„A múltban unottan turkásznak, kiemelik azt, amiből úgy gondolják, hogy valamilyen módon tovább értelmezhető. Ez a rezsim megálmodja a múltat.” Épp a napokban derült ki, hogy a mi őseink, rokonaink a koreaiak, akik Dzsungáriából jöttek, csak mi nyugatról jöttünk, ők keletről, volt nekünk már piros pötty a fenekünkön, jöttünk a Syriusról és volt DNS- lánc – sorolta Gábor György. „Ezek a csinálmányok mindig egészen konkrét politikai érdekeket érintenek, átrajzolódik, átfestődik, átkozmetikázódik a múlt.”
A mítosz nem úgy működik, hogy megírta valaki, hanem az a jellemzője, hogy téren és időn kívül tud létezni, működni és hatni az emberekre – mondta a vallásfilozófus. „Ma is írunk mítoszokat, olvashatatlan lapokban például arról, hogy milyen az igazi celeb, hogy kell kinéznie az igazi nőnek, milyen az igazi pasas, milyen órát hord, ezek az igazi mítoszok.”
Az Orbán-rezsim gondolkodásáról és múltfelfogásáról Gábor György elmondta, nem hiszi, hogy a naggyá válást komolyan gondolják. „Ez mindenfajta szociális, gazdasági, politikai, katonai realitástól olyan messze áll, mint Makó Jeruzsálemtől. Ez egy olyan hatalomtechnikai eszköz, amelynek – tulajdonképpen kettős beszéd, mert máshogy hangzik Brüsszelben és máshogy, ha hazabeszél – semmilyen realitása nincs.
Hozzátette, ennek az országnak pont az adja az erejét és biztonságát, hogy tagja az Európai Uniónak, de ez adja a perspektíváját is, és bármilyen próbálkozás ezt kockáztatja. A szuverenizmus politikája jól hangzik, de a világ problémáit nem Záhony és Hegyeshalom között kell megoldani. „Nem lehet ezt az országot leszűkíteni, ez csalás.”
Az, hogy mindent el lehet hitetni az emberek nagy részével, ez az identitás-politizálás – mutatott rá. Mindig létezett a történelem folyamán, de ilyen tömény formában soha. „Ez olyan, mintha drukkolsz egy focicsapatnak és hiába verik meg minden héten, akkor is annál a csapatnál maradsz.”
Az identitáspolitizálás feketén és fehéren, igenben és nemben gondolkodik, dichotomizált világot képzel el, amiben vagyunk mi a jók, a sérthetetlenek, a tökéletesek, akik kimondjuk az igazságot, a hazát szolgájuk, és ha te mást mondasz, akkor te a haza ellen lépsz fel, tehát a másik diabolizálódik – mondta Gábor György.
Az internetnek sok káros következménye van
Korábban az információt nem rakták elénk, hanem meg kellett érte dolgozni, most az a látszat keletkezik, hogy ami az interneten van, az maga a valóság – fogalmazott az egyetemi tanár. „Oly módon szűrt állapotban kapjuk az információkat, amely befolyásol, manipulál bizonyos gondolkodási irányokba. Ezek beszűkítik a világképünket és eleve arra késztetik az embert, hogy feketén és fehéren lássa a világot. Nincsenek kontrainformációk és Tusványos erre pazar példa.”
Gábor György szerint ott egy nagy buborék jön össze és mindegyik a saját elméletéről és gyakorlatáról úgy beszél, mint az egyetlen üdvözítőről. Itt nem jelenik meg kritikai hang, mert nem jelenhet meg, mert ez így komplett, ez így teljes, így buborék – tette hozzá.
A világ mindig megosztott volt
Levezetésül a vallásfilozófus elmondta, a filozófia mindig kritikai gondolkodás volt, a kritikai attitűd az, ami szépen lassan lekopott erről a világról. „Apológiák születnek, amelyek mitikus módon elhelyeznek téged, a gondolkodásodat arra polcra, ami számodra értelmezhető, felfogható, másrészt – az internet is arra ébreszt rá, hogy mennyire áttekinthetetlen ez a világ – ugyanúgy keresi az ember a válaszokat, mint az internet előtt és ezek a válaszok leegyszerűsítőek.
A világ ezzel azt hiszi, megtalálja a válaszokat a nagy problémákra, amik foglalkoztatnak bennünket – foglalta össze.
Hírklikk