Posted by Szelényi Anna festőművész nem is olyan régen, ingyenes
művészeti tanfolyamot indított a második kerületben az
érdeklődőknek. Ingyen? Egy tanfolyamot? Lehetséges ez ma?
Vannak emberek, akik idejük egy részét mások felemelésére,
kibontakozására fordítják? Bizony vannak. A művész össze is
foglalta mit, miért tesz. (A szerk.)
Szelényi Anna
>Sokan kérdezték, miért indítottam rajz- és festőtanfolyamot,
ráadásul ingyen, sőt, korra és előképzettségre tekintet nélkül.
(Azt tudni kell, az ingyenesség csak úgy működhet, hogy a
második kerületi Demokrata Klub teremmel, technikával,
szervezéssel saját programjai közé emelte a tanfolyamot.)
Egyáltalán mi történik ezen a tanfolyamon, miben más, mint a
rengeteg amatőröknek, reménybeli profiknak, született
tehetségeknek szánt rajz- és festőiskola.
S milyen indíttatásból jönnek el éppen hozzám tanulni, akik
jönnek.
Először is nem csak technikákat, módszereket,
megközelítéseket tanulunk és gyakorolunk modern felfogásban,
tehát a szokottól merőben különböző metodikával. Hanem
művészettörténetet, művészetfilozófiát, társadalomtörténetet,
történelmet, jelenünk szociológiáját is hozzá. Azt a közeget,
amelyben a művészet, a művész létezik, amely gátolja vagy
segíti kibontakozását.
Mindez nem kevés figyelmet, erőfeszítést kíván a tanulni
vágyóktól és megkívánja, hogy hátrahagyják a kényelmes
megszokásokat. Mégis így és ezt találják izgalmasabbnak,
repül az idő a foglalkozásokon, nagyon jó a hangulat, nem
komolykodunk, tényleg komolyan vesszük a színvonalat,
úgyhogy jó, ha a humort, könnyedséget is gyakoroljuk. Utóbbi
kell is, mert egy-egy művészeti utazás érzelmileg is, mentálisan
is felkavaró sok újdonsággal szolgál.
Nekem két okom volt, hogy belevágjak.
Mindig is tanítottam a művészetet, nem csak műveltem. Előbb
tíz évig a hajdanvolt Színművészetin, majd külföldi
egyetemeken. Személyes adottság, hogy szeretem megosztani
azt, amit tudok, miközben magam is tanulok, épülök a
tapasztalatokból.
A másik, nagyon erősen késztető okom erre a munkára, itt és
most, kényelmes külföldi megbízások helyett, hogy már
elviselhetetlenül irritál az az itthoni tendencia, amely a
színvonalas kultúrát a legtöbbek számára elérhetetlenné teszi.
Oktatási és kulturális intézményektől a “centralizált” médiáig,
vagy kommersz kereskedelmi adókig és a napi viselkedési
stílusig.
Csak ámulok és elkeseredem azon, hogy nálunk még mindig
lehet megvetni, nevetségesen leszólni a modern festészetet,
ami már az 1870-es évek óta az élvonalat jelenti a már akkor
idejétmúlt akadémikus, realisztikus ábrázolással szemben.
Persze nem kéne ámulni, mert nemzedékek nőttek és nőnek fel
azóta itt úgy, hogy nem részesülnek érdemleges esztétikai,
művészettörténeti képzésben, sőt, amiben részesülnek az
inkább káros, megtévesztő. Most már olyan mély negativitás
terjed, olyan veszélyesen, mint egy elme- és lélekgyilkos vírus.
Van még egy hozama a mi közös tanulásunknak.
A szétszabdalt világban és az irracionalitásig szétszabdalt
magyar belvilágban a csoportunkban olyan emberekkel
kerülünk közeli, egymást inspiráló kapcsolatba, akikkel
egyébként sose találkoznánk. Nincsenek se korosztálybeli, se
társadalmi, se anyagi, világnézeti vagy más korlátok. Közös
munka van, közös, őszinte, mély beszélgetések. Van egy
közösségünk, melynek támogató közegében többek is
felfedezhették különleges tehetségüket, hogy akarnak és
tudnak megújulni, akár végre rátalálni igazi hivatásukra,
igazabb emberi minőségeikre.
Talán ez lehet a legnagyobb kincsünk.
Címkép: Szelényi Anna