Miért éneklek én fegyvert s vitézt (mármint az ukránt)?

Posted by

Nagy Pétertibor

>Szemrehány nekem egy nyugat európai barátom, hogy miért éneklek én fegyvert s vitézt (mármint az ukránt) amikor a tiszta katonai megoldás úgysem vezethet el megoldáshoz, előbb utóbb majd tárgyalni kell, miért nem a szeretet és a mérséklet hangját hallatom stb…
Túl olcsó lett volna azt válaszolnom, hogy “szerencsére neked nincs félnivalód, mert – helyettetek – majd megállítják az oroszokat a lengyelek, meg a finnek”, meg nyilván az is túl olcsó lett volna, hogy “1938-ban is remekül bevált a háború elkerülő stratégia”, ha pl valaki belehalt a szégyenbe, hogy odadobták az aranytornyú Prágát, az tényleg megúszhatta a második világháború kitörésének élményét…
Inkább a következőt mondtam neki:
Thermopylae ugye arról a katonai teljesítményről híres, hogy Leonidasz 300 katona élén feltartotta a több százezres zuduló perzsa hadsereget és ezzel lehetőséget biztosított arra, hogy Athén meg általában a görög hátország megfelelő lépéseket tegyen.
Ez látszólag egy katonai tett, látszólag szimbólikus tett, nagy diplomaták fölényesen legyinthetnek rá: romantika.
Csakhogy Spártában két politikai tábor volt, az egyik Leonidaszé, a perzsákkal való konfliktusvállalás pártja, s egy másik párt, amit a másik spártai király vezetett, mert két király volt. Ennek az utóbbi tábornak az emberei azt mondták: ki lehet egyezni a perzsákkal az európai görög földek keleti és északi részét átengedve, a védelmet a peloponnézoszi félsziget bejáratához koncentrálva. Leonidas áldozata után ez a párt soha többé nem szerzett többséget, és a katonailag legfontosabb görög állam egyértelműen a görög civilizáció védelmezőjévé vált.
Athénban is két politikai tábor állt egymással szemben. Az egyik tábor azt képviselte, hogy a lakosságot a közeli Szalamisz szigetén kell átmenetileg biztonságba helyezni, és a perzsa támadás után, a következőre készülve Athént nemcsak újjá kell építeni, hanem építészeti védműrendszerrel és társadalomszervezési eszközökkel katonai hatalommá kell tenni, s a város öntudatát a jövőben Városvédő Pallasz Athéné kultusza köré kell szervezni. A másik tábor azt képviselte, hogy a város elitjét, meg az államkincstárat át kell menteni a távoli Dél Itáliába, pl. Szürakúzába, a többség pedig egyezzen ki a perzsákkal, s a kis-ázsiai görög városokhoz hasonlóan nyugodjon bele a perzsa uralomba. Leonidasz áldozata – az, hogy az inkább ellenségnek, mint barátnak tartott spártaiak haltak meg Athénért – Athén perzsaellenes pártját hozta győztes helyzetbe. Themisztoklész ennek a politikai hangulatnak a bázisán szervezte meg a perzsa-ellenes ellenállást.
A meg nem hajlás, a hősies ellenállás nemcsak katonai erény, hanem segít azoknak a civileknek is, akik a megingókkal szemben az ellenállást képviselik.
Ennek jegyében gondolom, hogy nincs olyan fegyver, amit nem kellene odaadni Ukrajnának, ha kéri, s ezért gondolom, hogy nincs akkora anyagi teher, amit a szabad világnak ne kellene bevállalnia az ukrán győzelem érdekében, hogy nincs olyan – mindennapjainkat megterhelő – energiahiány, gabonahiány kényelmetlenség, ami túlzott ár lenne.
Békét – ahogyan 1945-ben Németországban, vagy Japánban – csak az agresszor hadicéljainak teljes feladatásával lehet elérni.