Repül az autó

Posted by

Engedélyt kapott a felszállásra a világ első repülőautója.
Az Alef társalapítója elmondta, hogy a zsidó értékek és a „Vissza a
jövőbe” című film motiválták a cég megalapításakor.
Egy kaliforniai start-up cég – amelynek vezérigazgatója és társalapítója
zsidó – nemrégiben megkapta az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal
engedélyét egy repülő autó tesztelésére – írja a Neokohn.
A hivatal „légialkalmassági engedélye” az Alef Aeronautics A-modellű
repülő autója számára „az első alkalom, hogy egy ilyen jármű megkapta
az amerikai kormány jóváhagyását a repüléshez”.
Az Alef célja, hogy 2025 végére megkezdje a teljesen elektromos
autójának értékesítését, amely képes függőlegesen felszállni és leszállni,
valamint az utakon közlekedni.
A jármű ígért hatótávolsága 320 kilométer szárazföldön és 177 kilométer
levegőben.

Címkép: Az Alef bemutatása