Tamás Ervin
>Mint ismeretes, a bennmaradás volt a tétje a Felcsút Budapest Honvéd összecsapásnak, ahol
a játékvezető egy nyilvánvaló kezezést nem ítélt meg a Honvédnak úgy, hogy a VAR-szobában
ülök sem találták úgy, hogy a bíró nézze meg az esetet képernyőn. Holott az, amit láttunk,
nyilvánvaló volt, ilyen szarvashibát egy sorsdöntő mérkőzésen nem szabad elkövetni. Végül a
Felcsút úszta meg a kiesést, mert a (gondolom emiatt is) széteső ellenféllel szemben 2:1-re
győzött. Hanacsek Attila, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) játékvezető-bizottságának
elnöke megemlítette, hogy a bajnokság hajrájában felhívták arra a figyelmet, hogy inkább
eggyel több visszanézés legyen, mert "az időszerűség nem mehet a pontosság rovására",
ennek ellenére a VAR végül nem hívta ki a bírót, hogy videón megtekintse az esetet. „Ami a
játékvezetőknek álmatlan éjszakákat, az a Budapest Honvédnak több százmillió forintos
anyagi és jelentős erkölcsi kárt okozott” szólt a klub közleménye.
Hogy az eset miféle találgatásokra ad okot, ne feszegessük. Hanacsek úr azonban miután
elárulta, hogy figyelmeztette kollégáit a meccs fontosságára, ha úgy tetszik, kényes voltára,
olyan arcpirító hadovába kezdett, amely úgy védte a mundér becsületét, ami már-már
árulkodó volt. Szerinte úgy általánosságban javult a bírók teljesítménye, s a videobíró (VAR)
segítségével jelentősen csökkent a súlyos hibák száma. Amíg az utolsó VAR nélküli idényben
60 súlyos tévedés történt az él- vonalban, addig az előzőben mindössze tíz eset volt. „Sok
álmatlan éjszakát okozott a játékvezetőknek” – összegzett Hanacsek, amire azonnal reflektált
a klubvezetés: ami a játékvezetőknek álmatlan éjszakákat, az a Budapest Honvédnak több
százmillió forintos anyagi és jelentős erkölcsi kárt okozott. Az ügyvezetőt idézve:
„Megelőzendő az ilyen és ehhez kapcsolódó, minimum kétségesnek mondható döntések
kapcsán keringő pletykák és összeesküvés-elméletek terjedését, érdemes lenne a jövőben
megfontolni a szövetség részéről a vitatott döntésekhez kapcsolódó kommunikáció
erősítését, a döntések szakmai indokának transzparenssé tételét. Amennyiben például
megfelelő szakmai magyarázatot tudnánk kapni arra, hogy Szolnoki Roland kezezéséért a
játékvezető miért nem ítélt büntetőt, illetve a VAR miért nem javasolta a döntés
felülvizsgálatát, biztosan jelentősen javulna a döntésben résztvevők megítélése és oldódna
kapcsolódó feszültség.”
Világos, mint ahogy az is, ezzel adós marad a szervezet. Ahogy annyi, a sporttól távol eső
történet is arról szól, hogy minden lapítás, lekenyerezés, privilégium, becsapás, lódítás
tulajdonképpen egyre átlátszóbb és világosabb – mégis marad a sötétség.
