TE
>Tegnapi hír, hogy a Dunaferr leállítja a nagyolvasztóját, amit az aznapi vezetői értekezleten be is jelentettek. A lap értesülései szerint a nagyolvasztó leállása számos területet érint a cég működésében, és legalább ezer ember munkájára lesz kihatással a négy-ötezer fős vállalatnál. Az acélművet nemrég megvásároló Liberty Steel azzal indokolta a nagyolvasztó leállítását, hogy a mostani világpiaci árakon nem lehet nyereségesen gyártani.
Ez pörölycsapásként érhette a megmentésben aktív szerepet vállaló gazdasági tárcát, amely sietett leszögezni, hogy „a Dunaferr a korábbi külföldi menedzsment felelőtlensége, és az elhibázott szankciók miatt vált fizetésképtelenné.” Majd közölték, hogy a a Liberty Steel azért nem adhatott utasítást a Dunaferr valamely működését érintő kérdésben. Azt viszont nem tették hozzá, hogy a nagyvállalat vezetése az új tulajdonossal karöltve döntött a leállásról, nem akarván tetézni a veszteséget. A hír tehát igaz, a pontosítás a lényegen semmit sem változtat, az információ ilyetén hivatali megcsonkítása viszont igencsak jellemző a kormányzat átverő-show-jára. Sajnos, van egy olyan érzésem, hogy nem ez lesz az utolsó szomorú hír a viszontagságokkal teli Dunai Vasműről.