Alapszintű gyorstalpaló döntéshozóknak

Posted by

Kaszás György

>Következzék itt egy bizonyos dolog többféle meghatározása:
• „A föld felszínén kisebb-nagyobb szélességű sáv, amelyet a szárazföldi közlekedés számára szabadon hagynak, v. külön erre a célra építenek.”
• „Kialakult vagy kiépített közlekedési sáv, amely helyeket köt össze. Kisebb-nagyobb szélességű sáv a föld felszínén, amelyen személyek vagy járművek járhatnak.”
• „A gyalogosok és a közúti jármûvek közlekedésére szolgáló közterület.”
• „Szoros értelemben szárazföldi közlekedés számára épített, nagyjából egyenletesen széles, kitaposott vagy kiépített sáv.”
• „A magyar nyelvben egy olyan közterület, amelyen az emberek járnak, autók és más járművek közlekednek.”
Tudom, már az elsőnél pontosan tudtad, miről van szó. Igen. Az útról. De erősen úgy fest, hogy az úthasználatért felelős vezetőknek szellentése sincs róla. Gondolom, az is feltűnt neked, hogy az összes meghatározásban szerepel a közlekedés szó. Nos, a szóban forgó felelősök fejében ez nincs benne. Sőt. Ismeretlen fogalom a számukra.
Kedves döntéshozók, úgy látom, szükségetek van egy kis alapszintű gyorstalpalóra. Tehát akkor. A városok azért épültek, ugye, hogy az embereknek legyen hol élniük. Az épületekben laknak. Az utak pedig azért vannak, hogy el tudjanak jutni az egyik helyről a másikra. Tekintve, hogy mozgás nélkül nincs élet. Tekintve, hogy ami nem mozdul, az nem is él. Ebből következően, ha lezárjátok egy város útjait, akkor a benne lakó emberek életét veszitek el. (Nem biológiai, hanem általános értelemben.)
Nomármost. Ehhez képest a különféle város- és országvezető tótumfaktumok – ti – rendszeresen rendezvényekkel, bulikázásokkal, sportversenyekkel torlaszoljátok el az utakat. Erőszakosan meggátolva a városlakók szabadsága egyik elemi összetevőjének érvényre jutását. Fittyet hányva alapvető emberi jogokra. Csoportérdekekért cserébe sérülnek a köz jogai.
Szerintetek vajon percenként hány ezerszer hangzik el napjainkban/heteinkben is a fővárosban közlekedni kívánó polgárok szájából a „Miért nem rohadnak meg ezek?” kérdés?
A jelenség egyértelműen arra utal, hogy az út fogalmának jelentését apró nyomokban sem ismeritek ti, az egyébként hivatali luxusautóitokban a sofőrötök mögött terpeszkedő létformák.
Kedves fővárosi és országos döntéshozók! Akkor vegyük át még egyszer. Az út szónak nincs olyan definíciója, amely ne foglalná magába a közlekedést mint célt. Mondjátok utánam szótagolva: köz-le-ke-dés. Oké. Most naponta ezerszer ismételjétek el hangosan magatoknak! És folytassátok ezt mindaddig, míg bele nem talál a kis agyatokba az összefüggés: út – közlekedés – elsődleges.
Mert Budapesten a dilettantizmusotok miatt átalakultak a közlekedési szokások. Közlekedési szopásokká.