TE (Tamás Ervin)
> Beszerzési ár alatti értékesítéssel, kötelező akcióztatással, versenyhivatali árfigyelővel fogja vissza a kormány az élelmiszerárakat. Az év végére 7 százalékra mérséklődő inflációt ígért, amit, ha piaci alapon nem megy, mindenképpen kikényszerít – foglalja össze ragyogóan az infláció elleni harcot Farkas Zoltán a Hvg újságírója.
A piacon így kifejezetten káosz uralkodik, mert hol a hatóságnak, hol a multinak köszönhetjük az akciót, van, amikor a kettő találkozik, s észrevehető, hogy a magyar tulajdonú boltok jóval szerényebben élnek ezzel az eszközzel – magyarán a multik profitja a nagyobb forgalom ellenére csökken, de népszerűségük folyamatosan növekszik, holott a hátsó szándék egészen más. A rezsim a lakosság felé tett szívességeit mindig mással fizetteti meg, éjjel- nappal trükközik, de jól észrevehetően leginkább saját bevételeire koncentrál. Jövőre például
az EU által megszabott adónál jóval magasabb adót tervez kiszabni, s emiatt az üzemanyagok árai az egekbe fognak szökni, ami megint csak alaposan dob egyet az infláción – de ez csak az
egyik kábító mutatvány. A másik, hogy a magyar élelmiszerárak horribilisak, igazán ez a drágulás, valamint a szolgáltatások áremelkedése lesújtó – ezeket gatyagumik, ruházati cikkek, stb. áraival lenyomni, s ezzel vigaszt nyújtani aligha lehet.