Ugrik a pincér

>”Drogos RTL Klub-figura hergeli a reggeli bulvár műsorukban az embereket”, írja pár napja – mi más? mint az – Origo Dietz Gusztiról. Eddig pozitív bulváralaknak használták, ha épp nem volt háromfejű grúz kakas, “mindent megváltoztató” bármi, amire “senki sem számított”, világvége-kataklizma-armageddon-pusztulat (rettegjetek, gyerekek), most szólt egy rosszat, amire leszóltak, ők pedig kontráztak, ügyesen összekötve – így szokták – a médiakonkurencia lejáratásával.

Hogy ez milyen igaz, a maga émelyítő giccses szövegkörnyezetében is. Egyébként olyanban élünk (SZÖVEGKÖRNYEZETBEN, ha már így billentyű hegyére jött), nem lehet egy szavunk sem. Giccses élethez giccses halál dukál.

Giccsországban giccsembereknek szól. Végtelenül műveletlen giccsembereknek, akiket tudatosan alulművelnek, nagyjából egy bull and terrier szintjén tartva. A gazdát nem harapjuk meg, sem a gazda barátait, a többi fogadót sem, csak azt, akire a gazda uszít.

A gazda pedig uszít. Tökéletesen érthető a gazda szemszögéből: hiába tanult, forgott olyan körökben, ahol fölfelé húzták volna, a személyisége lefelé húzta. Az a vidéki lumpenproletár maradt, aki mindig is volt, és most már – ha megfigyelik a stílusát és megnyilatkozásait – elengedheti magát. El is engedi. Olyan, mint a homofób látens homoszexuális. Mint a cigányozó cigány. (Kipontozzam? Cukorhegyi algoritmusai sem ciciznek. Egy életem, egy halálom, nem pontozom ki. Hiszen az új felső tízezer reprezentánsa tanította, hogy legyünk bátorak. Magyarország három típusra redukálódik: a Vezérre, a Vezér mamelukjaira és a kiműveletlen emberfők sokaságára. Rövidebben a főparvenüre, a lefizetett parvenükre és a suttyó parvenükre.)

Vidékiző vidéki, hogy úgy mondjam, e szó lehető legpejoratívabb értelmében. Paraszt, na, de nem az echte paraszt, hanem a paraszt redukciója. Amikor a kocsisból csak a káromkodás marad.

És akkor még egyszer a drogos figuráról. “Melyikről?” – kérdezi a kíváncsi Olvasó. Nem arról. Arról sem. Meg amarról sem. Nem az ibizai turistáról, a horvátországi kéjencről, a brüsszeli kéményseprőről, vagy az egykori amorózóról, hanem arról az egyetlenegyről, aki LEJÖTT a drogról: Dietz Gusztiról, akit idestova több, mint tíz éve van szerencsém ismerni. “Ha én egyszer kinyitom a számat!” Bulvárhősnek és reality-szereplőnek megtette, csak ki ne nyissa a száját. Elvégre Bereményi is megtette háziszerzőnek, aztán volt pár rossz mondata, és lett belőle kivénhedt alkoholista. Azóta csendben van, ő és az emlékei. Színház ez, az örök szerelem, csak maradjon a neki rendelt mederben.

Ne szólj szám, nem fáj nekem semmi.

Adva van egy ember, a maga múltjával – jót tett neki, legalábbis – eddig – minden jel arra mutat -, és a maga konzekvenciáival, amiket a pártbéli sorstársakkal ellentétben – eddig – HELYESEN vont le. Miért “eddig”? Azért, mert soha nem lehet tudni. Nincs gyógyult szenvedélybeteg, csak absztinens. Ez pedig jó is, rossz is. Ha nem rossz, akkor jó, mert ÉBREN TART. Még azt is mondhatnám, hogy minden megpróbáltatás csak erősíti – a nietzschei “dicsértessék, ami megacéloz” -, de ez csak akkor ítélhető meg, HA MÁR ELMÚLT. És cseppet se menti a megpróbáltatások előidézőit. A mamelukokat. A hatalom drogfüggőit, élükön a fő drogfüggővel, akinek meg akarnak felelni. Akiknek semmi nem számít saját rongy életükön kívül. Ne akadjanak fent, csak Petőfit idéztem.

A parvenüképzőben a parvenütanárok nem szeretik az önálló gondolatokat, még kevésbé a kimondásukat. A retorzió már csak tálalás kérdése, a népiskola tananyagába építve. Bárkinél bármit lehet találni. Olyan ember például nincs, aki csecsemőként szobatiszta lett volna. És már itt is a cím: “Maga alá rondított a magyargyalázó Soros-bérenc.”

A mondat egyik fele ráadásul BIZTOSAN igaz.

Címkép: Dietz Guszti, ujjáélesztve