Egy ukrajnai atombaleset súlyos következményekkel járna a szomszédos országokban

Posted by

(Swissinfo.ch)
>A zaporizszsjai atomerőműben esetleg bekövetkező súlyosabb nukleáris baleset várhatóan a szomszédos
országokban is káros hatással lenne a mezőgazdaságra és a természetre. Erre jutott Nikolaus Müllner
osztrák nukleáris szakértő, aki a kérdést kutatja, és a héten Bécsben bemutatta munkája első
részeredményeit. Meteorológiai modellszámításaiból az derült ki, hogy az oroszok által elfoglalt
erőműben bekövetkező nagyobb baleset nyomán a cézium-szennyezés olyan mértékű lenne, hogy minden
valószínűség szerint le kellene zárni a létesítmény körüli 20-30 kilométeres körzetet. Csekélyebb a
valószínűsége, de bekövetkezhet, hogy a szennyezés bizonyos irányokba akár 200 kilométerre is
kiterjedhet. A kutatás a Nemzetközi Orvosok az Atomháború Megakadályozásáért (IPPNW) elnevezésű
szervezet rendelte meg. Müllner kiszámolta azt is, hogy a megemelkedett nukleáris szennyezési szint
milyen területekre terjedhet ki úgy, hogy a területet nem szükséges tiltott övezetté nyilvánítani, de
korlátozásokat vonhat maga után a mezőgazdaságban és a
halászatban, valamint a gomba- és vadhús-fogyasztásban. Müllner, a bécsi mezőgazdasági egyetem
kutatója szerint ez a hatás feltehetően nem csak Ukrajnát, hanem a szomszédos országokat is érintené, és
ezek közül Oroszországot és Moldovát említette. Kicsi, 1-3 százalékos valószínűséggel ilyen
következmények lehetségesek Szlovákiában, Csehországban, Magyarországon és Romániában is. Müllner
számításai szerint ez a kockázat Németország és az attól nyugatabbra lévő államok számára nem áll fenn.
A kutató elemzésében abból indult ki, hogy az atomerőműért folyó harcban a hat tömb közül az egyikben
a benne lévő nukleáris anyag ötöde kerül ki. Az érintett lakosság egészségére gyakorolt lehetséges
konkrét hatásokat még nem modellezte. Az erőmű 2022 márciusa óta áll orosz megszállás alatt. Azóta a
háborús cselekményekben többször megsérült maga az erőmű, valamint a hűtőrendszer áramellátása, de
sugárszennyezés nem következett be. Kyiv és Moszkva kölcsönösen egymást teszi felelőssé az
incidensekért.

(https://www.swissinfo.ch/ger/studie–akw-unfall-in-der-ukraine-haette-folgen-fuer-
nachbarlaender/48706524)

Fordította: Horváth Júlia