Posted by Interjú Zacher Gáborral
Bodacz Péter
– Csak június utolsó hétvégjén hat motoros lelte halálát közúti balesetben, egy motorosiskola oktatója pedig úgy döntött, felfüggeszti tevékenységét, mert úgy véli, a rossz hazai közlekedési morál és az utak pocsék állapota miatt már-már életveszélyes a közlekedés ezen módja. Mentőorvosként mivel egészítené ki mindezt?
– Első nekifutásra azzal, hogy még csak nem is a motorosoknál a legnagyobb a baj. Akik komolyan veszik a motorozást, általában rendelkeznek védőöltözettel, és sosem mulasztják el bekapcsolni a sisakjuk pántját, így jóval nagyobb az esélyük túlélni egy ronda esést. A városi robogósoknál már sok a hiányosság, a többi kétkerekűnél – kerékpárosok, elektromos rolleresek – pedig egyenesen kétségbeejtő a helyzet. Néhány hete egy Margit-szigeti balesethez szálltunk ki, a biciklis jó nagyot perecelt, de megúszta egy erősebb agyrázkódással. Szerencsére volt rajta sisak, ami akkora ütést tompított, hogy még így is látszott némi hámsérülés. Ha nincs rajta, valószínűleg nem éli túl, de egy súlyos koponyasérülés garantált. A városban közlekedve azt látom, hogy jó, ha a bringások és rolleresek 15-20 százaléka visel valamilyen védőfelszerelést. Pedig a bajhoz elég egy rossz pillanat, még hibázni sem kell. A rollerek kis méretű kerekei könnyen kátyút fognak, és már az irányváltás kézzel való jelzése is instabilitást okoz, a balesetveszély pedig csak fokozódik, ha többen is utaznak a járművön, ami szintén gyakori látvány. Tudom, könnyen beszélek, nekem nincsenek gondjaim a hajviseletemmel, de higgyenek nekem, a sisak által ellapított frizuránál sokkal nagyobb baj egy koponyasérülés.
– Prevencióra, vagy nagyobb jogszabályi szigorra lenne szükség? Esetleg mindkettőre?
– Azt gondolom, legalább a sisak kötelezővé tétele nagyban csökkentené a súlyos és halálos kimenetelű kerékpáros és rolleres balesetek számát, ezért messzemenőkig támogatnám, ha egy ilyen jogszabály megjelenne, még akkor is, ha sokak tiltakoznának ellene. De amire még inkább elengedhetetlen szükség lenne, az a prevenció, amit száz éve mantrázok. Milliárdok mennek óriásplakátokra, de ha ezeknek csak egy kis része azt célozná, hogy felhívja a figyelmet testi épségünk megóvására, azaz a bukósisak és más védőfelszerelések – kesztyű, térd- és könyökvédő, gerincprotektor – viselésének hasznosságára, már ettől is sokat javulna a helyzet. Az jól látszik, hogy az elrettentés vagy a tragédiák bulvárhírszerű bemutatása semmi eredményre nem vezet, viszont meggyőződésem, hogy az emberek belátására igenis lehet hatni. Ha valami, hát ez lenne az igazi közszolgálat, amire nemcsak a közlekedésbiztonság, hanem egy sor más egészségügyi vonatkozású kérdés kapcsán égető szükség lenne, egészségtudatosság terén ugyanis siralmas a helyzet. Hogy mást ne mondjak, miközben kiterjedt szűrőprogram áll rendelkezésre, méhnyakrákban és vastagbéltumorban is a világ élvonalához tartozunk. Vagy egy másik példa: egy magyar ember átlagosan 0,7 darab fogkefét és két tubus fogkrémet használ el egy évben, fogaink állapota és a szájhigiéné ennek megfelelően pocsék. És akkor az egészségtudatos magatartás hiányának felróható nemzetgazdasági károkról és extra kiadásokról még nem is beszéltünk. Bőven megtérülne, ha a prevencióra is jutna pár milliárd.
– Ha már a személyes jó példáknál tartunk: sokak rosszallását kiváltotta, amikor szóvá tette Orbán Viktor miniszterelnök túlsúlyát. Kollégái, felettesei nem vonták kérdőre? Látva a reakciókat, megbánta?
– Nem olvasok kommenteket, szerencsére elég jól ki tudom zárni az életemből a fröcsögést és a trollokat. Korábban is mindenkinek volt véleménye és azt ki is fejtette a buszon, a váróteremben, vagy a kocsmában. Ezeknek a véleményeknek most a közösségi média is felületet biztosít, és még arcot, nevet sem kell vállalni mellé. A kollégáim ismernek, tudják, hogy szeretem nyíltan vállalni az álláspontomat, legyen az akár pozitív, akár negatív, ezért nem is szokták szóvá tenni, ha az nem első kézből tőlem, hanem a médián keresztül, csatazajjal kísérve jut el hozzájuk. Ami a lényeget illeti, továbbra is úgy gondolom, hogy közismert, népszerű emberek, így akár a miniszterelnök is személyes példamutatásával nagyon sokat tud tenni a közjóért. Számomra ez jelenti a köz szolgálatát. Bántó szándék nem vezérelt, csak kimondtam azt, amit mindenki lát, politikai szimpátiától függetlenül.
– Ön szerint melyek a hazai egészségügyi ellátás legégetőbb problémái, kihívásai?
– Első helyen az alapellátásból hiányzó orvosok pótlását említem. Országszerte a 6500 praxis tíz százaléka tartósan betöltetlen, ráadásul a kollégák zöme idős. Aggasztó képet mutat a várólisták hossza, ami nem kis részt vírusjárvány idején feltorlódott beavatkozások következménye. A megoldást az jelentené, ha az intézményeket, orvosokat többlet munkára ösztönöznék, anyagiakkal. Mindezek mellett rendkívül égető probléma a szakdolgozóhiány: míg az orvosok bérét néhány évvel ezelőtt rendezték – és azt gondolom, e téren nincs okunk panaszra –, az ápolók, asszisztensek fizetése rendkívül alacsony, a mostani 18 százalékos emelés pedig legfeljebb szépségtapasznak jó, hiszen még az inflációt sem követi. Ha nem változik a helyzet gyökeresen, az ápolók, szakdolgozók egyszerűen el fognak menni. A Lidl-ben több pénzt kapnak, a felelősség pedig sokkal kisebb.
– Mi tartja egyben a rendszert?
– Az olyan majmok, mint én. Akik megszállottak, fanatikusan imádják azt, amit csinálnak. Ilyenből van számos az orvosok, ápolók, szakdolgozók között. Nekik sokat köszönhet a rendszer.
Magyar Hang/Új Hét
Címkép: Pressmann nagykövet rolleren