Posted by Csikvári F. András
>2014 február végén az orosz hadsereg csendben megszállta a Krím- félszigetet. Ukrajnában akkor zavaros napok voltak, a Majdan vége, elzavarták Janukovics elnököt. A Donbasban (Donyeck, Luhanszk) a szeparatisták megkezdték a harcukat az önállósodásért, májusra megalakult a két népköztársaság, sőt mindjárt föderációra is léptek egymással. Mindhárom helyen “népszavazást” is tartottak a hovatartozás kérdéséről. A Nyugat (EU) bénultan nézte az eseményeket, beavatkozni nem tudott és nem mert. Jogalapja a diplomáciai tiltakozásra volt, hiszen Oroszország több olyan egyezményt is aláírt, amelyben kijelentette, hogy nem sérti meg Ukrajna területi integritását. Ebből a legismertebb az 1994-es Budapesti Memorandum. Óriási volt az EU tagországok függése az orosz kereskedelemtől, különösen a gáz és nyersolaj szállításoktól.
Végül 2014 szeptemberében megegyeztek az un. Minszki Jegyzőkönyvben. Putyin elnök előre kikötötte, hogy a Krím nem lehet a tárgyalások tárgya. A minszki jegyzőkönyvet Ukrajna, Oroszország, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), valamint az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság (DPR) és Luhanszki Népköztársaság (LPR) képviselői írták alá. A minszki megállapodások lényege a tűzszünet elérése, a nehézfegyverek kivonása a frontvonalról, a hadifoglyok szabadon bocsátása és az ukrajnai alkotmányos reform volt. A megállapodások egy különleges státusz létrehozását is szorgalmazták a donbászi régiónak, amely bizonyos
fokú autonómiát biztosítana számára Ukrajnán belül. Az aláírókhoz csatlakozott 2015 februárban Németország és Franciaország. (Minszk-i II. Megállapodás.)
A két megállapodás szemmel láthatóan semmit nem oldott meg, – gyakorlatilag egyik fél sem tartott be semmit belőle-, de időt adott a feleknek. Nyilvánvalóan mindenkinek megvolt a stratégiai hátsó szándéka, legalábbiremélem, hogy azt feltételezhetem, hogy az EU-nak is. Ilyen előzmények után, pontosan 8 évvel a krími megszállás után, Oroszország 2022. február 24.-én megindította a “különleges hadműveletet”, hadüzenet nélkül megtámadta Ukrajnát. Erre hevesen reagált az USA, az EU,
a NATO, mintha egy elképzelhetetlenül váratlan esemény következett volna be.
Nézegetem a kereskedelmi statisztikákat az EU országok és Oroszország között – sehol semmi csökkenés a nyolc év alatt. A görbék gyakorlatilag egyformák, egy jellemzőt ide másolok – ez az EU gáz importja Oroszországból:
https://tradingeconomics.com/european-union/natural-gas-imports-from-russia
Sőt, Oroszország legnagyobb pénzügyi befektetője 2019-ben egyenesen az EU volt. Most hirtelen előjöttek a szankciók, az ábra ennek az eredményét is mutatja: azzal, hogy Németország és még néhány tagállam másfél év alatt teljesen leállt az orosz gázról, szinte nullára zuhant az import. Ma a kis Magyarország a legnagyobb vásárlója az orosz gáznak az EU-n belül. Van itt egy párhuzam a történelemből. Előre le kell szögeznem, hogy a hasonlóság nem azonosság, és különösen nem lehet az egyik vagy másik történelmi szereplőt egy maival azonosítani. 1938-ban Münchenben létrejött többoldalú nemzetközi megállapodás a Német Birodalom , az Egyesült Királyság , Franciaország és az Olasz Királyság között, amely Csehszlovákia felosztásáról intézkedett. Neville Chamberlain brit miniszterelnök azzal érvelt a Hitlerrel való megegyezés mellett, hogy ezzel megelőzhető a háború. Úgy vélte, hogy ha Németországnak megengedik az Anschluss után, hogy annektálja a Szudéta-
vidéket, Csehszlovákia nagyszámú német lakossággal rendelkező területét, Hitler elégedett lesz, és nem törekszik további területi terjeszkedésre.
Az Európai Parlament 705 tagjából állítólag 105 képviselőnek van történészi diplomája. Nyilvánvaló, hogy sokuknak világos volt ez a párhuzam. William Cash brit európai parlamenti képviselő (EP-képviselő) beszédet tartott az Európai Parlamentben, amelyben az orosz annexió és az 1938-as müncheni egyezmény közötti hasonlóságokra figyelmeztetett. Idézet Cash beszédéből: “Az 1938-as müncheni megállapodás Csehszlovákia elárulása és a nyugati elrettentés kudarca volt. Ez vezetett a második világháborúhoz. Ma hasonló helyzettel állunk szemben Ukrajnában. Oroszország annektálta a Krímet, és azzal fenyegetőzik, hogy megszállja az ország többi részét. Ha most nem szállunk szembe Oroszországgal, megismételjük a múlt hibáit.” A nagy többség ezt riogatásnak vette – és ez így is maradt nyolc évig. Ha meg a többi parlamenti képviselő közgazdász vagy üzletember, akkor nem állhat tőlük távol az eddig is követett profán pénzügyi megközelítés: vajon többet ér a 8 év kereskedelmi haszna, mint utána a háborúba öntött tömérdek pénz?
Mint egyszerű állampolgár, nem rendelkezhetem túl sok információval, csak kérdéseket tehetek fel:
Előrelátó volt az EU politikája ebben a nyolc évben? Volt stratégiája? Van-e
felelőssége a mai kialakult helyzetért?
Egyáltalán, az ilyen helyzeteket a jelenlegi EU döntési mechanizmus tudja-e
kezelni? Elvesztegetett nyolc év volt ez?
És még a nyitott kérdések sokaságát lehetne felsorolni. Örömmel olvasnék
hiteles válaszokat.