Posted by Pársoros jegyzetek
Nagy Bandó András
>Az elmúlt napokban olvastam néhány interjút, és ahogy szoktam,
aláhúzva, kis felkiáltójellel jelöltem ki és meg, mert ezekben a kis
részleteken nem lehet csak úgy tovalibbenni.
Például azt mondja Mezei Katalin, s mélységesen egyetértek vele:
„…mindenkinek megvan a joga megválasztani a maga világnézetét.
Olyan ez, mint az istenhit. Valakit megérint, fogékony, elköteleződik,
mást meg nem érint meg. Ezekbe nem nagyon lehet beleszólni, nem is
szabad.” Kérdezem: azt, amikor a Fideszen túliakat, a világnézetüket
máshol és másképp formálókat kíméletlenül becsmérlik, gyűlölet
tárgyává teszik és karaktergyilkolják, nevezhetjük-e a vallásszabadság
megsértésének? Egyébként pedig a jónak gondolt választás
lehetőségéről, a hazafias opciókról sok jót nem mondhatunk, ha egyszer
így szól a főnöki ukáz. „Csak a Fidesz!”
Paul Lendvai két mondatát idézem, ugyancsak a Magyar Hangból:
„…Ausztriában minden negyedik ember migrációs hátterű. /…/ …az
idegen munkások nélkül Ausztria tönkremenne.” Azóta itt motoszkál az
agyamban a kérdés: amennyiben Ausztria a minta számunkra, és a
sógorok azok, akiket utol akarunk érni, milyen folytatásra számíthatunk?
Kukorelly Endre a Kossuth-díjról elmélkedett, Radnóti Sándor
Facebook-bejegyzésére reagálva, többek közt így: „Egyszerűen
elengedték a kortárs magaskultúrát. Épp ennek szembetűnő jele, hogy a
döntés megannyi területen /…/ olyanok kezébe került, akik szerint jogos,
hogy ’most mi jövünk’, ahogy egy tévés beszélgetőműsorban szegény
Kerényi Imre mondotta volt nekem, határozott hangon, tétova tekintettel.”
Ez a kijelentés már akkor is úgy hangzott, mintha létezett volna egy
elnyomott, tehetségét kibontakoztatni képtelen, úgymond „jobboldali”
művészközösség, és mintha előtte létezett volna egy „most mi vagyunk”
gárda, amely kiszorította volna a „másik oldal” jeleseit. Kétségtelen, ha
volt, ez a gárda (is) átesett a ló másik oldalára, ha díjosztogatásra került
sor. De a tehetséget nem lehet se asztalfiókba, se színházi öltözőbe
zárni. Azt írja Kukorelly: „…ez a kíméletlenül roncsoló, háborús jellegű
térfoglalás a kultúrában empátiaölő.”
Gálvölgyi János vallotta, ugyancsak a Magyar Hangban, utalva a
„múltban elnyomott” művészekre: „…én nem éreztem semmiféle
elnyomást. Olyanokkal sem találkoztam, akik azóta bebizonyították, hogy
ők lettek volna a legnagyobb Hamletek. Minden rendszer, minden párt
tud sokféle dolgot adni. Egyet nem tud adni: tehetséget. Azt egészen
máshol kell összeszedni.” Úgy vélem, egyedül az „összeszedni”
hibádzik, mert a tehetség vagy van, születéstől fogva, vagy nincs, és ez
a kivételes adottság rendszersemleges. Hajdan Popper Péter is
hasonlóképpen fogalmazott egyik publicisztikájában: „Mit gondoltok,
hogy a tehetség majd egy másik hajóval érkezik?”
Végül egy megjegyzés: a kettős állampolgárság régóta ismert
fogalom, de azt, hogy egy állampolgárság, azonos határon belül „két
országra” legyen érvényes, csak nekünk, a kettészakított magyaroknak
sikerült elérnünk, a hatalom gyűlöletkeltő közreműködésével.