Posted by Estike
Simkó János
“A történelem olyan, amilyen. A múlt nem módosítható utólag vágyálmok, ábrándok vagy éppen önkényestaktikai fogások szerint. S ha a szíves olvasók közt netán akadna, akinek ez sehogy sem tetszik így, kérem, most mindjárt tegye le ezt a könyvet, hiszen neki talán nem történészhez kellene fordulnia.”
(Kosáry Domokos: A történelem veszedelmei; Magvető, 1987)
1913. július 31-én született Kosáry Domokos Széchenyi-nagydíjas magyar történész, egyetemi tanár, az MTA elnöke (1990–1996). 1999-től 2007-ig a Magyar Történelmi Társulat elnöke.
1993-ban kétrészes portréfilmet készíthettem a Magyar Televíziónak a 80 éves Kosáry Domokosról, aki 1913. július 31-én született. Az első rész helyszíne az MTA elnöki dolgozószobája volt, a másodiké Kosáry dörgicsei háza.
A forgatás rosszul indult. A stáb egyik műszaki tagja – még a bevilágítási próba alatt – egy mikrofonokat és kábeleket tartalmazó alumíniumbőröndöt hanyagul az akadémia elnökének íróasztalára rámolt, nem túl finoman. Amikor Kosáry megérkezett és meglátta az ormótlan tárgyat, elvörösödött mérgében, élesen, de úri modorban csak annyit mondott: Kérem szépen, ez gróf Széchenyi István íróasztala, most restauráltattam. Én, ha leülök dolgozni ehhez az asztalhoz, kiveszem a mandzsettagombomat, nehogy megkarcolja. Arra kérném az urakat… urakat?…
nahiszen…, hogy most azonnal tüntessék el innen ezt az ormótlanságot! Miben állhatok a rendelkezésükre?”
Na, ekkorra már én is vörös voltam a szégyentől. Ilyen antréval láttunk neki a portré interjúnak… Csuromvizesen jöttem el az elnöktől, de Dörgicsén már szívélyesen fogadott, és beengedett sok ezer kötetes, egészen különleges könyvtárába, majd elsétált velem az Árpád-kori romokhoz. Végeztünk? – kérdezte, kérem, vágja ki a sok locsogásomat! A kétszer 50 perchez alig kellett hozzányúlni. Pontosan, szellemesen, páratlan humorral, és ha a beszélgetés fordulata úgy hozta, különös iróniával fogalmazott. Egyetlen goromba vagy durva kifejezés nem hagyta el a száját. Így maradt meg az emlékeimben. Évente egyszer-kétszer meglátogatom a sírját Farkasréten.
Jó időutazást, professzor úr! Mit gondol erről a mostani vircsaftról?
*
„Magatartásával hatott azokra, akik ismerték. „Jellememben van eleganciám” – mondhatta volna – Cyrano de Bergeracot idézve. Vagy mondhatta volna azt is, hogy: szellememben, gondolkodásmódomban, személyiségemben van eleganciám. Mi pedig hozzátehetnénk: egész életpályáját a szellemi autonómia és elegancia jellemezte.
Első találkozás. Eötvös kollégistaként nem volltam történész szakos, de egyszer- egyszer belopództam szemináriumaira. Parázs vita folyt akkoriban Görgeyről; Kosáry tanár úr hagyta, hogy ide-oda csapkodjanak a vita hullámai. Majd amikor valaki rosszul idézett egy latin mondatot, felcsattant: „Uraim, úgy tudom, önök történészek akarnak lenni. És nem tudnak tisztességesen latinul? Akkor most egy időre felejtsék el Görgeyt. A jövő héten ezt és ezt a középkori oklevelet elemezzük majd. És remélem, hogy nem kell majd az ablativus absolutus-szal vagy temporis-szal bajlódnunk. Egyébként nem kötelező a történészszakma. Még meggondolhatják.” —
Meghűlt ereimben a vér. Örültem, hogy nem történészhallgató vagyok.
Második találkozás. 1957-ben, a Fő utcai börtönben abban a kivételes kegyben részesültem, hogy akkori zárkatársammal együtt (aki történetesen Kemény István volt), délelőttönként DDT porral szórhattuk be a függőfolyosót, majd egyikünk ráült a szalmazsákra, a másik meg húzta végig a folyosón, ezzel fényesítve a követ (s távol tartva a szép számban jelen lévő élősdieket). Egy délelőtt, szalmazsák-húzogatás közben, hirtelen szíven ütötte a látvány: a szemben lévő függőfolyosón Kosáry Domokost kísérte két smasszer. A szabályok szerint a földre kellett volna sütnie a szemét, de ő kihúzva magát, határozott lépésekkel ment, előre tekintett, mintha mondjuk államelnök lett volna valamiféle katonai díszszemlén, és testőrei kísérnék. Majd észrevett minket, ránk villantotta a szemét, és elmosolyodott, keserűen, gúnyosan, cinkosan, fölényesen, kedvesen – hát itt vagyunk – na és – “bírjuk mi is,
ha ők kibírják” – és csattant mögötte a rácsos ajtó.***
Így íródott akkor a történelem, emberi méltósággal, bilinccsel, DDT porral és szakadt szalmazsákkal. Sok másik után az utolsó találkozás. Páty. Puha szőnyegek, szép bútorok, zsúfolódó
könyvek, kézirathalmok. Karosszékben ült, elegáns öltönyben, de már nagyon törékeny volt. Úgy tűnt, mintha nem is figyelne oda a vitára, de egyszer-egyszerfelcsattant, és karteziánusan szigorú érveléssel tette helyre a jelenlévők kusza gondolatait. Majd magába merült, mintha már messze járna. Elhallgattunk, mindannyian. Búcsúzkodtunk. Felállt karosszékéből ő is, hogy
vendégeit útjukra bocsássa. Villámcsapásként ért a felismerés. Hosszú évtizedek óta most először vettem észre, hogy Kosáry Domokos alacsony termetű. Hihetetlen. Mindig sudár, magas embernek láttam. Azt hiszem, annak látták mások is. Annak látták, mert jellemében volt nagysága és eleganciája.” (Hankiss Elemér)
*
„A történelem ugyanis általában a legnagyobb valószínűség irányában halad. Még pontosabban: olyan irányban, amely különböző tendenciák eredője, és amelyben legnagyobb valószínűséggel a legerősebb tendencia érvényesül. De mivel a tendenciák embereken át érvényesülnek, valószínűségükbe így vagy úgy, az egyéni és kollektív szándék, cselekvés, erőfeszítés és – nem utolsó sorban — az emberi minőség is beleszámít. Az eredők alakulása, s főleg a hogyan kérdése valamennyire ettől is függ tehát. (Kosáry Domokos: Az európai fejlődési modell és Magyarország;
Jelenkor, 1984. 10.szám)
*
“A kutatót felelőssége és szakmai tisztessége nemcsak arra kötelezi, hogy bonyolult igazságokat elfogadjon, hanem arra is, hogy kritikai vizsgálat és viszonyítás nélkül, pusztán tekintélyi alapon ne fogadjon el “igazságokat”. Hogy ragaszkodjék az ellenőrzés, a meggyőződés, a meggyőzetés jogához. S hogy se kedvezés reményében, se meghunyászkodásból, se érdekből, se a könnyebbség kedvéért ne fogadjon el olyasmit, amiről megbizonyosodva nincs. Mindezzel persze néha magára vonhatja (Kossuth szavával) a “hatalmasok komor tekintetét”. Nehézségek közé kerülhet, de ezt amúgy sem tudja mindig elkerülni. Igazi feladata (…) az, hogy a kutató felelősségével, tisztességével végezze munkáját. Meghajoljon az igazság előtt. Ne hajoljon meg, csak az igazság előtt”. (Kosáry Domokos)
*
„Történelem csak egyféle van. Nagyon sokféle megközelítés lehetséges azért, mert a történelem lefolyását borzasztóan nehéz rekonstruálni. A történelem volt, de csak nyomaiban maradt, és a nyomai alapján kell valahogy elképzelnünk, hogy mi volt a valóságban. Gellérthegy is másképp néz ki a Duna felől, és a Sashegy felől, ahol én lakom. De csak egy Gellérthegy van. Azt szokták mondani, hogy a történelem állandóan változik. Nem kérem, mi változunk. A történelem egy és változatlan, az egyetlen, ami nem változtatható meg, a történelem. Csak az a kérdés, hogy mit látunk meg belőle? (Kosáry Domokos)
*
Kép: cultura.hu