A világ közepe

>Megvallom, beleuntam a Kínát nyugaton, no meg Magyarországon keményen bíráló szakemberek és laikusok indulattól fűtött kirohanásaiba. Előre bocsátom, hogy bár a minap a jelenlegi magyar miniszterelnök strómanjának nevezett engem egy derék magyar állampolgár, aki nyilván legalább egy hetet eltöltött Európa valamelyik tengerpartján s ott érte ez a felismerés, minden, az alábbi írásomat olvasótól nem kérek elnézést amiatt hogy nem Kína szakértőként (mindössze Kelet-Ázsia egyik országában eltöltött 17 évem alapján) néhány, a korábbi írásaimban nem kifejtett dolgot leírjak.

Először is, akár a nyugat, akár a kelet, akár más földrész bármely országa, azok politikusai súlyos szerepzavarban vannak. Mióta nyert rendkívüli fontosságot, hogy ezen országok bármely politikusa, tanácsadója, szakembere előírja bármely más ország politikai, gazdasági pénzügyi berendezkedésének mikéntjét? Hagyjuk most a demokráciáról szóló (többnyire álságos) lózungokat. Örömmel megérdeklődném néhány (volt) honfitársamtól, hogy szeretné-e ha ismét, mint 1947 és 1989 között egy nagyhatalom írná elő milyen berendezkedést válasszon az istenadta magyar nép?

Tehát, ne írjunk elő semmit. Menjünk át jelenlegi fotelünkből a helység túlsó sarkába, s onnan vegyük szemügyre, milyen ismereteink, tudásunk, tapasztalatunk van egy számunkra “furcsa” “más”, messzi országról. Talán érdemes egyetlen példával illusztrálnom, miként is tekintünk mi, a számunkra idegen, furcsa országokra. Amikor Perry admirális 1852-ben “a béke és demokrácia küldötteként”  hadihajókkal, rajta néhány ágyúval megérkezett a japán jokohamai kikötőbe, hogy igazán békés szándékokkal megnyissa a 250 éve csaknem elzárt országot (vagyis annak piacát) maga és a többi gyarmattartó “fejlett, nyugati” ország számára, kétségtelenül békés szándékai voltak (nem úgy, mint korábban Angliának, Franciaországnak Kínában.) Az erőszakos megnyitás elől nem lehetett kitérni. S akkor az amerikaiakat követő brit, francia szakemberek ránéztek eme furcsa ország embereire, szokásaikra, s kijelentették: elmaradott Japánban minden, tessék mindent úgy csinálni, ahogy mi. Ezzel szemben Japán akkor a világ egyik (ha nem a) legfejlettebb urbanizációjával, rendkívül hatékony tőzsdével, pénzügyi intézményekkel működő- de kétségtelenül furcsa ország volt.

Az elmaradottság, a fejletlenség, az összes megbélyegző elítélő vélemény, valamint rövidesen a nyugati országok folyamatos szankciói és szó szerinti pénzügyi rablása Japánban egyetlen jelenségen alapult. Az ismeretlenen. Amit nem ismerünk, az csak rosszabb lehet mindannál, mint amit ismerünk. Aki nem látta, nézze meg Az utolsó szamuráj című hollywoodi “”alkotást” s annak alapján talán megérti miről is van szó.

**

Szörnyű háború folyik nem messze Magyarországtól, s olykor felröppen (a később hamisnak bizonyuló) hír, hogy Putyin, vagy éppen Biden amerikai elnök kész a béketárgyalásokra. Egy nemzetközileg ismert és elismert társadalomtudós azt állítja, hogy Ukrajna létét fenyegeti Oroszország (agressziója), de az Amerikai Egyesült Államok létét nem ez, hanem Kína fenyegeti. Vagyis, folytatja a tudós, éppen azért kellene minél hamarabb az orosz-ukrán háborút egy békekötéssel lezárni, mert Amerikának a kínai fölrejzi, gazdasági, és pénzügyi agresszív terjeszkedéssel kell(ene) szembeszállnia, valamint megvédeni Tajvant a kínai katonai támadástól. Előttünk áll tehát, legalábbis ha elképzeljük, a békét, demokráciát, szabadpiaci viszonyokat akaró Amerikai Egyesült Államokat, szövetségeseit az EU tagállamainak (formailag) mindegyikét, új és régi NATO tagállamokat. Ezzel szemben nyomul a diktatórikus, elnyomó Kína, melynek pártja és kormánya nem restelli az ujgurok internálását, a Hong Kongban tartott Tienanmen téri felkelésre történő emlékezés brutális szétverését, egyes résztvevőinek bebörtönzését.

Csak azért gyárt néhány ezer kínai cég okostelefonokat, hogy a pártállam helyi képviselői minden alattvaló ellen kémkedhessenek Szó sincs persze az ujgurok muszlim vallásáról, valamint arról az elhanyagolható tényről, hogy lakhelyük közelében van Kína egyetlen atomarzenálja..Kína 1.4 milliárdos népességével nyilvánvalóan rendkívül elmaradott ország, elviselhetetlen politikai elnyomásssal, rettenetes munkahelyi környezettel (már ahol munkára van lehetőség), a jövedelmi és vagyoni viszonyok egyenlőtlenségei egyre súlyosabbak, és a hírhedt, évi hét százalék feletti GDP növekedés (ami biztosan hazugság) már nincs. Ráadásul Kína zúdította a világra a COVID járványt, és egy rendes fehér ember azt sem érti, miért nem állították a Hágai Nemzetközi Bíróság padjára a kínai felelősöket ezért.

Kína, ahogyan keletázsiai szomszédai nem nyugati típusú demokratikus berendezkedésű országok. Japánt és újabban Dél-Koreát szokták emlegetni a nyugati sajtóban, melyek a sajtómunkások szerint igazán rendes demokratikus berendezkedésűek nem a demokratikus intézményeiknek köszönhetik az utóbbi hat évtized világszínvonaéú gazdasági és pénzügyi fejlettségének elérését. (Említhenék még néhány országot más földrészen ahol rengeteg ország szintén nem nyugati típusú demokrácia, de mivel mi csak összefoglaló nevükön emlegetjü e helyeket, vagyis Afrikaként, ez teljesen felesleges itt.) Minden kínai vagy japán nyelven tanuló gyorsan megtanulja, hogy Kína kínaiul és japánul egyaránt, írásjelei szerint (kettő van) a világ közepe.

Igen, ezt jelenti magyarul az ország neve. Egy nemrég készült dokumentumfilmben (nem kínaiak készítették!) egy kutatóintézet vezetője némi visszafogottsággal azt találta mondani, hogy “remélem, hamarosan, éppen az erőfeszítéseinknek köszönhetően, közelebb kerülünk a központthoz”. Ezt az ironikus mondatot csak a kínaiak és azok értik, akik ismerik az ország történelmét. Ugyanebben a dokumentumfilmben az is elhangzik, hogy az elmúlt évszázad Kína hazai és nemzetközi retteneteivel telt, s az ország helyi és központi vezetői nem akarnak többet, mint Kína nemzetközi megbecsülését. Mi innen Európából igazán fogalmazhatunk egyszerűbben is. A nyugati világ elismerését, megbecsülését várja s szeretné elérni a kínai vezetés.

Ha egy rövid időre elfeledkezünk arról, hogy a világ bármely országában szülessen arról döntés, milyen politikai, gazdasági és pénzügyi rendszert is kellene Kínában megvalósítani, akkor vannak a barátságtalan tények. A kínai átlagjövedelem 20 év alatt fejenkéni 50 dollárról 10 ezer dollárra nőtt. (Nyilván ez is hazugság.)Ha bárki bárhol az EU bármely tagállamának bármelyik áruházába vagy boltjába bemegy, nincs áru, amelyet ne Kínában gyártottak volna. Ha szemügyre vesszük hogy Kína jelenleg 54 atomerűművel rendelkezik s ebből 53 saját gyártású, s mindezt tíz év alatt valósította meg, ha felidézzük, hogy Japánnak 56 atomerőműve van, melyet öt és fél évtized alatt épitett meg.. Ha tudomásul vesszük, hogy az alternatív energiaforrások hagyományos (napelem) formái mellett Kína épít jelenleg egyedül a világon zöldhidrogén-energiaforrást…Ha elfogadjuk, hogy a legfontosabb belföldi (és nemzetközi) kereskedelmi útvonalaikon a személyi-és áruszállítási eszközök (vasút) korszerű hálózata jelenleg a világ legfejlettebje. (Ez úgy sejtem, nagyon kellemetlen hír.)

Ha felidézzük esetleg az Út és Övezet több mint egy évtizede kidolgozott kínai gazdasági, pénzügyi és geopolitikai stratégiát, akkor annak részletei egyértelműen bizonyítják: Kína fejlettsége saját technológiáinak köszönhető, ez volt és ma is ez a cél. Fél évszázaddal ezelőtt az Ázsián kívüli világ elképzelni sem tudta, hogy egy egykori (sikertelenül) gyarmatosított hatalmas ország a világ egyik vezetője lesz, technológiai, gazdasági és pénzügyi rendszerének fejlettsége miatt. Borzalmas felismerés az is-már ami bennünket, hajdani gyarmatosítókat illeti, hogy Kína nemcsak tanult tőlünk, de a tanítvány felülmúlja már rég a mesterét. Érdemes lenne abbahagyni az önáltatást és a mellébeszélést.

Hogy senkit se sértsen, álljon itt egy volt tanítványom (Londonból) első reakciója, amikor megérkezett a kilencvenes évek közepén Tokió belvárosába. “ Ez hogy lehetséges? Ilyen épületek, ilyen vonatok? Hiszen ez csak Japán!”

Címkép: Kínai hegyi vonat 350 kilométer órával halad