Posted by Ferber Katalin
>A múlt század hatvanas éveiben volt a japán tranzisztoros rádió. Aztán volt a temérdek korszerű és olcsó háztartási berendezések tömege. Aztán jöttek a japán autók a nyugati piacokra, ismét olcsóbban, kevesebb benzinnel működően. Cikkek és tanulmányok ezreinek szerzői bizonygatták, hogy mindez a japán gyárak “koppintásaiból” született. másolnak buzgón, nem kell komolyan venni. Szánalmasan alacsony munkabérért persze, hogy a japán autógyárak versenyképesebbek, mint a “fejlett” nyugati gyárak. “Ezek a japánok másolnak buzgón, nem kell őket komolyan venni.
Sajnos a világ egyik legnagyobb autópiaca, az amerikai, kénytelen volt mindezt komolyan venni. Így először a korábbi óriások,a Ford, majd a Chrysler ment csődbe, aztán megkezdődtek az amerikai- japán autókereskedelmi viták, melyek az amerikai autóipar vereségével végződtek.
Aztán megjelent a Sony, a walkman-nel, amit a japán cég Amerikában gyártott, Japánban pedig milliók szerettek volna legalább egyet megvenni. A Sony terméke saját találmány volt. S itt, mert a kínai sajátos gazdasági fejlesztésről és fejlődésről lesz szó az alábbiakban- érdemes immár sokadszor fontos különbséget tenni két tanulási folyamat között.
Az egyik, amire mi európaiak, (s az amerikaiak ausztrálok) esküszünk, hogy mi találtunk fel rengeteg technológiai, technikai módszert az első ipari forradalom óta.
A másik, a “későnjövők” egyetlen lehetősége (az európai gyarmatosításoknak köszönhetően) a “nyugattól” történő tanulás, ami csak a kezdet. Ebben a tanulásban ami szelektív, benne van az adott későnjövő saját addig felhalmozott tudása és tapasztalata is. Tehát nem egyszerűen másolás, hanem szelektív adaptáció. Aztán ennek továbbgondolása és továbbfejlesztése. Ezt tette az elmúlt hét évtizedben Japán, Dél-Korea, Tajvan és Szingapúr is. A szelektív adaptáció nem alsóbbrendű a nyugati országok hajdani fejlesztéseihez képest. Más.
Az amerikai-kínai kereskedelmi (és gyártási) háború.
“Akkor követtük el a legnagyobb hibát, amikor 2001 decemberében Kínát befogadta a Nemzetközi Kereskedelmi Szervezet( (WTO). Azt hittük, hogy ez majd ösztönzi Kína demokratizálását, mert a szabadkereskedelem gazdasági gyarapodást jelent és ez majd elvezet a politikai demokrácia megteremtéséhez Kínában.” Mindezt egy amerikai republikánus mondta egyik felszólalásában,
amikor a tavaly őszi “chip-törvény” vitája volt a szenátusban. Kínában azonban a politikai demokratizálás helyett a gazdasági demokratizálás zajlik két évtizede, s mint az autoriter államokban ez gyakori, mindez óriási korrupciók, gazdasági, pénzügyi és technológiai hibasorozatok mellett. Kína azonban tanul, akárcsak szomszédai (több évtizeddel korábban) nemcsak saját hibáiból, hanem a nyugati országokéból is.
Az alábbiakban három olyan dimenzió kerül nagyító alá, amely Kínát az elmúlt két évtizedben vezető gazdasági, pénzügyi és geopolitikai hatalommá tette.
1. Az infrastruktúra
Kína a pontosan tíz évvel ezelőtt meghirdetett Út és Övezet grandiózus geopolitikai és gazdaságföldrajzi programjában egyértelműsítette, hogy Kína dinamikusan növekvő, saját technológián alapuló fejlett termékeit a világ minden tájára eljuttatja. Ehhez azonban először a belföldi vasúthálózat korszerűsítésére, valamint a hálózat kiterjesztésére volt szükség.
Ez nem jelentett (és jelent) kevesebbet, mint azt hogy a korábbi, csak Franciaországban és Japánban működő szuperexpressz vonathálózat Kínában is kiépült. Ez teljes egészében kínai technológiai fejlesztéseken és gyártáson alapul. Ez biztosítja ugyanis nemcsak a személy-de áruszállítás korszerűsítését. Ennek eredményeként ma a világ összes szuperexpressz-hálózatának 65 százaléka kínai. Ez a hálózat biztosítja egyúttal a Kínában gyártott termékek millióinak eljuttatását a világ minden tájára. (Dzsibuti az egyik legújabb pontja a Kínából érkező árutömegek európai és afrikai továbbjuttatására. )
A vasúti szállításhoz hasonló fejlesztés zajlik Kína repülőgépgyártó ágazatában is, de az nyilvánvaló hogy ez lassúbb, mint a vasútépítés. Érdemes tehát felidézni a nagy ipari forradalom szimbólumát, a vasutat.
Energiaforrások
Kínának, hasonlóan Japánhoz, nincs olaja, csak szénbányái.Ez utóbbi azonban olymértékű környezetrombolást idéz elő, hogy ennek visszafejlesztése elemi érdeke a kínai gazdaságnak. A
szénbányászat fokozatos leépítésének ellensúlyozására a világ legnagyobb széntartalékával rendelkező Mongólia a legmegfelelőbb hely, így ott a kínai vállalatok korszerűsítették a mongol szénbányák mindegyikét, beleértve az útépítést, a szállítóvonalakat, az infrastruktúra egyéb, de nagyon fontos kiszolgáló területeit.. Az olajimport megoldására meglepő módon Mianmar (egykori nevén Burma) az egyik új pont, mert ez a rendkívül alacsony jövedelmű ország vált az Indiai óceán felől Kína olajimportjának legfontosabb helyévé.
Kína az elmúlt alig másfél évtized alatt 54 atomerőmű- egységet épített, melyből mindössze egy épült importtechnológiával. Összehasonlításul: Japánnak 1957 és 1990 között épült meg
az 56 erőműve, s ennek nagyrésze amerikai technológiával épült.
Az alternatív energiaforrások egyik legfontosabbja, a napelemekből származó energia rendkívül gyorsan terjed Kínában, ma Kína a világ legnagyobb napelemgyártója. Saját technológiával,
bezárt szénbányák helyén épült többek között egy hatalmas napelem-telep, mely pillanatnyilag a világ egyik legkorszerűbbje. Van még egy alternatív, környezetkímélő energiaforrás, mely a
hidrogén molekula kettéhasításából származik. Ez az úgynevezett “zöldhidrogén-energiaforrás. Ez, technológiai értelemben a legkorszerűbb és a tervek szerint két éven belül körülbelül egy millió lakost tud ellátni rendkívül olcsó energiával, mely nem környezetszennyező.
Kína 2010-ben, azaz tizenhárom évvel ezelőtt világelső volt az úgynevezett szuperkomuterek gyártásában. Ezek összehasonlíthatatlanul gyorsabbak mint elődeik: a kínai szuperszámítógépek mindegyike saját technológiával készül. Bár Kína 2017-re elvesztette viiágelső szerepét ezen a téren, a hátrány “ledolgozása” a kínai szakemberek szerint csak idő kérdése. A chip háború hatásai a kínai fejlett technológiai termékek gyártására Jóslásokba nem érdemes bocsátkozni, az azonban tény, hogy a korábbi (Japán-Dél-Korea-Tajvan) délkeletázsiai fejlett
exporttermékek amerikai szankciói csődöt mondtak. Ezeknek ugyanis éppen ellenkező hatása volt a csúcstechnológiáva előállított délkeletázsiai termékek fejlesztésére. Tajvan ma a világ
legjelentősebb chip-gyártója, az országgal szemben természetesen nincsenek amerikai szankciók, csak a kínai piacra nem szabad (csak külön engedéllyel) chipeket illetve félautomata gépeket exportálni amerikai cégeknek. Hogy az USA biztosítsa e három ország egyetértését az amerikai szankciókkal, amerikai kormányképviselők szerveztek nemrég egy üzleti megállapodást, mely szerint egyikőjük sem exportál chipeket Kínába.
A probléma azonban ezzel az, hogy a délkeletázsiai gazdasági és technológiai évtizedes múltra visszanyúló együttműködés ettől aligha változik. A kínai rendszer egésze autoriter, veszélyezteti a nyugati demokráciák mindegyikét, így a szankciók indoklása amerikai részről az, hogy nem engedheti meg a szabad világ, hogy ez a rendszer “gyarmatosítsa” gazdaságaikat, s katonai célokra is felhasználja azUSA által gyártott és Kínába is exportált legfejlettebb eszközöket. Kínai kormánytagok szerint azonban ez nem kevesebb, mint a szabadkereskedelmi elvek semmibevétele és Kína gazdasági technológiai fejlődésének megakadályozása.
Hszi Jinpin kínai vezető szerint pedig nem kell Kínának mást tenni, mint a legrosszabb időkre felkészülni: önellátással. Made in China helyett a Made by China alapelve szerint.
Korszakváltás ez, de nem elsősorban Kína számára, hanem az EU és az USA számára.
Címkép: Peking késő délután