Posted by Vogronics András:
Jókai Anna mesélte, hogy egy fordítója nem értette, miért ad a regényhős vizet az egereknek. Ugyanis itatta az egereket. A szólások majdnem olyan szilárd részei a nyelvnek, mint a szavak.
Bennük sűrűsödnek közös élményeink, történelmünk a tatárjárástól napjainkig: Nem hajt a tatár. Nem oda Buda. Több is veszett Mohácsnál. Nem enged a 48-ból. Leesett a tantusz. Aki ezeket nem ismeri, nem érti, hiába tud magyarul. Észre sem vesszük, hogy nem azt mondjuk szó szerint, amit ki akarunk fejezni, hanem helyette egy képet. Sokszor nem is tudjuk, honnan ered a szólás, csak megszoktuk, használjuk. Ebből adódik, hogy néha összekeverjük őket.
A nehéz kérdésre, nehezen megoldható feladatra azt mondják: „nehéz dió”. Pedig a dió nem nehéz, hiszen a legnagyobb sem több két dekánal (hacsak nem a kókuszdióra gondolnak). A nehéz feladat kemény dió, mert a kemény diót nehéz föltörni.
Gyakran hallani, hogy összerúgták a port, annak kifejezésére, hogy összevesztek. Csakhogy az erre vonatkozó szólás nem így van, hanem úgy, hogy összerúgták a patkót. Ez a szólás a lovas párviadal képét idézi. Gyalogos változatban: összeakasztották a bajszukat. A port azok rúgják, akik táncolnak. Éjfélig rúgták a port.
Lovas őseink emlékét őrzi az a szólás is, hogy közös lónak túros a háta. Nem túrós – ugyan miért kennék be túróval? Föl van törve (túrva) a nyeregből, mert szegényen mindig ül valaki. Az ilyen kisebesedett hátú lovat gyógyították őseink úgy, hogy húst tettek a sebre, hogy ne törje a nyereg. Ebből terjedt el az a tévhit, hogy a magyarok nyereg alatt puhított húst ettek. (Jobb híján lehet, hogy utána meg is ették azt a húst is – jól megsütve.)
Annak a szólásnak viszont, hogy kilóg a lóláb, semmi köze a lóhoz. Félreérti, aki így tekeri ki: „kilógott a lovának a lába”. vagy:: „nemcsak a lóláb, hanem az egész ló kilátszik”. Az a lóláb nem lóé, hanem az ördögé. A néphit szerint, az ördögnek lópatája van, és ha emberi alakban jelenik meg, arról lehet fölismerni, hogy az emberi ruha alól kilóg a lóláb.
Mikor lóg ki a lóláb? Akkor, amikor rájövünk, hogy valakinek vaj van a fején. Nem a füle mögött! Hiszen hogyan is lehetne a fül mögé tenni a vajat? A szólás alapja egy kis történet egy gyerekről, aki vajat lopott, és a kalapja alatt akarta hazavinni, de a vaj a napon elolvadt, és lecsurgott. Innen tudjuk, hogy akinek vaj van a fején, ne menjen a napra!”
A fül mögött más van. Hogy micsoda? Nem tudjuk. Csak valami, amit csak sejtünk, el van rejtve, raktározva. Talán arra céloz a szólás, hogy az agyunk van a fülünk mögött. Akinek nincs a füle mögött, az nehéz felfogású. De akinek van a füle mögött, az nem egyszerűen okos, inkább ravasz, agyafúrt, hátsó gondolata van. Okos az, akinek van sütnivalója. A sütnivaló pedig az eltett kenyértészta, amelyből a következő kenyérhez a kovászt készítették. Akinek volt sütnivalója, az a következő héten is tudott kenyeret sütni, tehát gondolkodott előre.
Nem mindig derül ki, hogy vaj van valakinek a fején, mert másnak is van, egyik sem tiszta kezű, és kéz kezet mos.
A nem tiszta kezű, saját pecsenyéjüket sütögető emberek sokszor így mentegetőznek: „Minden szentnek maga felé hajlik a keze.” Mindnek azért csak nem!. Eredetileg így szól a közmondás: Még a szentnek is maga felé hajlik a keze. (Ugye akkor én, aki nem is vagyok szent, miért ne kedvezhetnék magamnak vagy az enyéimnek?)
A szólások színesítik a beszédet, de ha rosszul használjuk őket, akkor képzavar támad. Íme, egy ráadás-szólás: aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul! – vagy tanuljon meg arabusul: Több szólástár is van forgalomban, utána lehet nézni. Sajnos, a szólástárak ugyan feltüntetik a szólás jelentését, az eredetét azonban sajnos csak ritkán.