Magyar sikerként aposztrofálta a kormányszóvivő, hogy17,6 százalékra csökkent a júniusi
infláció, ami persze még mindig rekors Európában – bár ezt nem tette hozzá. Mint ahogy arról
sem számolt be részletesen Szentkirályi Alexandra, hogy bár havi alapon már csökkenés volt
látható, tojás például 5, a tej 4,4, a kenyér 3,9, a vaj és vajkrém 3,8 százalékkal olcsóbb – ettől
még az egy évvel korábbihoz képest így is komoly a drágulás. A tojás esetében 30,7, a
tejtermékek 29,5, a kávé 28,8, a kenyér 26,7, a péksütemények 25,4 százalékkal kell többet
fizetni, mint egy éve. A Hvg.hu szerzőjét érdemes hosszabban idézni, mert szerinte a
kormánykommunikáció azt sulykolja, hogy a változás fő oka a kötelező akciózás és a
majdhogynem senki által nem látogatott ár-összehasonlító oldal, egyedül az árspekuláns
multik tesznek keresztbe ennek keresztbe. Nos, ez csúf, de a politika hátsó szándékait
pregnánsan tükröző kitétel, amit valószínűleg az sem hisz el, aki kitalálta. A Hvg-elemzés
okként arról ír, hogy az emberek annyira visszafogják a vásárlásaikat, hogy a boltok már alig
tudnak tovább árakat emelni, megindult az árverseny, közben kimondottan jó éve van a
mezőgazdaságnak az időjárás miatt, és az importételek árát a tavaly még mindig erősebb
(igaz, júniushoz képest gyengülő) forintárfolyam is fékezi.
Előre megyünk, nem hátra. Ez a szlogen is a lomtárba kerül. Marad a rizsa: a háború,
Brüsszel, meg a Soros-katonák. (T.E.)