Zsófi napja

Posted by

Odze György

>Már hazafelé voltunk az autópályán, Fehérvárnál, amikor leintenek a rendőrök. Apa nagyot néz. Pedig nem is mentem gyorsan, mondja. Egyikük, egy nagydarab, komoly pasi benéz az ablakon. Apára, anyára, aztán ránk mutat, a hátsó ülésen.
-A maguk gyerekei?

*A szokásos vasárnapnak indult. Kirándulás a Balatonra. Lehet majd fürdeni, ígéri nekünk anya. Ikrek vagyunk, tizenkét évesek, Marci és én. Marci és Zsófi. Hiába vasárnap, meg hiába kirándulás, nálunk valahogy minden hajszás. Apa az óráját nézi, induljunk már, nem szeret dugóban vezetni. Marci még pisil. Mindig akkor pisil, amikor már indulni kellene. Anya a mobilját keresi, mindig keres valamit, úgy kell most is utánavinni.

Riasztót bekapcsoltad, néz apa anyára már az autóban, anya hátranéz Marcira, Marcikám, ugorj már fel, nézd meg, mindig ez van, mérgelődik apa. Anya visszamérgelődik, jól van na, nem kell mindenért szólni. Badacsonytomaj, százhatvan kilométer, írja le egy papírra Marci, két és fél óra, tiszta kidobott idő. Tiboréknak nyaralója van a hegyoldalban, gyakran megyünk hozzájuk. Tibor apa régi barátja. Tele vannak közös történetekkel, amik csak őket érdeklik. Tibor és Lili házasok, egy gyerek van, Berci. Tíz éves. Sose bírtam, kis tapadós kölyök. Szerelmes belém.

Tibor kiskrapeknek szólítja. Tibor borostás, izzadt karjával átölel, na, puszi, puszi, nagylány, hogy megy a suli, de nem érdekli a válasz, nem is strapálom magam. Na és veled mi van, kiskrapek, kicsit megbokszolgatja Marcit, haverok vagyunk, vagy mi? Marci nem bírja az ilyen bokszolgatást, de persze nem lehet szólni, mert a felnőttek ilyenkor azt hiszik, hogy jófejek. Apával egész nap ping-pongoznak, anya és Lili főz, mi szeretnénk fürdeni, mondom, később, feleli anya, ismerem már ezt a szót, hogy később, állnak a konyhában, készül a fasírt, most ez a fontos. Uborkasaláta legyen? Szeretnénk fürdeni, átöltöztünk, ahogy kell, indulhatnánk. Majd ebéd után, mondja anya. Jókedvűek Lilivel, nagyokat nevetnek. Bort is isznak, könnyű fehér, házi, a szomszédtól kaptuk, nem árt, mondja Lili, amikor tölt, de én nem szeretem, ha anya iszik. Más lesz tőle. Inkább maradtunk volna a nagyival, mondom Marcinak, bizony jobb, mondja. Összeérintjük a mutatóujjunkat, ez azt jelenti, hogy egyet gondolunk. Mondtam, feleli anya, később. Berci mellettem ül az ebédnél, rajzol egy szívet a szalvétájára, közben ott a fasírtfalatka a szája sarkán,
inkább erre figyelnél. Lemegyünk fürdeni, mondom anyának, már délután van, azt ígérted, egyedül nem mehettek, Berci is jönne, nem lehet, feleli apa, át kell kelni a vasúton, tudunk vigyázni, mondja Marci, de anya simán leinti, még kicsik vagytok, de bezzeg, amikor egyszer anya kizárta magát, és Marcit szalasztotta pótkulcsért, nagyfiú vagy már, akkor ez volt a duma. Menjetek ki a kertbe, játszatok valamit, de semmi kütyüzés, utasít apa, az ő kezében persze ott a teló, mint mindig, neki szabad, céges, és mindig fontos hívást vár. Indulni kell, apa nem szeret dugóban vezetni. Még lenyomnak egy párost, szóval a fürdésből megint lesz semmi. Ne hisztizz, majd legközelebb. Méghogy hiszti. Apa az autóból még fel is hívja Tibort, milyen jó nap volt, a gyerekek is hogy élvezték, és még nevetnek hozzá anyával.
Ekkor lett elegem. Óvatosan előveszem a papírlapot a hátizsákomból. Anyáék nem sejtenek semmit. Apa szidja a forgalmat, anya telefonál, szóval a szokásos. Mintha itt se lennénk, súgom Marcinak. Na, most majd figyelnek ránk. Kihajtom a papírlapot, még egyszer megmutatom Marcinak. Összeérintjük a mutatóujjunkat. Nem lesz balhé, kérdezi Marci, nem számít, felelem. Én találtam ki, ha valaki megkérdezi. Kiteszem a papírlapot a hátsó ablakba.
„Segítség! Elraboltak bennünket.”

*
-Szóval? – kérdezi a nagydarab rendőr apától. – A maguk gyerekei?