Posted by Gábor György
>A hozzám legeslegközelebb álló két fiatalember közül a nagyobbik (aki épp ma 20 éves) rémülten küldte át nekem az alábbi fotót, amelyet egy Libri könyváruházban készített, rajta Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regénye, lefóliázva.
De apa, ezt most miért? – kérdezte a húszéves, részben az értetlenségtől döbbenten, részben a húszévesek egészségesen gúnyos iróniájával kiröhögve azt a szellemileg sokszorosan alultáplált törvényhozót, aki megalkotta a törvényt, azokat a funkcionálisan analfabéta képviselőket, akik ugyanazt megszavazták és azt a hamisítatlan hazai szolgalelkületet, amely elrendelte és amely kivitelezte a XIX. századi világirodalom egyik csúcsteljesítményének óvó-védő lefóliázását.
Széttártam a karom, mert kerestem ugyan valamilyen választ, még ha nekem nem is tetszőt, de arról a térfélről „logikusnak” tűnőt, ám nem jutott eszembe semmi.
Vagy mégis! A 80-as évek második felében (emlékeim szerint 87-88 körül) volt egy szemináriumom, nagyrészt a Bibó Szakkollégium szervezésében, amelynek címére már nem emlékszem, de ahol Dosztojevszkijből kiindulva a XIX. századi pravoszláv eszmevilágot elemeztük. Felhatalmazás híján nem említhetek neveket, jóllehet csinos névsorral tudnék szolgálni, ki mindenki hallgatta ezt a kurzust. Igen-igen, akikre tetszenek most gondolni, épp azok közül voltak a legtöbben.
És a jelek szerint figyeltek az órákon, s egy életre megmaradt bennük az, amiről fiatal oktatóként akkor beszéltem.
Például A bűn és bűnhődés apropóján szó esett Szonyáról, a prostituáltról, aki Raszkolnyikovhoz hasonlóan átlépte a bűn falát, csakhogy mindezt másokért, nyomorult, éhező családjáért tette, s őértük vette magára a szenvedést. S milyen sokatmondó, hogy Raszkolnyikov végül nem a hivatalos egyház és annak tanítása előtt, hanem a másokért szenvedő prostituált előtt hajt fejet, hogy aztán ő indítsa el a gyilkos Raszkolnyikovot a megtérés útján. Nem éppen szigorú ortodox tanítás: voltaképpen egy prostituált válik Dosztojevszkij regényében afféle megváltó Szűzanyává.
Egykori tanítványaim bizonyára erre emlékeztek, s naná, hogy befóliáztatták ezt a veszedelmes regényt.
S aligha kétséges, hogy ugyanez a sors vár a Karamazov testvérekre is, amiről – emlékeim szerint – talán a legtöbbet beszéltem. Hiszen ugyanez a hallgatóság emlékezhetett arra, amikor például a Nagy Inkvizítor jelenetet elemeztük, s arra jutottunk, hogy a Nagy Inkvizítor számára a kereszténység kizárólag az intézményt jelenti, s ennek védelmében és megszilárdítása érdekében kíván leszámolni a kellemetlen és veszedelmes Jézussal, aki csak megzavarni képes a hatalom embertelen logikáját, s aki puszta jelenlétével szüntelenül a szabadságra szólít fel.
Fóliát erre is? Naná, de még mennyire!
Figyelmes tanítványok voltak valamennyien, s 35 év távlatából is pontosan emlékeznek arra, ami akkor szellemi újdonságként hatott számukra, ám amit most, paranoid hatalmuk teljében fenyegető veszélyként érzékelnek.
Megannyi Nagy Inkvizítor.
(Azt viszont tényleg nem tudtam megválaszolni, hogy Romsics Ignác könyvét miért fóliázták le, de a libris szlogen egészen pazar és roppant mód vicces: „Minden könyv hozzánk tesz valamit.”)