Parászka Boróka
>A Csillagpont keresztyén (református) ifjúsági táborban néhány hete felállt egy táborozó és Gulyás Gergelyt vehemens kormány- és Orbán ellenes kritikával szembesítette.
Miről árulkodott ez az epizód? Hogy hiába kebelezte be az egyházakat, egyházi intézményeket, egyházi oktatást a kormány, azok akik ebben a rendszerben nőnek fel nem mind fogadják el és támogatják a kormányzati propagandát. Zavar van a rendszerben.
Vonhatunk-e messze menő következtetéseket ebből?
Budapesten (és több városban) heteken át tüntettek a diákok és a pedagógusok. Mégsem állt a pedagógus társadalom nagyrésze a tiltakozók mellé. Ebben az ellenzéki rendszerben is ugyanolyan zavar van, mint a kormányzatiban.
Hasonló zavarokat látunk minden szinten. Hiába ment határon túlra sok sok támogatás, mindig akad erdélyi, vajdasági, felvidéki aki kormánykritikát fogalmaz meg. Mindig van, aki kilóg a sorból.
Hiába sajátította ki a magyar a “nemzeti” kultúrát a kormány, mindig van olyan aki a nemzeti kultúra nevében kéri ki magának azt, amit ma a “magyarság”, a “nemzeti értékek” nevében a közéletben megenged magának a hatalom.
Ugyanilyen renitensei vannak az egyházaknak.
A kormányoldalra és ellenzékre egyaránt jellemző, hogy ilyen rendszerfüggetlen, vagy rendszeridegen emberek vállalják fel a kritikát.
Egyre több az ilyen rendszeren, rendszereken kívüli hang, és tulajdonképpen egyre kevesebb mögöttük a struktúra: a párt, az intézmény. Van ennek a struktúra vesztésnek egy generációs mintázata: minél fiatalabb valaki, annál nagyobb ez a romlás. Kommunikációs trükkökkel el lehet ezt fedni, de a tény tény marad: az a generáció, amely ebben a társadalmi szempontból légüres térben vergődik, az nem lesz szavazó. Se kormánypárti, se ellenzéki. És ha nem lesz szavazó, ha nő a politikaellenesség, passzivitás, elfordulás, akkor mi várható? Van-e a megszoksz vagy megszöksz évtizedek óta gyakorolt elvén kívül valami más alternatíva? Ezt vettem számba az alábbi cikkben.