Uj Péter jacht-történelme

Posted by

Uj Péter heti hírkevelének részlete:

Figyeljük meg, hogy ez a sokadik utas magyar hogyishívják – semmiképpen sem „NER”, a lehető legkevésbé sem, hanem akkor már leginkább Orbán-rendszer – maga mennyit fejlődött alig hét év alatt jachtban és a jachtok körüli sumákolás terén.

Ha jól emlékszem az első Orbán-jachtot 2016-ban detektálta a toptolvajok közlekedési eszközeire (is) specializálódótt Németh Dániel, akkor még a Magyar Narancs színeiben: a Zadar körül keringő Artemy 35,4 méteres, Azimut 116-os osztályú hajó röhejesen kicsinek tűnik az aktuális, 62 méteres Rose d’Orhoz képest, ára is szerény lehetett, milliárd körül (3,5–4 millió dollárért) már akad használt.

A legfontosabb különbség talán mégis az, hogy  abban az időben még viszonylag bonyolult strómanstruktúrán keresztül próbált óvatoskodni a tulajdonos, akit tetszés szerint hívhatunk „Szíjj Lászlónak”, „Mészáros Lőrincnek”, akárkinek, nincs jelentősége. Tehát 2016-ban az Artemyt tulajdonló máltai offshore cég (L&L Charter)  máltai magánszemélyek tulajdonában volt, akikről ugyan messziről jól látható volt, hogy professzionális hajóstrómanok, de itt még úgy érezte a rendszer – Orbán –, hogy van takargatni valója. Négy évvel később, 2020-ban nyarán vált bizonyíthatóvá, hogy az álmáltai álchartercég áltulajdonosa valójában (ehh) Szíjj László, helyesebb „Szíjj László”, akiről meg már mindenki tudta, hogy ki a valódi tulajdonosa: bizonyos Mészáros Lőrinc, azaz „Mészáros Lőrinc”, mert az ő valódi tulajdonosa meg… (Fedák Sári)

2018-ra a cégnek volt már másik hajója is, a fantasztikus nevű és nagy sajtókarriert befutott Lady Mrd. 2020-ban szintén Németh Dániel kollégánk (ekkor már az Átlátszó színeiben, és a magyar kormány előzékeny, ám igen diszkrét informatikai szolgáltatása nyomán Pegasus kémszoftverrel a telefonján) lefotózta/videózta a heppázgató Szijjártó Pétert is a 43 méteres és kábé hétmilliárd forint értékű Lady Mrd fedélzetén.

Ez máris 7,6 méteres és 6 milliárd forintos fejlődés 2016-hoz képest, ugye. (Plusz egy külügyminiszter.)

2021-ben, amikor már tudhatta minden magyar újságolvasó, akit érdekel az ilyesmi, hogy Szíjj László, azaz „Szíjj László”, azaz „Mészáros Lőrinc”, azaz Orbán tulajdona a miniszterjachtoztató chartercég, még nagyobb, még újabb, mégluxusabb hajó került a flottába: a Seagull MRD. 50 méter, 13 miliárd. Ez utóbbi adatot egészen pontosan tudhatjuk, hiszen a napokban hirdették meg, 32 millió 900 ezer euróért.

2023-ban pedig megérkezünk a Rose d’Orhoz, túl a hatvan méteres álomhatáron és a 30 milliárd forint körüli érték közelében. Ez már tényleg nem valami túlméretes motorcsónak, hanem jobb orosz oligarcháknak is megfelelő, tisztességes szuperjacht.

A szerző a 444.hu főszerkesztője