Ki lesz az utód?

Posted by

Pársoros jegyzetek

Nagy Bandó András

>Idestova tizenhárom év telt el azóta, hogy strómanváltás történt, a szürkeállományát jól használó Simicska ment, az állomány szürke eminenciása, Mészáros jött, alapjában semmi sem változott, olyasmi történt nagyban, mint amikor egy egyszerű polgár eldobja a lassanként szégyellni való pénztárcáját, vesz egy újat, s ebbe pakolja át a pénzét. Különösebb jelentősége nincs, az üzletek pénztárosainak föl sem tűnik, megkérdezik: készpénz vagy kártya, s vagy visszaadnak némi aprót, vagy kérik a PIN kódot.

Hogy a pénztárcát váltó, üzlettel nem foglalkozó személy hogy csinálja, csak sejthető, de ma már senkit sem lep meg, hogy dugig az új tárcája, ahogy a régi is dugig volt előtte, abba ment tönkre, amiatt használódott el, hogy a benne feszülő bankók szétfeszítették, több helyen elengedte a varrás, kirojtosodott. Ezt az unalmas hasonlatot most szépen zárjuk is le, agyalhatnánk még egyéb metaforákon is, értelmetlen lenne, merő ostobaság.

Engem mostanában, mondhatnám, évek óta az foglalkoztat, hogy a csodába lehetséges az, hogy mindenki mindent tud, tudni vél, ha finomítani akarom, jelesül, hogy az ország Lölője tulajdonképpen Orbán strómanja, azaz egy olyan ember, aki nem az, akinek és aminek látszik, nem ő az üzleti zseni, nem ő az ország leggazdagabb embere, nem ő okosabb Zuckerbergnél, stb., és ez mégis úgy emésztődik meg a magyar emberek gyomrában, hogy toka és pocak meg se rezzen, ez így van rendben, az elődjeik is effélét csináltak, ezek csak azt tökéletesítették, ha ügyesek és minden törvényes keretek közt történik, akkor oké, legyen. Vegyük olybá, hogy egy lebuktatásra, vagy az igazság földerítésére esélyünk sincs, marad, ami eddig is volt: mormogás és tehetetlen nyűglődés.

Engem más izgat, bár a szó sem jó, más foglalkoztat ezügyben. Hogyan van, hogyan lehet ez az egész lepapírozva? Mert ahhoz, hogy Lölő birtokolja a milliárdokat, a tulajdonát kell, hogy képezze. Ki az ország leggazdagabbja? Lölő. Pont. De… De ha mégsem ő, és ő valóban csak egy stróman, akkor ha történik vele valami, mert hát ő is ember, elesik, beüti a fejét, karambolozik (vagy ő, vagy a sofőrje), és megsérül a koponyája, uram bocsá’ lecsap rá egy stroke, akkor mi történik? Jó, persze, elviszi a mentő, de ha esetleg az sem segít? Ott volt például Andy Vajna. Ki gondolta volna, hogy egyik napról a másikra megoldást kell keresni a bizonytalan hátterű milliárdjai átköltöztetésére? Na, jó, megtalálták, mert arra árgus szemekkel figyeltek, hogy olyan gazdaggá mégse váljon egy ifjú özvegy.

De mi lenne Lölővel? Megvolt az első válása, még szerencse, hogy gyorsan jött az új feleség, aki talán üzletasszonynak is megfelelőbb, így hát talán még a megoldás is kézenfekvőbb: Andi egy igazi, érett asszonyság, tudja, hogyan kell helyezkedni, és ha ügyes, megtalálja a megoldást, hogy kamatoztassa az eddig is érzékelhető tudását, egyben tartja a vagyont, forgatja a milliárdokat, megszerzi a legnagyobb beruházásokat, ott lesz a közbeszerzéseknél, kis továbbképzéssel lekörözi Zuckerberget, s a gyászév után simán ott lesz a Forbes címlapján, mint az ország leggazdagabb embere, ami aztán nyomban világhírűvé is teszi, hisz a sokmilliárdosok között nem túl sok nő található. És ami az egészben a nyerő lesz: senki sem mondhatja, hogy nem saját erejéből küzdötte föl magát ilyen magaslatra.

Hogy az emberek mit gondolnak majd, nem számít. Lölő idejében sem számított. A magyar emberek ezt is megemésztik, toka és pocak rezzenetlen. Pont.