Posted by Fábián L. Gyula
>Hírünk a világban
>A Cseh Köztársaságban autózunk, amikor látom: fogytán a benzin. Behajtok az első, nyolc töltőállásos
kútra, körülöttem többen tankolnak, nyúlok a töltőpisztolyért. Ekkor kivágódik a töltőállomás ajtaja, és az
elém álló fiatal hölgy autóm magyar rendszámára mutatva ingerülten int, hogy távozzak, ne tankoljak itt.
Miért? – kérdezem döbbenten, angolul. Nem válaszol, csak megismétli az előző karmozdulatát. Menjünk
el innen! A jelenetet látva a bécsi egyetemen tanuló unokám kilép az autóból, és előbb angolul, majd
német nyelven magyarázatot kér a barátságtalan gesztusra. Választ ő sem kap, de a hölgy visszamegy az
épületbe.
Tankolok, fizetek. Közben magamon érzem a karbafont kézzel álló hölgy tekintetét.
Ha beszélném az anyanyelvét, elmondanám neki, hogy tisztelője vagyok Václav Havelnek és a szabad és
demokratikus Cseh Köztársaság megteremtésén dolgozó elődeinek. Hogy személyesen ismertem Bohumil
Hrabalt, aki kerskói üdülőjének asztalánál dedikálta nekem könyveit, és akinek három alkalommal vittem
magyar sörökből álló kollekciót nyaralójába. Hogy ismerem Hrabal kanadai kiadóját, Skvorecky urat,
hogy tudom, ki Ludvik Vaculik, a Cseh álmoskönyv szerzője. Hogy Jiri Menzel két alkalommal is interjút
adott nekem a prágai dokumentumfilm stúdióban, ahol az irodája volt… Hogy személyesen találkozhattam
Egon Bondyval, Hrabal barátjával a Vladimír Boudnik képeiből rendezett magyarországi kiállításon…
Hogy a második találkozásunk alkalmával jelen volt Heller Ágnes is… és még sok minden másról is.
Talán azt is megemlítettem volna, hogy nem értek egyet a magyar nemzetvezető otromba kijelentésével,
ami Tusványoson hangzott el. Miszerint Csehország átállt… Végezetül esetleg azzal búcsúztam volna,
hogy úgy érzem, a csehek és én is maradtunk, ahol voltunk. A jogállamiság, szövetségi rendszerünk
oldalán. Ellentétben azzal a kalandorral, aki Európa sereghajtójává züllesztette a hazámat, megalázó
intermezzóvá téve egy banális, hétköznapi cseh tankolást.