Posted by Eugenia S. Lee (Dél-Korea)
>Nem akartam én ezt a nyár/meleg dolgot tovább ragozni, de úgy tűnik, hogy elkerülhetetlen. Három gyilkosság történt Koreában az elmúlt napokban, hetekben. Mindhárom esetben az elkövető harmincas férfi priusz nélkül, irodisták, egyik sem volt bűnöző, viszont mindhárom épp nehéz életszakaszát élte anyagilag, társadalmilag egyaránt. Az első, fényes nappal egy forgalmas utcán csak úgy leszúrt három embert, egy azonnal meghalt. Az áldozatok szintén fiatalok voltak. Néhány napra rá ugyanígy a második, majd a metró kijáratánál a harmadik. Ott sokan meg is sebesültek.
Egyik elkövető sem ismerte az áldozatait, mindhárom készült a tettére, kést vettek, mérgesen írtak a netre stb. Koreában szinte alig van élet elleni bűncselekmény, vagyon elleni sem igen, fehérgalléros bűnözés van, de az is elég jól levadászva, persze ez utóbbi kormányfüggő. A lényeg, hogy egy roppant biztonságos ország fővárosában gyilkolnak átlagos életű átlagos emberek ész nélkül, ok nélkül, dühből. Vajon mekkora düh kellhet ehhez?
Aztán ezzel párhuzamosan a rengeteg halott a monszun alatt, most a hőség miatt. Talpig feketébe öltözött különleges rendőröket vezényeltek a Kángnámra [Szöul egyik kerülete], ott járkálnak szerencsétlenek talpig géppisztolyban, mert az emberek elkezdtek félni. Itt minden az utcán van, nem lopnak. Minden bolt, étterem, fodrász, kávézó, akármi nyitott, minek lenne bezárva, és akkor most hirtelen ez. Ma az egyik tévétársaság bérelt egy mérőautót szakemberekkel, és végigkísérte két 70 feletti néni napját, akik mellékes gyanánt paprikát termesztenek. Azt mondták a nénik, hogy hiába van meleg, a paprikát permetezni kell és azt nem lehet hajnalban, mert akkor harmat van rajta. A mérőautó 51 és 61 Celsius fok között mérte az aszfalton sétáló nénik környezetét, majd a paprikaföldet, végül a fóliasátrat – az volt a 61 fokos. Ezek a nénik egész életükben földet műveltek, erősebbek, mint én valaha voltam, vagy leszek, de ők is túlmelegedtek, pedig észre sem vették. A szöuli fiatalok meg a nem fiatalok is tömegközlekednek, mert abban a városban lehetetlen autózni, sohasem érne az ember oda, annyian vannak. Nincs az a hiperszuper légkondi, ami a reggeli és a délutáni csúcsforgalomban szorongó embereket le tudná hűteni.
Nehéz a gazdasági helyzet és a koreaiak alapból nagyon sokat dolgoznak, nagyon sok velük szemben az elvárás. A stressz körbejár, mindenki erőteljesen kapja és adja. Mióta ilyen eszement idő van, azóta ez a feszültség kézzelfogható. Magamtól nem mertem volna olyan következtetést levonni, hogy a gyilkosságok összefüggésben lehetnek az időjárással, de az ezt kutató egyetem professzora ma ezt mondta, a jelenséget hőségstressznek nevezik és nagy mértékben felerősíti az amúgy is erős, hétköznapi stresszt.
Az a 35-38 fok, amit az időjárás-jelentésben közzétesznek, az árnyékban és adott, nemzetközi szabvány szerinti magasságban mért érték – a tényleges a nénik körül mért, és ehhez adódik a magas páratartalom, ami monszun után minden évben csak szeptemberre enyhül.
A koreaiak döntő többsége a mongolokhoz hasonló mokány, erős testalkatú, plusz zsírral a szem környékén, védve azt a fagytól, szűk szemréssel a hóvakság ellen és kicsi orral, füllel szintén a hideg ellen. Ehhez képest naponta küzdenek az ötven fokkal, a párával, a monszunnal, ami évről évre csak rosszabb és hosszabb.
Rendkívül kivételes helyzetben vagyok hozzájuk képest, mégis a nap 24 órájából mostanában 14~15 órát alszom. Éjjel is, nappal is sokat alszom. Mindenki ki van merülve, mi is, június közepe óta nem lehet megmaradni. Akiknek minden álló nap be kell bumlizni a munkahelyére, aztán haza, önmagában is nagyon nehéz. Ott meg a főnök vagy a kolléga feszültségét is le kell nyelni – hát nem igazán csodálkozom. Igazság szerint azon csodálkozom, hogy eddig bírták cérnával.
A globális felmelegedésnek sajnos sokkal szerteágazóbb következményei vannak, mint azt elsőre gondolná az ember.