Posted by Miért jött el az ideje annak, hogy a NATO felajánlja Putyinnak, hogy kivonul legalább egy volt kelet-európai kommunista országból – Orbán Magyarországáról.
Alexei Bayer, Stephan Richter
The Globalist
A szaúd-arábiai Dzsiddában augusztus elején tartott találkozó óta felerősödtek a megbeszélések az ukrajnai háború tárgyalásos befejezéséről. A különböző kormányok tisztviselői megpróbálták kidolgozni, hogy milyen feltételeknek kell teljesülniük ahhoz, hogy a béketárgyalások megkezdődhessenek.
A dolog nehéznek ígérkezik. Az életképes kompromisszum keresésének megoldhatatlan problémája, hogy Oroszország és Ukrajna álláspontja nagyon távol áll egymástól. A béke orosz feltételei, amelyeket Marija Zaharova, a külügyminisztérium szóvivője a minisztérium honlapján felsorolt, többek között a következő követeléseket tartalmazzák:
● A nyugati országoknak fel kell hagyniuk az Ukrajnának való fegyverszállítással.
● Ukrajnát le kell fegyverezni, demilitarizálódnia kell, nem rendelkezhet nukleáris fegyverrekkel és nem léphet be a szövetségbe.
● El kell ismerni öt ukrán régió orosz annektálását, ami megfosztja Ukrajnát a hozzáféréstől az Azovi-tengerhez.
Kijev számára e feltételek közül egyetlen egy sem fogadható el. Úgy tűnik, hogy mindegyiket kizárólag a pozitív hazai fogadtatás érdekében dolgozták ki. A terület- és népességveszteségen túl Ukrajna ismét orosz gyarmattá válna, úgy, miként a Szovjetunió három évtizeddel ezelőtti összeomlása előtt évszázadokon át az volt. Ha pedig Ukrajna megtagadná, hogy engedelmeskedjen moszkvai urainak, nem lenne sem hadserege, sem fegyvere, hogy ellenálljon egy esetleges újabb jövőbeli orosz inváziónak.
Mégis, ez egyfajta meghátrálás Putyin részéről. Bármennyire is irreálisak ezek az orosz feltételek, mégis visszalépést jelentenek ahhoz az ultimátumhoz képest, amelyet Putyin 2021 decemberében, két hónappal Ukrajna teljes körű inváziójának kezdete előtt adott ki. Az ultimátum akkor az Egyesült Államoknak szólt. A Kreml azt követelte, hogy a NATO-t állítsák vissza az 1997-es állapotra – vagyis egy olyan időszakra, amikor a kelet-európai volt kommunista országok és a három balti állam még nem csatlakozott a szövetséghez. Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes még durvábban fogalmazott: itt az ideje – jelentette ki -, hogy a NATO “összeszedje a sok szart, és visszatérjen az 1997 előtti határaihoz”. Putyin akkoriban arra számított, hogy heteken belül elfoglalja Ukrajnát. Ráadásul a világ még félt az ő “félelmetes” hadseregétől. Most már nem.
Aztán az Ukrajnában csúfosan megvívott másfél éves háború során az orosz fegyveres erők alaposan bebizonyították, hogy rosszul vezetettek, rosszul felszereltek. Általában véve inkább egy szervezetlen horda, mint modern katonai erő.
De talán a NATO-nak el kellene kezdeni tréfálkozni Putyinnal. Jóakaratú gesztusként – a Moszkvával való lókupeckedés beindítása érdekében – újra elő kellene venni ezt a régi ultimátumot. Kezdetként fel kellene ajánlani Putyinnak, hogy a NATO kivonul legalább egy kelet-európai volt kommunista országból – nevezetesen Magyarországról.
A magyar Orbán Viktor már régóta egyfajta mini-Putyin, mindenben, csak a testméretében nem. A magyar nép történelmi sérelmeit csúnyán kihasználta saját előnyére a választásokon. Ahogy kihasználja a lappangó antiszemitizmust és a romaellenes rasszizmust kihasználta, hogy örökké hatalmon maradhasson. Létrehozott egy Putyin-féle kleptokráciát , amely a körülötte lévő szűk baráti kört gazdagon jutalmazza – nagyrészt uniós pénzből.
Első látásra Orbánnak örülnie kellene, hogy eltávolítják a nyugati szövetségből, és visszatérhet a régi Varsói Szerződéshez. De ennek a lépésnek a valódi politikai célja egészen más. A puszta ajánlatnak, hogy Magyarországot visszaadják Putinnak, elegendőnek kell lenni ahhoz, hogy kijózanítsa az összes Orbánt támogató, túlságosan hiszékeny magyart. Elvégre jól emlékeznek arra, hogy 1956-os kommunizmus elleni felkelésüket hogyan verték le a szovjet tankok Budapest utcáin. Bármilyen halványak is az emlékek, itt az ideje, hogy emlékezzünk a magyarok bátorságára, 1956-os forradalmukra, és arra, hogy a forradalomban részt vevő fiatal idealista diákokat megkínozták és kivégezték. Egy rövid látogatás a Terror Házában, a szovjet titkosrendőrség által akkoriban használt helyszínen, meggyőzően meséli el ezt a történetet. Budapest egyik főutcáján (Andrássy út) található, korábban a német Gestapo főhadiszállásaként használt épület külső homlokzatán a szovjetek által meggyilkolt magyarok arcát ábrázoló fekete-fehér fényképek százai szemléltetik az orosz stílusú bűnözést.
Mindez az akkori magyarországi szovjet nagykövet, Jurij Andropov felügyelete alatt történt. Nagyrészt magyarországi “hőstetteinek” köszönhetően (a magyarok a “Budapest mészárosa” becenevet adták neki), Andropovot 1967-ben a KGB vezetőjévé nevezték ki. Erről a posztról emelkedett a Szovjet Kommunista Párt főtitkárává és 1982-ben a Szovjetunió urává. És persze Andropov, a budapesti mészáros volt a végső főnöke egy fiatal KGB-újoncnak, Vova Putyinnak, akit ma a bukaresti mészárosként ismernek. A magyarok bizonyára nem szeretnék, ha a Putyin katonái által Bukában, Mariupolban és máshol Ukrajnában elkövetett háborús bűnök megismétlődnének a saját városaikban és településeiken.
Orbán Viktort, ezt az örökké önző, köpönyegforgató és határtalanul önhitt Orbánt arra kellene kényszeríteni, hogy ne legyen egyszerre Putyin haverja és NATO-tag, miközben nagy támogatásokat kap Brüsszeltől. Így, a NATO kényszerítő erejével sietve visszatérne a nyugati ölelésbe. És ha nem teszi, a magyar választóknak azonnal el kellene küldeniük őt a francba.