Posted by Csillag István
>Tudom, hogy kevesen láttuk, de talán többen hallottuk, ezért szinte mind ismerjük A Pál utcai fiúk című musical (Dés László – Geszti Péter – Grecsó Krisztián alkotása) jelképpé nőtt fő üzenetét. Hiába volt Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regénye kötelező olvasmány, de a kötelező olvasmányokkal úgy van az ember, hogy bár a könyvből átüt nemecsek ernőnek (csupa kisbetűvel), a könyv főhősének hőstette és majd „hősi halála”, kamaszként mégis csak legyintettünk, mert a ragyás cigány Sárközi is (Az egri csillagokból) nagyobb hős volt a szemünkben, hiszen ő a „kardozós” történelmi idők szereplője. Nekünk, kamaszként Sárközinek a ragyás cigánynak, Dobó Istvánnak meg pláne, még a bokájáig se érhetnek föl egy ma már alig használt szó, a grund védelmezői, még Boka maga se, pedig ő a Pál utcaiak csapatának (Dobó Istvánnal egyenrangúnak elképzelt) vezére.
A musical alkotói triumvirátusa tette az ifjúsági regényt hőskölteménnyé, mert nem az egyes szereplőkre, hanem a csapatra irányították a figyelmet, a csapat által jelképesen képviselt értéket emelve fejünk fölé. A musicalben és a fülünkben sokáig visszahangzó, a musical fő üzenetét hordozó dalban átérezzük és átéljük a grund = a hazánk, és a haza mi vagyunk valamennyien. A haza mi vagyunk valamennyien nem csak Boka János – a nagy többséggel megválasztott vezér –, Geréb Dezső (akire csak hárman szavaztak és ezért lesz áruló?), de nemecsek ernő (csupa kis betűvel), Csele, Csónakos, Kolnay, Barabás, Leszik, de Richter és Weisz is, akiknek már a neve is világosan üzeni, hogy a hazában – a grundon – mindenkinek helye van. Éppen ezért szól a musical szimbolikus üzenetét hordozó dal: „A grund mi vagyunk!” kettőzött erővel olyan időkben, amikor Magyarország vezére azon dolgozik, hogy Magyarország – csupa kis betűvel – magyar ország maradjon, azaz ne érezhessék otthonuknak, hazájuknak a Richterek, a Weiszek, a Sárközik, vagy ha mégis így érzik maradjanak örökös ellenzékben, nevüket örökre kisbetűvel írják, mert a „A haza nem lehet ellenzékben!” ordítja képükbe Orbán. Pedig a Gittgyűjtő Egyesület (a Pál utcaiak valójában minő nemes és felemelő célra szövetkeznek) minden tagja – a musical szerint – amikor fogadalmat tesznek, hogy megvédik a grundot és eljutnak a felismerésig, hogy „mi vagyunk a grund”, mindannyian kivétel nélkül – Richter is, Weisz is – kimondják: „Itt leszek!”
A történet ismert: a Pál utcaiak megvédik nemecsek ernő (csupa kisbetűvel, hogy utána csupa nagy betűvel jegyezzük meg a nevét) hőstette és az egész csapat küzdelme árán a grundot, amiről a történet végén kiderül, hogy bár bezárják, megszűnik, de a csapat – örökre – együtt megmarad. A musicalben ezért visszahangozhat a dal: „mi vagyunk a grund!” Azt kapjuk „nagy tételben” a musicalben, ami a mindennapi életünkből kiveszett: a dacosságot, a dühöt, az elszántságot. Ezeknek a hiánya miatt szülőföldünk egyre kevésbé akar a hazánknak látszani. Mert a hazánk az, amit meg akarunk védeni. Az indulat hiányzott azokból, akik győzni akartak a választásokon, akik összetévesztették a fejek, a szívek meggyőzéséért, példamutatással, az elérhető jövő bemutatásával folytatott küzdelmet az érvekkel folytatott tudományos vitával, a vállat a vállhoz vetett, a szolidaritáson alapuló közös fellépést, a celebek szóvirágbokrétájának lengetésével. A triumvirátus által alkotott musical nem könnyed szórakozást, hanem katarzist ígér, mert: a drámában a dac, a düh dolgozik, a diadalt a dráma döbbenete diktálja, a demokrácia dallama dönti a dölyfös diktatúrát, a dinamizmus dübörgése deríti a dermedtséget derűre.
„Álljunk bele, ha kell, bármi jöjjön is el,
Miért félnénk, miért élnénk,
Legyen szabad a grund.
Ha nem egy álomért?”