szerző csak fehérrel (Donald) és fekete tussal (Kayla) rajzol… A feleséget kizárólag a vezetés közbeni belső monológ kihangosításával jellemzi. Ezt mormogja anyja haláláról: „Tehetek róla ha gyenge a szíve? Még hogy becsületesség, tisztesség, őszinteség! Jól hangzik, de rég kivágtak volna az egyetemről, ha bármelyik kollégának megmondom, hogy nézetei begyepesedettek, a világ elment mellette. Csak a lusta, pályára alkalmatlan diákjaimmal lehetek szókimondó, őszinte. Nevelt már valaki gyereket úgy, hogy nem hazudott neki? Nem csalt javára a játékban? George volt az első szexpartner, akinek nem kellett tettetnem. Miért tisztességtelen, ha több társam van? Ha lehet egy mohamedánnak több neje, nekem miért nem jár több férj: egy aki eltart, másik, aki kielégít, a harmadik oldalán partikon jelenek meg. Ezt még megbánják, amit ma elkövettek ellenem.”
(Újabb hibákat fedezek fel: ha valóban Donald sógornőjének, Hollynak a legjobb barátnője Effie, nem hihető, hogy sógorával összeismertetve nem avatta be őt, mit jelent valójában a homályos célzás, hogy Donaldot „könnyű testi sértésért ítélték el”… Aztán sok helyütt (sajnos) igen modoros a fogalmazás. Egyes oldalakon csak arra tudok figyelni, már megint hölgy áll nő helyett. A szerző mániákusan ragaszkodik szereplői egyes szóhasználatához: Ef csak csillagomnak tudja szólítani Donaldot, Holly legjobb barátnémnak Effie-t, s ő viszont. Minden szereplő más klisét mond a szerelmesére: picinyem, édesem, kicsi bogaram. A szerző legalább nem keveri össze őket, ebben következetes…)
Eric nagykorúvá válása napján Donald meglátogatná a fiát, de Kayla ráhívja a rendőrséget. A fiúnak ekkor esik le a tantusz, semmi nem úgy van, ahogy eddig belé táplálták. Donald megírja az igazságot fiainak, Eric elolvassa. Guy viszont összetépi a levelet, s megvádolja Kayla új férjét, „átállt az ellenség oldalára”, pedig Howard csak azt javasolta, látogassa meg szélütött nagyapját. Egyben Kaylát jellemzi: „A rossz házasságokban valamelyik fél felsőbbrendűnek, csalhatatlannak képzelve magát, uralkodik a másikon. Elnyomja őt, sose keresi a mindkettőjük számára lehető legjobb megoldást. Téged most vakká és érvekkel szemben süketté tesz a beléd nevelt gyűlölet. Minden jel szerint ezt a mintát tartod követendőnek.” A pszichológus Howardot nyomasztja, hogy tehetetlen a család életét átjáró – csupa rosszat, sok bánatot előrevetítő – gyűlölettel szemben. Amikor a józan és megbékélést segítő érvei leperegnek feleségéről és egyik felnőtt fiáról. Ha csak szóba kerül Donald, az apja, vagy ikertestvére Holly, Kayla toporzékol (megkérdezném azért, ezt miként teszi vacsorázás közben?) Eric végül lerázza magáról a mérgező örökséget: „azt állítanod apádról, hogy szenilis, merészség, mivel 16 éve nem találkoztál vele. Ha a folytonos gyűlölködéseddel mérgezni akarod magad, tedd azt, ám engem ebből hagyj ki. Jogom és kötelességem minden kérdésben a saját álláspontomat kialakítani.” Eric tehát meglátogatja nagyapját, tőle ezt hallja: „azért érzünk haragot valaki iránt, mert olyasmit tett, ami rosszul esik, fáj. De a harag táplálása energiáink egy részét leköti. Nagy tévedés azt hinni, hogy kinyilvánítása megkönnyebbülést hoz. Akkor meg minek haragudni? Ha valami nem tetszik, mondd meg azonnal, vagy lépj tovább, ne tipródj.”
Ha szükségünk volna némi technikai tudásra, mire figyeljünk, ha a tehetősek közé akarunk kapaszkodni, Vid Ödön megosztja velünk, mit tanul Guy – érdekből, okosan választott – menyasszonya apjától, amúgy főnökétől. Aki a luxuspartijára nem csak barátokat hív: „Ők az üzleti ellenfeleim, és a vélt vagy valós ellenségeim. Akarom, hogy a közelemben legyenek.” Nem folytatom a trükközések, hazudozások, átverések bemutatását. Inkább néhány további apróságot vetnék még a szerző szemére.
A szöveg szerkesztője lehetett volna szigorúbb. Akkor talán nem fordul elő Howard oly hangsúlyossá válása, hogy egy Haroldot is e néven emleget a szerző. Más részleteknél észrevette volna az időrendi tévedést. Vagy azt a furcsaságot, hogy Charles váratlanul letegezi a vejét. (Korábban miért magázta, illetve hogyan is van ez az angoloknál?) Bezzeg nem tegezné, ha tudná veje szándékát: csupán használja a nőket, mert szerinte csak arra valók. Az eljegyzés után pár nappal már van szeretője, majd lesz több is, hiszen a manipulálás, lavírozás és a rezzenéstelen arccal való hazudozás nagymestere lett. Jó tanítványként anyját is túlszárnyalta. De addig jár a korsó a kútra – főként, ha különösen ritka a családi neve… Eljött hát végre a pillanat, amit az olvasó már nagyon várt. Hogy Guy egyik – házasságon kívül született – gyereke az internetes telefonkönyvben (?) rákeressen a Svantka névre.
Eljutottunk a lelepleződésig, a szembenézésig. A történet, mint egy klasszikus mese, itt véget is ér(het)… A sematikusan, kizárólag angyali karakterként ábrázolt főszereplő Donald elnyerte méltó jutalmát. (Az említett Effie lesz a felesége.) Ha le is maradt két fia neveléséről, helyettük kapott egy szekérderéknyi unokát. Részt vehet életükben – Eric ikrei, Effie két lányunokája esetében biztosan. Guy két fiánál ez kérdéses lehet, nem így azonban a házasságon kívül született három gyerekénél. A két egyedülálló anya kifejezetten igényt tart Donald nagyszülői szolgálatára. Hét unoka mellett biztosan megélheti tehát a késői (nagy)apaszerepet.
Ám szemben a mesék morális tanulságaival itt csupán hozzáképzelhetjük, hogy a gonosz Kaylát utoléri méltó büntetése. Mert ez elmaradt, a kéziratból legalábbis. Igaz, világunk nem tökéletes, de már a mesék is hogy megváltoztak!
Vid Ödön
Vid Ödön: Örökölt harag
Fekete Sas Kiadó, Budapest, 2023
382 oldal, teljes bolti ár 4000 Ft,
online ár a kiadónál 3000 Ft
ISBN 978 615 616 8535
* * * * * *
A könyv kiadói fülszövege
Bizonyára sokak számára ismerős az olyan személyiség, aki lelkiismeret nélkül éli életét, miközben mindvégig meg van győződve saját igazáról és nagyszerűségéről. Az ilyen ember legfőbb mozgatórugója a harag, amely észrevétlenül köti gúzsba nemcsak a körülötte élők, de saját életét is. A kérdés: lehetséges, hogy ez az attitűd egyszerűen át is örökíthető?
A regény központi nőalakjának két fia eltérően reagál anyjuk nárcizmusára. Egyikük képes fejlődni, és túllépni a nő árnyékán, másikuk azonban gondolkodás és kritika nélkül követi a hozott mintát, sőt túl is tesz lelki örökségén.
Vid Ödön legújabb, sodró lendületű regényében egy napjainkban oly ismerős karakter pusztító útját követhetjük végig, megtapasztalva, hogy egyetlen felelőtlen ember hány másik életet képes romba dönteni.