Posted by >Nem mondom, hogy mindenki rohanjon a Szépművészetibe, de csak azért ne, mert a környéket elfoglalta az atlétika. Nemcsak a környéket, a múzeumot magát is, valami lesz vagy volt vagy van, kopácsolnak, rendezkednek, elnézést kérnek, rendben van, meg el is fogadom, hogy a sport és művészet kapcsolata elég régi. Hogy mást ne mondjak, Reigl Judit (1925-2020) kiállításán is kint van Courbet két birkózója.
Mást nem is akarok mondani, csak ezt, hogy Reigl Judit kiállítása igazi finom falat, kicsi és elegáns, okos és az a fajta képzőművészet, amelyiket mindenki szeret. Mert nemcsak arról van szó, hogy Reigl ifjúkori Szépművészeti Múzeum-élményei és művei randevúznak, Fra Angelico és a megfelelő rajzok, Leonardo, és más megfelelő rajzok. Mindennek története van. A Birkózóknak is, amiből kettős portré/önportré lett később, sőt ez még csatlakozik a Munkás-paraszt barátsághoz is, ámbár hosszas fontolgatás után se tudtam a képet nézve megállapítani, hogy melyik a munkás és melyik a paraszt. Az egyik mezítláb van, a másik csizmában, az egyiknek galamb van a kezében, a másiknak csákány. Koponyák, amelyek Libalt koponyáira hasonlítanak, bár most úgy mondtam ki Libalt nevét, mintha kimondtam volna valaha is azelőtt, hogy most a Reigl-kiállításon láttam volna a nagy halom csontfejet. Reigl Judit élete legvégén rajzolta a koponyákat, már úgy, hogy egyáltalán nem látta, mit rajzol, a keze szinte magától tolta a ceruzát.
És a lajtorja. Először nem is jöttem rá, hogy a rajzon Jákob lajtorjája látható, azt hittem, hogy repülőgépbe szállnak be az utasok a lépcsőn, mennek fölfelé. Ennek a képnek nincs szépművészeti előképe (azt hiszem) de látható egy valóságos lajtorja, Reigl Judit kilencvenévesen ezen kapaszkodott föl a műterme galériájára. Mindenki szörnyülködött, aki látta, ő meg azt mondta, hogy amíg föl tud menni, addig tart „ez az egész”.
Tart az utána is.
Címkép: Reigl Judit lajtorjája