Menetelnek a tekintélyelvűek

Posted by

The Economist
>A vezércikk úgy látja: egyre erősebbek ugyan a tekintélyuralmi rendszerek, ám tévednek, amikor azt állítják, hogy a Nyugat rá akarja kényszeríteni saját értékeit egy sor országra, és hogy ez új imperializmust jelent, miközben szerintük az emberek biztonságra és stabilitásra vágynak. A lap az alapján alakította ki álláspontját, hogy megjelent az új nemzetközi értékkutatási tanulmány, amelyet 90 országban csaknem 130 ezer ember megkérdezésével készítettek el. Az derül ki belőle, hogy Kína véleményével ellentétben az egyetemes értékek fontosabbak, mint valaha. Függetlenül attól, hogy például Putyin az etnikai-nacionalista bizonytalanságot használta ki, amikor megrekedt a gazdasági növekedés. A folyamat azután a háborúban csúcsosodott ki. Trump és Bolsonaro is rájött, hogy kihasználhatja a tömeges elbizonytalanodást. Ezért azt hangoztatták, hogy az ellenfeleik tönkre akarják tenni a nemzeti
életmódot, sőt az ország fennmaradását fenyegetik. A kérdés az, miként lehet segíteni, hogy mindenki nagyobb biztonságban érezze magát. Kína válasza erre az, hogy közömbös többséget igyekszik kialakítani, amely kimarad a politikából és nem kérdőjelezi meg a fennálló rendet. Ennél többet kínál azonban a jogállam szavatolta jólét. A legjobb, ha sikerül megbirkózni a változásokkal, és itt jönnek a képbe az egyetemes értékek, mivel azok alapján közmegegyezést lehet elérni, amely visszahat a biztonságra.
(A cikk csak előfizetőknek olvasható.)
https://www.economist.com/leaders/2023/08/10/authoritarians-are-on-the-march
Fordította: Horváth Júlia