Blöff híradó: Blöff 1. Titkos tőke

Posted by

Tamás Ervin
>Januárban a működő magántőkealapok mintegy ötödének, összesen 26-nak a tényleges tulajdonosát találta meg a végső tulajdonosokat tartalmazó állami adatbázisban a Direkt36. Nem kis felfedezésről volt szó, így derült ki többek közt például az, hogy a Magyar Bankholding csaknem 11 százaléka Száraz Istváné, vagy hogy a magyar autópálya- koncessziót 35 évre – hat másik magántőkealappal konzorciumban – elnyerő magántőkealap a milliárdos Szíjj Lászlóé, Mészáros Lőrinc üzlettársáé, és a többi. Óriási, eddig eltitkolt vagyonok váltak tehát az egyik pillanatról a másikra láthatóvá, ez pedig érthetően nem tetszett mindenkinek.
Aztán jött a nyár és a váratlan fordulat: hirtelen eltűntek a NER-közeli magántőkealapok tulajdonosainak nevei a NAV adatbázisából. Mindez már csak azért is furcsa volt, mert a két dátum között nem változtak meg a vonatkozó jogszabályok, új iránymutatások sem jelentek meg. Ezek után érezte úgy Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője, hogy kérdést intéz
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszterhez, amely így hangzott: Kinek a kérésére vált elérhetetlenné a NAV tényleges tulajdonosi adatbázisa?
Választ végül Fónagy Jánostól kapott, de sok köszönet nem volt benne. Az államtitkár ugyanis arról írt, hogy az adatbázis a mai napig a jogszabályoknak megfelelően működik, ám mivel a magántőkealapok nem tartoznak a törvény hatálya alá, ezért nem is kellett volna ott lenniük a kiszivárgott neveknek. Magyarán a kormány szerint az volt a hiba, hogy véletlenül
kiderült, hogyan próbálja eltitkolni óriási vagyonát a hozzá közelálló és általa közbeszerzésekkel kitömött „vállalkozói” réteg.
Ne kapjunk a fejünkhöz, véletlenül egy őszinte feleletet kapott a túl kíváncsi honatya. A magántőkealapok ugyan a világ normálisabb pontjain mást szolgálnak, s nem azt, hogy tulajdonosai titokban tollasodjanak, de a magyar virtus versenyre kell az off-shore-ral is, ha kell, illetve ha az övéiről van szó. Az állam megkárosításáért az állam áll jót, s az állam igyekszik garantálni, hogy az állam által felhizlalt csókosok nyugodtan hajtsák államra (pardon: álomra) fejüket.