Posted by Parászka Boróka
>A részlegesen sikeres (vagy kudarcos – interpretáció kérdése) tanügyi sztrájkkal kezdődött Romániában a nyár, s úgy tűnik a “közszféra reformjának” botrányával zárul. A “közszféra reformja” Romániában most is, mint általában szinonimája a kulturális-közösségi szféra elleni támadásnak, azt a látszatot kelti, mintha költséghatékonyabban, racionálisabban működnének a központi illetve helyi költségvetési pénzekből működő intézmények. Valójában minimális megtakarítást eredményező, látványos, a társadalmi konfliktusokat élező döntések születnek.
>A részlegesen sikeres (vagy kudarcos – interpretáció kérdése) tanügyi sztrájkkal kezdődött Romániában a nyár, s úgy tűnik a “közszféra reformjának” botrányával zárul. A “közszféra reformja” Romániában most is, mint általában szinonimája a kulturális-közösségi szféra elleni támadásnak, azt a látszatot kelti, mintha költséghatékonyabban, racionálisabban működnének a központi illetve helyi költségvetési pénzekből működő intézmények. Valójában minimális megtakarítást eredményező, látványos, a társadalmi konfliktusokat élező döntések születnek.
Marcel Ciolacu a “közszféra reformját” (amit sürgősségi kormányrendelettel indít a román kormány, elvégre nem volt még elég vita arról, hogy milyen káros a rendeleti kormányzás) azzal indokolta: kár kiadni pénzt olyanokra, akik közintézményekben munkavégzés helyett “pasziánszoznak”. Kell-e undokabb kép a pasziánszozó hivatalnoknál? Nem, ugye? Mindannyiunkat kivert már ilyentől a veríték.
Csakhogy nem a valóban, sok esetben felfújt, túlfizetett, politikai parkolópályán tartott önkormányzati hivatalnokok lesznek az áldozatok (a politikai parkolópályásoknak esik a legkevésbé bajuk), hanem például az önkormányzati színházak, kulturális központok, önkormányzati kiadók alkalmazottai. Azok, akik még csepegtetnek némi kultúrát a mindennapjainkba, ezekben a politikailag kulturálisan lefojtott, ínséges időkben.
Azoknak, akik például szövetségesei, támogatói lehetnek az oktatásnak, a sztrájkhullámot épp csak túlélő tanároknak, a kulturálisan kiéheztetett, funkcionális analfabetizmusba kényszerített diákoknak. Vagy csak azoknak, akik élhető városokat, kis- és nagytelepüléseket szeretnének.
Közhely, már szégyellem is leírni: de sajnos nincs elég hatásos szolidaritás a most, nyárvégén bajbajutottak mellett. Ahhoz fel kéne fogni, hogy egy városi színház nem pityke a város lajbiján, hanem olyan intézmény, ami nélkül nincs város. Semmivel sem másodrendűbb a kulturális infrastruktúra a közszállításhoz képest.
A sürgősségi rendelettel belengetett kirúgások, költségmegvonások ellen ma azok tüntetnek, akiket érint.
Vladimir Anton, a Csíki Játékszín művészeti igazgatója írt egy petíciót, miért alkotmányellenes mindez. Nem csak azért érdemes elolvasni, mert még mindig a petíció az egyik elérhető tiltakozási- és szolidaritási forma. Hanem azért, mert ezt az egész ügyet alkotmányos keretbe helyezi, és rávilágít arra: miért vágja maga alatt a sürgősségi rendelettel álkormányzó kormány. (Amely valószínűleg arra játszik, hogy a jövőévi választások előtt ne kelljen elvigye a balhét az utolsó hónapok kudarcaival). Meg lehet érteni ebből a szövegből, hogy miért kardinális kérdés, hogy a vidéki bábszínház finanszírozásához van-e pénz, és megfelelő tudás: a vidéken élő gyerekekről, a pedagógiáról, a kulturális szinten szervezett és fenntartott közösségiségről.
Nem esik szó sajnos a frissen közzétett sürgősségi kormányrendelet, a költségvetési hiány kapcsán arról, hogy míg a kultúra, az oktatás költségvetését az elmúlt években, hónapokban igyekeztek lefaragni, addig a hadügyi kiadások hogy megugrottak. Demagóg felvetésnek tűnhet, főleg háború idején. De azért gondolkodjunk el ezen: a fegyverszállítmányok ára, a hadügyi tárca költségvetése nem társadalmi vita tárgya. Abba, tulajdonképpen beleszólás nincs. Sem a fegyveripar felfuttatásába. Sem a fegyveripar, fegyverbeszerzés farvizén meggazdagodók magánvagyona nem kérdés, nem probléma.
A probléma a közhivatalokban pasziánszozó közszolga. Meg a bábszínész, akinek ciki fizetni azért, mert egy évadban 75-ször eljátsza a Farkast a Piroska és a Farkasból. Nem tudom, Ciolacu hányszor látta 7 éves koráig a Piroska és a Farkast. A rendeleti kormányzáshoz való viszonyából azt olvasom ki, hogy egyszer sem.