Továbbgondolva

Elfogult Kulcsár-rajongó vagyok, bizonyára sokakkal együtt. Az Amerikából jöttem ugyan mintha azt sugallná, a legendás (főleg) rádiós újságíró egykori tudósítói emlékeit idézi fel, de ez tévedés. Ebben a könyvben (szinte) mindenről szó esik, amit eddig nem írt meg valahol.

Olyasféle az élmény, mintha a (már nem létező) Magyar Rádió (már bezárt) épületének udvarában árválkodó Pagodában üldögélne – ki tudja, mire várva, hiszen Kulcsár kolléga létformája a bejelentkezés volt…. Ó, igen, ott sztorizgatna, és az éppen ráérő kollégák meg nem kollégák visítva röhögnének a váratlan fordulatokon. A könyv birtokában, fotelbe kucorodva az élmény azonos.

Kapunk némi visszatekintést a család jobb sorsra érdemes őseire, aztán valami egyszerre titokzatos és hátborzongató visszaemlékezést az édesapjára, aki fordulatos élete során mint pszichiáter vizsgálta az Izraelbe visszalopott Eichmannt, és hitelesítette, hogy nem elmebeteg, viszont egészségesként bíróság elé állítható. Egy kicsit még a családról, a poénok szétzúzása nélkül: tüneményes, ahogy felfedi a familiáris legendákat, amelyek olyan képtelenek, hogy egy családi háryjános elmeszüleményeinek tekintették – és a távoli rokon késői beszámolója alapján kiderült, hogy minden igaz.

• Olvass bele!

Kérem szépen, Kulcsár István, akit az ezüsthajú korosztály még moszkvai – majd washingtoni – tudósítóként őriz emlékezetében, még azt is részletezi itt, hogy miképpen lett érettségi nélkül egyetemista, sőt mint ilyen a sokat emlegetett Lenin Intézet hallgatója. Az ottani állapotokról, kivált az olykor túlérett korú tanulóifjúságról szerzett tapasztalatok – így elmondva – belevilágítanak egy különös, átmeneti korba. Átmeneti, hiszen a teljesen előképzetlenek egyetemi oktatása – pláne: felelős beosztásba helyezése – olyan abszurd dolog, annyira bukásra ítélt, hogy épelméjű korokban el sem képzelhető. (Megfordítva is igaz: ha mégis megvalósítják, akkor az a kor/oktatási rezsim/oktatásért felelős állami tisztviselő nem lehet épelméjű…)

Igen jelentősnek tekintem azt a fejezetet Kulcsár kolléga könyvében, amelyben az államot képviselő személyek – politikus, követségi munkatárs, nagykövet; röviden Fontos Ember (FE) – és a sajtómunkások egymáshoz való viszonyáról ír. Talán szakmázásnak tűnik, hogy éppen ezt emelem ki – miközben pompásan szórakoztam a többi fejezeten is –, de erőltetett hivatkozások nélkül is nagyon fontos látlelet különböző korokról. Olyanokról, amikor a FE értette és tudta, hogy az újságíró munkája neki is hasznos lehet, ezért korrekt kapcsolatokat ápol vele, és olyanokról is, amikor a FE azt hitte, ő fújta a passzátszelet, és mint ilyen odébb rúgta a munkáját (hozzáértéssel) végző újságírót.

Az a tény, hogy ez a szakmai megalázás hol történt, nem lenne különösebben fontos, de különös módon jobbára tőlünk keletre. (Néha mi voltunk a Kelet…) Ellenben a másik irányban, nevezetesen a tengerentúlon, ahol Kulcsár István szintén hosszabb szolgálati időt szerzett, pitiáner módon jobbára azok a politikusok viselkedtek hasonlóan elzárkózó módon, ha az illető újságíró munkájától nem lehetett szavazatnövekedést várni. Ismerős jelenség?

Nyugodtan az orrom alá lehet dörgölni, hogy az internetes kérdező–válaszoló kapcsolatok alapjaiban változtatták meg az újságíró szakmai munka körülményeit. Igaz, csak éppen az igazi újságíró nem válhat propagandistává, aki pedig beáll propagandistának, az elveszíti a kevés, még létező etikus újságíró megbecsülését.

De túlságosan is elkalandoztam Kulcsár könyvének ismertetésétől, attól, amelyik az Önéletrajzi szilánkok alcímet viseli. Ugyanis ezek a szilánkok továbbgondolkodásra IS ösztönöznek, és a sorok között elbújva arra tanítanak, hogy akármilyen rendszerben élünk és dolgozunk, mindig használjuk a saját fejünket. Az olvasó összevetheti a saját tapasztalatait azokkal, amelyekről az Amerikából jöttem kötetben olvashatott (normális és abnormális működésű országokról), és a fejében kialakulhat valamiféle kép, hogy miképpen is kellene működnie egy normális országnak.

Kulcsár István: Amerikából jöttem
Atlantic Press Kiadó, Budapest, 2023
256 oldal, teljes bolti ár 4990 Ft,
online ár a lira.hu-n 3816 Ft
ISBN 978 615 569 3816

* * * * * *
A könyv kiadói fülszövege

Nem lankad a 91 éves újságíró, író. Tizennyolcadik könyvében nemcsak rádiós-televíziós pályájának tudósítói állomáshelyeit, Moszkvát és New Yorkot mutatja be „alulnézetben”, hanem családjának, izgalmas, változatos életének egy-egy nem mindennapi emlékét, darabkáját is megosztja az olvasóval.
A könyvben olvashatunk a szerző „Mesüge Blau” gúnynévvel címkézettre hallgató ükapjáról, első osztályú focista dédnagybátyjairól, kínai mandarinhoz férjhez ment dédnagynénjéről, saját magyar arisztokrata ismerőseiről és számos egykori riportalanyáról, ismerőséről, barátjáról, többek között hajdani rádiós kollégáiról, tudatlan diplomatákról, vietnami partizánná lett magyar idegenlégiósokról és egy Magyarországról indult izraeli színművészről.
Belülről mutatja be a szerző a hajdani Lenin Intézetet, elmeséli, milyen potentátok szerepeltek a régi budapesti telefonkönyvben és szórakoztató képet nyújt a magyar főváros hajdani közvécéiről.