Eugenia S. Lee
“>Elolvastam a hajdúszoboszlói vendégmunkások elleni sztorit és bár megfogadtam, hogy soha többé nem szólok bele Magyarország folyó ügyeibe, nem tudtam elmenni mellette. Ha jól értem, akkor Magyarországon számos beruházás létesül, ezek egy része koreai, más része kínai tulajdonban van. Ahhoz, hogy egy igen erősen profitorientált vállalat egy adott országban beruházzon, jó néhány feltétel szükséges, például kellemes adózási lehetőség, jó infrastruktúra, vagy ha az nincs, akkor a kiépítési költségeinek megtérítése. Ha gumijogszabályok vannak, az pláne kedvező, ha van olcsó munkaerő az még jobb.
Ezek a gyárak nem jóléti intézmények, nem lehet elvárni tőlük, hogy önmagukat akadályozzák, pénzt keresni mennek oda. A működésük feltételeit a befogadó ország mindenkori kormánya szabja. Ha azok a szabályok nem jók, kikerülhetők, komolytalanok, netán korrupcióra épülnek, akkor az a felelős, aki azokat hozta, illetve akinek betartatnia kéne. Ezek a cégek a helyi munkaerőt megkeresik, ha van. Ha nincs, akkor vannak munkaközvetítők, azokon keresztül beviszik őket más országokból. A Koreában lévő koreai gyárak szalagmunkásainak nagy része is külföldi. Többnyire Vietnámból, Kínából, Üzbegisztánból, Indonéziából, a Fülöp-szigetekről jönnek. Teljesen rendben van ez, nincs semmi gond velük, a jobb megélhetés reményében dolgoznak itt. Az év második felétől megkönnyítették számukra a beutazási feltételeket és elláthatnak bejárónői, segédápolói feladatokat is. Jól keresnek, néhány évig itt vannak, aztán a keresetükkel együtt hazamennek és jönnek helyettük mások. Az égvilágon senki sem cirkuszol, hogy majd megerőszakolják a nőket, meg hogy nőni fog a bűnözés miattuk. A vietnámiak egy része megpróbált itt drogot árulni, rögtön úgy dobták ki őket, ahogy kell, és ezzel egyidejűleg a vietnámiak beutazását nagyon megszigorították, ennyi.
Na, mármost, ami a hajdúszoboszlói polgármester posztja alatt zajlott, az nem más, mint tömény undort kiváltó gusztustalanság. Esetleg meg kéne magyarázni annak az embernek (meg a hozzászólóinak), hogy hadakozzon méltó ellenféllel, kezdhetné rögtön a saját kormányával, ne pedig a piramis legalján lévő, semmiről nem tudó, semmiben sem vétkes emberekre akarjon vadászni, akiket egy munkaközvetítő felültetett a repülőre, mondjuk Manilában, hogy egy gyárban dolgozzanak valami távoli ország vidéki városában.
Mit tehetnek ők arról, hogy Magyarországon korrupt a hatalom, hogy a tőkét hozó vállalatoknak mindent szabad? Milyen jogon beszél bárki róluk úgy, mint valami potenciálisan életveszélyes állatról?
Ami a legszomorúbb, hogy ebben a kérdésben nincsen kétféle oldal. Aki ebben a kérdésben állást foglalt, az majdnem mindenki kirekesztő, idegengyűlölő, tudatlan, szűk látókörű. Mintha Magyarország egy fekete lyuk lenne, ahol akkora a sötétség, hogy elnyelődik minden lámpafény, ami oda irányul. A lefóliázott könyvek, az óvodások „nemátalakító” műtétei, a külföldiekkel való bánásmód, az ún. sajtóban a nyelv lezüllése a kocsmai szóváltás szintjére és a többi.
Csak el kell olvasni, amit Gábor György írt TGM könyve kapcsán. Nem a „másik oldaliak” voltak azok, hanem a kollégái, akik szégyent nem ismerve, törleszkedve, megalázkodva szerettek volna némi koncot kapni a filozófus még ki sem hűlt holttestén marakodva, mint a dögkeselyűk.
Volt, aki azt írta nekem imént, hogy „nem tesz ez jót a koreai–magyar barátságnak”. Megértem őt, ugyanakkor teljesen téves ez a gondolat. Ha valami nem tesz jót, az a környezetszennyezés engedése, meg Magyarország lakosainak és az ő kormányuknak a kapcsolata. (…)
Mindenesetre szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy a koreaiak nem készülnek a „sárga veszedelem” szerepét betölteni Magyarországon. Csak szakemberek meg a felső vezetés lesz ott, ők is csak ideiglenesen. Vicc az egész, tényleg… De rossz vicc.