Posted by Pető Péter
>Írtam egy újságcikket: “Nyers krumplival érdemes formázni a készülő grillázst, a templom ajtó kinyitása spirituális légkondit eredményez, focista akar lenni a Platon Karataev frontembere, a valóságot a képzelet révén ismerjük meg, az írás pedig a bosszú egyik módja – élettudások, amelyeket megszereztünk a harmadik alkalommal is megrendezett Margofesztről, amely irodalmat, s fesztivált költöztet egy csodálatos, háromszáz lakosú zalai faluba.”
Itt egy részlet a 24.hu-n megjelent cikkből:
Ha elfelejtik a nevét annak, akit megöltek, akkor az elkövető akarata válik teljessé. A névtelenség a gonosz végső diadala
– mondta Tompa Andrea pénteken kora este a szentgyörgyvári templom kertjében. Immár harmadik éve fordul elő, hogy a varázslatos kis zalai falu szakrális építménye előtt nagy magyar írók beszélnek a kihelyezett szalmabálákon üldögélő, illetve füvön heverő közönség előtt. Azóta tartják meg ugyanis a Margofesztet a Hévíz és Keszthely közelében, különleges környezetben fekvő településen.
Tompát Valuska László fesztiváligazgató kérdezte: az esztendő egyik elképesztő irodalmi alkotásától, a Sokszor nem halunk meg című regényétől indultak, hogy aztán eljussanak annak értetéséhez, miért fontos az, hogy az emlékműveken ott szerepeljenek az áldozatok nevei. Az interjúkészítő meg is említette, nemrég járt a jeruzsálemi Jad Vasem holokausztmúzeumban, amely a többórás túra végén ezzel a megrendítő eszközzel érzékelteti az emberi gonoszságot. A látogató ott áll a teremben, ahol gyűjtik az elpusztítottak neveit.
Erről a New York Times egyik koronavírusos címlapja jutott az eszembe: ezer áldozat nevét rögzítették az első oldalon, amivel borzasztó erővel emlékeztettek arra, a vírus embereket öl, szenvedést, gyászt hagy maga után, arra, miféle üresség a napi halálozási adatok halmaza, miközben azok mögött sorsok vesztek kíméletlen fájdalomba.
Itt a teljes írás: